Nyílt levél dr. Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének

Tisztelt Polgármester Úr!

Nagyra értékeljük, hogy néhány hónapja Debrecen elindította a Zöld Város programját, amelynek kitűzött céljaival magam is maximálisan egyetértek. Fontosnak tartom, hogy mindenki megismerje a környezettudatos módszereket, találkozzon olyan megoldásokkal, amelyek kevésbé terhelik a környezetünket és óvják a természeti értékeket.

Ugyanakkor az elmúlt évek közúti közlekedésfejlesztései aránytalan mértékben az egyéni motorizált közlekedést részesítették előnyben. Az elmúlt harminc évben a helyi közösségi közlekedés legfontosabb paramétere, az eljutási idő pedig nem hogy csökkent volna, hanem még nőtt is. A közúti fejlesztések és -felújítások, bővítések, kanyarodósávok és új parkolók létesítése mind a gépjárművel történő utazások meggyorsítását és megkönnyítését célozzák meg. Azonban ezen átalakítások a gyalogosok, a kerékpárosok és a közösségi közlekedést használók rovására történnek. Megállóhelyek és gyalogátkelők szűnnek meg vagy kerülnek előnytelen helyre. Közösségi közlekedést előnyben részesítő fejlesztések csak elvétve történtek. Még mindig teljesen hiányoznak a gyors és kényelmes átszállást biztosító közös peronos megállóhelyek, a közösségi közlekedés előnyben részesítése esetleges és a menetrendek összehangolása is várat magára.

Hiába „zöld” a buszmegálló, ha ritkán áll meg benne jármű. Hiába állnak majd szolgálatba elektromos autóbuszok, ha menetrend szerint ritkán közlekednek és a járatok nincsenek összehangolva. Hiába az új kerékpárút, ha számos belvárosi kereszteződésben hosszú várakozást követően csak minden második ciklusban lehet átjutni kerékpárral vagy gyalogosan. A belváros egyirányúsításának kétségtelen pozitív hozadékai az autóbuszsávok, ezek azonban a járatok menetidejére semmilyen hatással nem voltak. A közösségi közlekedés számára előnytelen jelzőlámpaciklusok miatt a buszok sokat várakoznak.

A Belváros közúti kapacitásbővítésének eredménye, hogy a lég- és zajszennyezettsége az elviselhetőség határán van. Nagy csalódás mindezek ismeretében, hogy a legújabb fejlesztések is inkább a belváros szívébe gépjárművel történő eljutást ösztönzik. A Vár utca (Kálvin tér) megnyitása során a kerékpáros közlekedés teljesen figyelmen kívül lett hagyva. A Bethlen utca – Egyetem sugárút pedig egy alapvetően lakóövezeti utca, amelynek szélesítése a lakókörnyezetre további zajterhelést jelent. Ezen fejlesztések ilyen formában teljesen ellentmondanak a Zöld Város programban meghirdetett elképzeléseknek. Ugyanakkor továbbra is hiányoznak azok – a szabályozási terveken egyébként szereplő – a külső városrészeket összekötő úthálózati elemek, amelyek a település központi részét hivatottak elkerülni. A nemrég megnyitott Domokos Márton út mellett a keleti és déli városrészben is további hasonló kapcsolatok kialakításra lenne szükség. Ezen fejlesztések hasznosabbak és eredményesebbek a belváros kapacitásbővítése helyett.

A fenti változások mind abba az irányba terelik a lakosság lakhatási döntéseit, hogy a város perifériáján vagy az agglomerációban rendezzék be lakóhelyüket. Mindez olyan napi szintű ingázást igényel, amely a munkahelyre, iskolába, ügyintézés helyszínére történő eljutáshoz a személygépkocsi használata felé tereli a lakókat. Ezt tovább ösztönözi a megkönnyített városi autóforgalom is. Ezek a folyamatok a forgalom ugrásszerű növekedését eredményezik, amit a közúti kapacitások bővítésével időlegesen lehet csak orvosolni, mert a növekvő kapacitás további forgalmat generál, amely további kapacitásbővítést feltételez. Egy ponton túl, már csak épített környezet és a zöldterület rovására lehet további kapacitást bővíteni. Ez egy olyan ördögi kör, amely egyre forgalmasabb, zajosabb és élhetetlenebb városi környezetet eredményez.

