Mottó: Politikai nézetekre, azt hiszem, nincsen feltétlenül szüksége az embernek; de egy kevés igazságra okvetlenül. Ottlik Géza

2008 óta megváltozott az életem. Tisztességgel, méltósággal, egyenes gerinccel hátra hagytam a múltat, és hosszú évek után távoztam az addigi egyetlen munkahelyemről. Aztán egy kis pihenő után eldöntöttem, hogy valamennyit adok vissza abból, amivé lettem, annak a szűkebb közösségnek, amelyhez tartozom. Így kezdődött az én felnőttkorú cigány életem.. Tüntettem, mozgalmárkodtam, közösséget szerveztem, küzdöttem a közös ügyek megnyeréséért olyan emberekkel, akik alapvetően idegennek számítottak nekem, de a származásom okán mindig is közel álltak hozzám. Megismertem a szegregátumi létforma viselkedésmintáit, a gondokat, bajokat, az embereket..

Ma már vannak egyesületi segítő tagtársaim, jó barátok két egyesületben is, és azon kívül is, és bár talán újra felesleges, megint fel akarom venni a kesztyűt azok ellen, akik megtaposták a magyar demokráciát és élősködnek, urat játszanak a nép felett. Meglátjuk. Talán még egy kör van bennem.
Rá kellett jönnöm, hogy politika nélkül, csak civil alapon nincs valós társadalmi változás, mert a hatalom és az uralom iránti vágy simán értékválságba sodor mindent, ami az útjába kerül. Alapvetően mindenki civilnek indul, csak lesznek közöttünk, akik vagy ezért, vagy azért, valamiért végül felvállalják, hogy lépnek egyet előre a politika pástján, sokszor muszájból. És most egy olyan helyzet van.

Nagyon nehéz áttörni az emberi közömbösség betonerősségű falát! Persze ezekben a közösségi kapcsolatokban is mindig vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Senki nem egyforma, sokan működnek másképp. A tökéletességet pedig felejtsük el! Ilyen társadalmi és politikai helyzetben nincs olyan! Miközben a többség társadalma éppen leszokik a demokráciáról, és áll be abba a sorba, ahol azt nézik az őket irányító hatalmasok, hogy ki a szolgalelkűbb vagy zsarolhatóbb, ennek a folyamatnak van egy leágazása is, ami majd egymillió magyar embert érint: igen, a cigányokról beszélek. Engedjék meg nekem, hogy erről a leágazásról írjak egy mondatot: mert Choli Daróczi József óta tudjuk, hogy „én rólad mindent, te rólam semmit nem tudsz”. A társadalom folyamatos mozgásban van, de ma is, talán mindig is mi leszünk a bűnbakok néhány másik társadalmi csoporttal együtt. Nem nálunk tűnt el a közvagyon, tessék elhinni! A jelenleg regnáló politikai – és most már gazdasági – hatalom képes volt arra, hogy tehetősekre és szegényekre ossza a társadalmat. Képes volt arra, hogy a tehetőseket jobban segítse, a szegényeket pedig szinte semennyire sem. Ebből következik, hogy nagyon sok cigány szegényember és egyéb meghurcolt mellett még több nem cigány ember szintén igen szegényember lett 10-15 év alatt. Társadalmi státusvesztések ezek. Depresszió vagy gyűlölet a következménye.

12 200 forint, 28 500 forint, 22 800 forint, ugye ismerős varázsszámok egy évtized óta! Egy aljas politikai hatalom varázsszámai ezek, amik a nyomor mélybugyraiba taszítanak több millió embert. Olvasgassák, milyen jól bánik a maguk kormánya azokkal, akik gyengék, elesettek vagy valamilyen okból a padlóra kerültek: Szociális segély utalás 2023: mutatjuk, milyen szociális segélyek jöhetnek a számlánkra! (Pénzcentrum.hu, 2023. február 4.) Szégyen, hogy ezt hagytuk. Szégyen, hogy az egyéni boldogulás miatt a harács, a korrupció, az úrhatnámság oltárán sárba taposták/ tehetetlenségünkben tapostuk a társadalmi szerződés minden lényegi elemét. Következmény: magára van hagyva a fél ország! Sőt, ki is szolgáltatják ezeket az embereket az erőszakosoknak, a hatalmasoknak! Mit számít egy közmunkás vagy egy árván maradt gyermek? És egy szegregátumban egyedül élő nő? Egy elnyomott család, akit az uzsorás megszégyenít? Mit számít? Mit számít maguknak? Nekem? SEMMIT! Széttárjuk a kezeinket tehetetlenül! Ez a demokrácia? Tényleg ez?

