Sok minden foglalkoztat! Például az, hogy milyen is most nekem Debrecenben, meg hogyan kerültem ide. Püspökladányi lányként Debrecen számomra egy igazi főváros volt. Szerettem a falusias, kisvárosias életet Ladányban, de mégis el kellett onnan jönnöm nagyon fiatalon, 17 évesen – illetve akartam is jönn. Aztán most már ott vagyok, hogy bár Debrecent megszerettem, mégis valahogy az motoszkál bennem: remélem, mégsem itt fogok megöregedni… Valami más kellene. Annak idején nem vágytam városi létre, egyszerűen elmenekültem Ladányból. Debrecen közelsége és az, hogy a nővérem itt lakott, adta magát. Szó szerint két napra való ruhával érkeztem Debrecenbe, s konkrétan emlékszem rá, 700 forint volt a zsebemben, körülbelül harminc évvel ezelőtt. Nem tudtam, hol alszom első este… Az első két évben minden új volt, új munkahely, paráztam, megijedtem, bármi jött szemben. Aztán amikor elkezdett kinyílni a világ számomra, felszabadultam.

Aztán előjönnek a kedves helyek, helyzetek Debrecen kapcsán. Volt például az a hely a Csokonai Színház oldalában… Igen, a Művééész, az nagyon jó volt! Vagy a Kálvin téren a Jazz bár, oda is jó volt lemenni, az Egyetem presszót is imádtam. Ám az is remek emlék nekem, hogy akkoriban még autók haladtak a Nagytemplom előtt, s nyilván én is kapaszkodtam a busz hátuljában lebegve, amikor a ’halálkanyar’ jött… Meg persze a Nagyerdőn a Tornádó és a Sárkány. Sokat jártunk azokra a helyekre is. Szóval ezek eszembe jutnak sokszor, képeket is nézek róluk meg más debreceni helyekről a neten, ha beleakadok vagy rákeresek. S bár aki ismer, az tudja, nem vagyok nosztalgikus személyiség, mégis ebbe a hangulatba most belecsöppentem. Pedig van jövőképem, nem a múltba süppedtem. Például a vendéglátásban dolgozom, ugye, régebben a Lovarda ikonikus alakja is voltam, de mivel nagyon elhivatott vagyok a kelt tésztákkal és a kovászos sütéssel kapcsolatban, s érdekel a pékség, a pékek munkája, meg akarom tanulni majd azt is…

Ami a kikapcsolódást illeti, mintegy három éve „kitölt” a színház. Akkoriban Végh Veronika, az Odeon Színház alapítója a férjével, Csáki Szabolccsal, akit régről ismertem, mondta: „Edit, találtunk egy neked való jó szerepet!” Nos, ő egy bolond lány (Lucia) az Anconai szerelmesekben. Ezt az amatőr társulatukban (Egyetemi PolgáRock) vitték színpadra. Mondtam, nem, nem, de aztán persze, hogy elmentem az olvasópróbára. Ami annyira megfogott, hogy végül ottragadtam. Igaz, nagyon izgulós vagyok, nehezen kezelem az ilyen helyzeteket, s azt gondoltam magamról, hogy barátok közt még elmegy, de ha ismeretlenek előtt kell előadni magam, ott gond lesz. Veronika azonban bíztatott, meggyőzött, hogy megoldom. S így is lett. S azóta a Grincsben is szerepet kaptam, a polgármester titkárnőjét alakítva. Ez amúgy nagy kihívás a számomra, de jó dolog, sok új embert ismertem meg, és közelebb kerültem a színházhoz nyilván, mint valaha. Itt mindenkinek van hétköznapi szakmája, full amatőrként vágtunk bele. Imádom, hogy amiért a színpadra mentünk, hogy megnevettessük az embereket, az sikerült.”