A folyamatot tovább erősíti a hazai lakhatási támogatási rendszer, mely arányaiban kevésbé preferálja a meglévő lakások, társasházi rendszerek felújítását. A rohamos szuburbanizációs folyamat (a városok peremére történő kiköltözés), mely az emberek belső igényeiből táplálkozik, a fenti tényezők révén hatványozottan jelenik meg. Ennek következményei a fokozódó közúti forgalom, a környezetszennyezés, a kihaló belváros kockázata – mely lássuk be, ritkán vonzó turisztikai célpont – és a jelentősen megemelkedő városüzemeltetési költségek (pl. utak fenntartása, közösségi közlekedés biztosítása, hulladékkezelés).

A KSH adatai alapján az elmúlt tíz évben 140 ezerről 186 ezerre nőtt a megyénkben regisztrált személygépkocsik száma. A hazai statisztikák alapján egy átlagos autó fenntartási költségei, például üzemanyag, szervíz, biztosítás havi (!) 80 000 forintra rúgnak (amortizáció nélkül). Ha a lakosok a gépjármű használata helyett az üzemanyagra fordított költségek töredékét meg tudják takarítani, akkor azt helyi vállalkozásoknál hasznosabb dologra tudják költeni. Már a gépjárművel történő utazások két százalékos csökkenése esetén 3,5 milliárd forint megtakarítás lenne elérhető éves szinten. (Ez összemérhető a DKV Zrt. évi átlagos veszteségével). Ehhez viszont az kell, hogy a jelenleginél lényegesen jobb alternatívák álljanak rendelkezésre más közlekedési módok igénybevételére.

A kapacitásbővítések nélkül elkerülhető kiadásokról még nem is esett szó: aktuálisan például nem lenne szükség a Bethlen utcán – Egyetem sugárúton egy 1,8 km-es útszakaszra 1,5 milliárd forintot elkölteni a város és az központi költségvetés forrásaiból (több mint 800 ezer forint méterenként). A fent leírtakkal ezt összevetve nehéz nem ablakon kidobott pénznek minősíteni az ilyen beruházásokat.

A jelenlegi helyzetből kiindulva ez a folyamat visszafordíthatatlan. A város vezetőinek, akik sokszor hangoztatják, hogy évtizedes távlatú céljuk egy élhető, zöld, prosperáló régióközpont kialakítása, viszont minden eszközük adott, hogy legalább lassítsák, de akár vissza is fordítsák a folyamatot. Hogy mire lenne szükség?

1. Először is azonnal szakítani kellene a fent leírt kapacitásbővítő hozzáállással, sőt kifejezetten előnyben részesíteni a kerékpáros és közösségi közlekedést.

2. A szabályozási tervek készítése során törekedni kellene a több funkciójú vegyes övezetek kialakítására, ahol a lakosok helyben, a városon át történő rendszeres ingázás nélkül legtöbb céljukat megtalálhatják. A tervezés során elsődleges fontosságú csökkenteni a szuburbanizációs ösztönzőket. Az övezetek kialakításakor pedig figyelembe kell venni, hogy azok jól kiszolgálhatóak legyenek kerékpáros infrastruktúrával és közösségi közlekedéssel.

3. Természetesen most sem és a későbbiekben sem lesz mindenkinek lehetősége a városközponthoz illetve a munkahelyekhez, oktatási intézményekhez és kereskedelmi egységekhez a lehető legközelebb lakhatását biztosítania, ezért az agglomerációkban élők számára a közösségi közlekedéssel való eljutási lehetőségeit jelentősen javítani kell. Aktuálisan erre a legjobb lehetőséget a debreceni és a helyközi közösségi közlekedés integrációja adhatja, mely elől tavaly valóban minden korábbi akadály elhárult a vasúti és a helyközi buszközlekedés egy tulajdonosi körbe kerülésével. A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület már tett javaslatot egy zónaalapú tarifarendszerre, mely hazai viszonylatban sem lenne már egyedülálló, immár csak a szándék hiányzik. Az integrációtól fajlagos költségcsökkenés és bevételnövekedés is várható egyszerre, mely további szolgáltatási kapacitások megnyitását tenné lehetővé.

Javaslom, hogy a város kezdeményezze egy független, szolgáltatókkal megrendelő viszonyban álló közlekedési központ létrehozását, mely a fenti irányok szakmai felügyeletéért lenne felelős; illetve ezt előkészítendő hívja össze újra a Mobilitási Munkacsoportot rendszeres, előkészítő munka céljából.

Tisztelettel:

Dr. Dombi Mihály alelnök
Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke)

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület bejegyzése a Facebookon.