Az elmúlt hónapok fontos járványügyi tapasztalása, hogy az információ komoly torzuláson mehet keresztül, mire a klinikai teszteredmények szaklapokban történő megjelenésétől eljut az oltakozni vágyó állampolgárhoz. Ennek a jelenségnek voltam tanúja a napokban, amikor egy élelmiszerüzlet kasszájánál mögöttem állt sorba egy kétliteres kannás bort vásárló, a hetvenes, esetleg a nyolcvanas éveiben járó férfi.

– Védőital – mondta a kasszás nőnek gyermeki, komisz mosollyal az arcán. – Most kaptam meg a második adag Kaisert.

A dolgozó nem reagált, tán nem is hallotta a kétségkívül szellemes, ám kétséges, hogy szándékos szóferdítést. A leolvasó nem vette be a borosflakonra nyomott vonalkódot, így a bácsi a pillanatnyi csendtől kissé zavarba jött, majd a korából és a vevő-eladó viszonyrendszerben elfoglalt helyéből eredő kötelességtudattal közérdekűnek ítélt információkat osztott meg az alkalmazottal:

– A menyem kínait kap. Szerintem az a legjobb, hiába mondják, hogy nem. Ott gyógyultak meg a leghamarabb.

– Hétszáz pénz lesz. Bocsánat, ha kártya, akkor hatkilencvenkilenc.

A bácsi nem szólalt meg újra: fizetett, majd kiment. Vitte magával a kínaiakat is, akik a leghamarabb gyógyultak meg a betegségből.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!