Eljutottunk oda, hogy mi értelme van tüntetni? Ez a kormány úgyis átveri minden akaratát a gyenge ellenzéken! Eljutottunk idáig, emberek! Hogy ez miért történhetett így? Talán azért, mert a „középen lévők” (George Orwell a kulcsszó, nézzenek utána), azaz a jelenlegi parlamenti pártok és az általuk megszólítottak inkább vágyták a politikai hatalom átvételét, mint a demokratikus jogelvek mentén az elesett embertársaik felemelését, az őket tönk szélére juttató „munkaalapú” NER-társadalom poklából. Nem ment nekik. Nem fájt nekik eléggé. Könnyebb volt fizetni a szavazatokért a gyengék elnyomóinak valami piti összeget, mint közéjük menni, lelkesíteni a szegényeket, és ígérni nekik egy szebb jövőt. Ez a véleményem! Lehet velem vitatkozni, de tegyük azt személyesen!

(Csak így zárójelben: vannak, akik hosszú ideje szebb jövőt ígérnek, nyomulnak is erősen, el is találják általában „szarva közt a tőgyit”, csak éppen ők a gyűlöletre építenek. Megtalálják a társadalmi hibát, fel is nagyítják, ha kell, és bár oltárira nincsenek megoldásaik, hiszik azt, hogy az egyszeri ember túl sokat nem gondolkodik. Trenírozzák is serényen őket arra, hogy amikor majd ők rámutatnak valakire, azt verjék akár agyon is. A fasisztákat, a központosított, korrupt államhatalmat, általában a nácik szokták felváltani, de ők zsákutcái a fejlődésnek. Kétségtelen, hogy tudnak lopni az időből pár évet, de aztán kipukkanak; mert vagy mindenkit megölnek, aki nem tetszik nekik, vagy politikai szempontból egymást falják fel, hiába fakadnak egy rasszista tőről (mint az megtörtént az utóbbi években többször is), vagy a többség rájön, hogy semmi emberi nincs ám bennük, csak hataloméhesek és vadak, és visszatereli őket a rasszistáknak, nemzetszocialistáknak fenntartott társadalmi ketrecbe. Hát nem egy szebb jövő. Nem erre gondoltam.)

De visszatérve a közelmúltba: így történt meg pár éve az, hogy 100 ezer telefonfény hunyt ki egyszerre éjfél felé egy kormányellenes tüntetésen, mert másnap menni kellett dolgozni; mert volt öltöny, volt bank, volt autó, volt ház, mert volt jól fizető munka, volt profitot hozó vállalkozás, csak a siker volt kevesebb, hiszen a NER visz mindent, a morzsák maradnak.

Kitartó „rongyos hadsereg” ma nem létezik. Az ellenzéknek nem volt rá igénye. A jelenlegi nem kormánypárti gazdagok már csak vonatfütty ennek a kormánynak, nem politikai ellenfél. A nincstelenek, a meghurcoltak, a tönkretettek nélkül akár 50 éven keresztül is a Fidesz fogja vinni a politikai pálmát azzal a fixen megfizetett, mások nyomorán jóltartott, újgazdaggá tett, mindenre képes, hűbéri rendszerszerűségben tartott, talpnyaló szolgává lett embereivel (akik rettegnek kikerülni a rendszerből, amelyik azonnal büntet), és a goebbelsi propagandára hajazó agymosásra is alkalmas gépezetének áldozataival, akiket én csak tűagyúaknak nevezek, hiszen a vezér iránti lojalitás nekik még csak meg sem éri. 2022-ről, az előválasztásokról, a választásokról beszélni sem érdemes, győzött a NER-propaganda az ellenzék sunyi aljaskodásával szemben, mert a parlamentbe került ellenzéknek fő célja nem a győzelem volt, hanem a kis bársonyszékek elfoglalása a parlamentben. Ez is az én véleményem, lehet velem erről is vitát nyitni!

No, most tessék itt megtalálni a történet végét! Mert itt van: egy Újhelyi Sándor nevű ember, aki egyébként egy párt első embere, de velejéig civil is, kitalált egy rém egyszerű akciót, amivel fel lehetne mutatni, hogy sokan vannak még ebben az országban, akiket igen nagyon sújt az, hogy mások a közpénzből gazdagodnak és úri-muriznak felelősség nélkül, amíg ők már csak a megélhetésért küzdenek. És most ellenzéki propaganda következik:

1.) Néhány egyszerű szó. Április 30-án vagy május 1-én mondd el egy rövid videóban: te miért nem akarod, hogy még drágább és még drágább legyen a kenyér! Nem szoktam, „élőzni” a Facebookon, de most fogok! Menj ki te is a házad a lakásod elé egy táblával. Ha nem akarsz sokat írni, csak ezt írd rá: 1500 Ha többet akarsz írni: „Nem akarunk 1500 forintos kenyeret!” A lényeg, hogy mondd el, miért!

2.) Hosszabban: Mi lenne, ha április 30-án vagy május 1-én (a munka ünnepén) kiállnál a házad elé egy ilyen magad alkotta táblával vagy egy papírlappal, amire ez van írva: „Nem akarunk 1500 forintos kenyeret!” Mi lenne, ha még képes is lennél egy fényképet vagy egy félperces élővideót csinálni vagy csináltatni erről a Facebookra! Szolidaritásképpen! Persze nem akadályozna meg abban sem senki, hogy elmond röviden, miért nem szeretnéd, ha egy kiló kenyér ára 1500 forint lenne!

