Papp Zsolt lett Hajdú-Bihar megye megjelenítője a Fidesz országos elnökségében – tudhattuk meg legelőször a Telex híradásából. A párt két hónappal a számukra súlyos vereséget eredményező országgyűlési választás után, június 13-én tisztújító kongresszust tartott. Elnökük maradt az egyetlen jelöltként induló Orbán Viktor, az elnökség összetételét pedig alaposan megváltoztatták a Fidesz most elfogadott új alapszabálya szerint: 28 tagúvá bővítették. Az elnökség mostantól a 19 megyei és egy fővárosi elnökből, az Országos Választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a pártelnökből és a négy alelnökből áll.

A kongresszuson nem jelentették be az új elnökség névsorát, az esemény végén viszont felmentek a színpadra egy csoportkép erejéig – számolt be a Telex. Az itt felsorakozottak alapján jutott arra a következtetésre a hírportál, hogy Hajdú-Bihart Papp Zsolt képviseli az ellenzéki párt elnökségében.
Mint az köztudott, Papp a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú választókerületben volt a Fidesz képviselőjelöltje, ahol április 12-én a szavazatok 38,57 százalékát szerezte meg, jelentős fölénnyel, 52,24 százalékkal nyert Göröghné Bocskai Éva, a Tisza Párt jelöltje. Papp Zsolt a jelentős arányú veresége ellenére mégis országgyűlési képviselő lett a Fidesz pártlistájáról, sőt ő az Országgyűlés agrár- és élelmiszerbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

Papp nem hajdú-bihari, ahogy kampánygyűlésein többször is elhangzott, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértóról származik. Mivel Kósa Lajos most búcsúzott országos alelnöki posztjáról, úgy tűnik, a legnagyobb ellenzéki párt vezető testületében egyetlen politikus sincs a Fidesz „fővárosából”, sőt Hajdú-Bihar megyéből sem.