A kérdés csak az, hogy egy ilyen igen kis energiát igénylő dolgot képes vagy-e megtenni magadért, a családodért, végső soron a magyar társadalom azon tagjaiért, akiknek nagyon nem jut ki a jóból a nemzeti együttműködés rendszerében, merthogy róluk ez a kormány lemondott. Márpedig fél Magyarországról a Fidesz-KDNP kormány lemondott azért, hogy a tehetősebbeknek még többet adjon, akik cserébe rájuk szavaznak minden választáson!

Ha pedig azt mondod, hogy jaj, én ezt nem teszem meg, mert majd a jómódúak, a munkaadóm, a polgármester vagy a kormány rosszallását fogja kifejezni, és félek, hogy ezért majd hátrányok érnek, vagy ki is rúgnak engem a munkahelyemről, akkor kedves olvasóim, tessék mondani: hol élünk?! Ez a magyar demokrácia? Az, hogy állandóan félelemben kell élni, és tartani attól, hogy ha tisztességesen elmondom a véleményemet, akkor baj érhet miatta?

Milyen országban élünk, ahol egy ilyen csekélyke társadalmi aktivitásért is félnünk kellene, amikor csak nyíltan kimondjuk, hogy nem akarunk 1500 forintos kenyeret, mert nem lesz miből kifizetnünk?!

Te, kedves olvasóm, aki ezeket a sorokat követed, nem úgy gondolod, hogy ha több százezren mondjuk ki azt: „én már nem tudom majd megfizetni az 1500 forintos kenyeret”, akkor az egy tisztességgel kimondott társadalmi jelzés azoknak, akik a döntéseket hozzák? Mert, ha mégis azt gondolod, hogy igen, ez egy egyszerű módja annak, hogy gyakorold a demokráciát és odaállj ezzel a sorstársaid mellé, akkor kérlek, tedd meg!

Fogj egy darab papírt, írd rá, hogy „nem akarunk 1500 forintos kenyeret!”, és menj ki az utcára a házad elé, vagy találkozz a barátaiddal, és úgy csináljatok egy rövid videós bejelentkezést a Facebookra, vagy töltsétek fel a szerintetek is jól sikerült videótokat, aminek ez a szlogenje: „Nem akarunk 1500 forintos kenyeret!”

Egy utolsó gondolat!
Ha most is, egy ilyen egyszerű cselekvésnél is inkább behúzod füled-farkad, mert te aztán nem hergeled az egyébként téged tönkre tevő elnyomóidat, akkor nem fogod-e úgy érezni, hogy cserbenhagytad a többi szegény embert? Nem fogod úgy érezni, hogy ennyire sem voltál képes önmagadért, a szeretteidért, a barátaidért?

Vajon miért találta ki ezt a kisenergiájú cselekvést Újhelyi Sándor? Miért fog jelzésértékű félpályás útlezárásokat csinálni a barátaival? Miért szeretné, ha csatlakoznátok hozzá? Nem azért, hogy a magyar kormány tagjai – akik napi rendszerességgel hirdetnek, posztolnak, propagandáznak -, láthassák, hogy vannak ebben az országban igen sokan, akiknek igen komoly gondot jelent az, hogy a boltban mit vehetnek meg és mit nem! Ha tényleg 1500 forint lesz egy kiló kenyér, és megy fel minden másnak az ára is, akkor bizony igen sok magyar ember fog éhezni, de legalábbis még veszíteni abból, amit megszokott. Meddig, hol a fal? Nem azt jelenti az az ötpercnyi belefektetett időd ebbe a közös cselekvésbe, hogy akinek nem jutott palota, száz hektár föld, nincs bankja, milliárdos vállalkozása, de még csak egy árva jachtja sem az Adrián, az is létezik és élni akar? Hogy ő is ember?! Hogy ő is ugyanolyan magyar ember, mint a többi! Neki is kijár a tisztelet és a megélhetés, ha szegény is! Hát ezért kell kiállni a házad elé, és egy árva telefonnal megmutatni, hogy te is létezel, bármennyire is el akarnak feledkezni rólad, te is létezel! TE IS MAGYARORSZÁG RÉSZE VAGY! TE IS A TÁRSADALOM TAGJA VAGY, ÉS ÉLNI AKARSZ! Április 30., május 1. – cselekedj! Én megteszem!

Ez legyen május 1 üzenete mindenkinek!
Az embereknek már hónap közepén elfogy a pénze és szó szerint nélkülöznek, éheznek a családok gyerekek! Akkora a jólét Magyarországon! (P.A.)

Ilyen a propaganda. A Tumenca-Veletek Egyesület önként csatlakozik Újhelyi Sándor barátom akciójához. Miért? Mert csak. Megteheti bárki! Ők látják, tudják, milyen elnyomottnak lenni! Én pedig velük vagyok!

(Ez a jegyzet – mint ahogy az itt megjelenő összes publicisztikai írás – a szerző véleményét tükrözi.)