BEZÁR

Közösségi média

Heti koronavírus-körkép: Kósa Lajos félórát beszélt Debrecenben a járványról – a helyi számokat meg sem említve

Eltérő maszkügyi szabályozásokat hoztak a 10 ezer lakos fölötti települések. Papp László posztja alapján nem egyértelmű, hogy Debrecenben kiknek ingyenes a tömegközlekedés. Több polgármester is katonák felbukkanására figyelmezteti a lakosokat. Megfertőződött Nádudvar vezetője, a településen már 100 körüli a fertőzöttek száma. Közben a kormányrendelet miatt több ezer hallgatót költöztettek ki a Debreceni Egyetem kollégiumaiból.


koronavírus - Aranybika

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Javában zajlik az új típusú koronavírus-járvány második hulláma, Hajdú-Bihar megyében pedig már hónapok óta napról napra nő a fertőzöttek száma. Miközben a legfrissebb hivatalos információkért folyamatosan kérdezzük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, fontosnak tartjuk Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját is rendszeresen áttekinteni. Éppen ezért minden héten összefoglaljuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és a Klinikai Központ, valamint az ezeket működtető Debreceni Egyetem – már ha közölnek valamit egyáltalán.


koronavírus - 2020. november 18.
A 2020. november 18-án reggel nyilvánosságra hozott adatok
koronavirus.gov.hu

Maszkrendeletek a 10 ezer fölötti településeken

November 12-i cikkünkben írtunk arról, hogy Hajdú-Bihar megye mely 10 ezer lakos fölötti településein milyen külterületi maszkviseléssel kapcsolatos szabályozást alkottak a polgármesterek. A változtatások városonként több esetben drasztikusan eltértek egymástól: Debrecenben például az eddig elrendeltekhez képest csak a játszótereken tették kötelezővé a maszkviselést, míg Hajdúböszörményben a város teljes területén, beleérve az olyan külső városrészeket is, mint Vid, Bodaszőlő és Pród. Három városban csak az anyagunk megjelenését követően hozták meg a kormányrendelet által rájuk hárított döntést.


koronavírus - Hajdúböszörmény - maszk
Hajdúböszörmény
Polgár Tóth Tamás

Szólláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármesterének november 13-i tájékoztatása szerint a település buszmegállóinak, valamint a városi piac és a köztemető területén, továbbá a helyi szociális, oktatás-nevelési, egészségügyi és sportintézmények, illetve az üzletek, gyógyszertárak, a rendőrség és a katasztrófakirendeltség 50 méteren belüli körzetében „belépésre várakozás ideje alatt” kötelező a maszk viselése.


koronavírus - Hajdúnánás

Facebook

Antal Szabolcs (Fidesz) polgármester döntésének értelmében Hajdúsámson területén a maszkviselés a piacon, továbbá a nevelési-oktatási intézmények, az egészségügyi intézmények, a polgármesteri hivatal, valamint a posta és a takarékbankfiókok főbejáratainak 100 méteres körzetében vált kötelezővé.

Hajdúhadházon Csáfordi Dénes (Fidesz) polgármester döntése alapján a nevelési-oktatási intézmények, az egészségügyi intézmények, a templomok, a pénzintézetek, a posta, a trafikok és a lottózok bejárata előtt, a várakozás alatt, továbbá az élelmiszerboltok parkolóiban, az éttermek ételkiadásra szolgáló területén, a piacon, a buszmegállókban és a vasútállomáson, a játszótereken, a temetőben és mindenhol máshol kötelező lett a maszkviselés, ahol nem tartható meg a személyek közötti másfél méteres távolság.

Kik használhatják ingyen a DKV-t?

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere még november 9-én közölte a közösségi oldalán, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Másnap arról posztolt a polgármester, hogy rengeteg üzenetet, jókívánságot kapott a követőitől, ismerőseitől. Ehhez képest ugyanebben a bejegyzésében nem nekik, hanem a szintén koronavírussal küzdő Szíjjártó Péter külügyminiszternek mondott köszönetet Papp.


Papp László - koronavírus
Papp László karanténban
Facebook

A lábadozó polgármester november 11-én aztán arról adott hírt, hogy a döntésük alapján idén nem rendezik meg a debreceni adventi vásárt. Valójában erről egyáltalán nem Papp Lászlóék döntöttek: a magyar kormány rendeletben tiltotta meg az egész országban a karácsonyi vásárok megtartását. November 12-én, a szociális munka napján Papp a város szociális dolgozóit köszöntötte, emlékeztetett arra, hogy a város 50 millió forintot biztosít a differenciált jutalmazásukra, valamint bejelentette, hogy a „szociális kerekasztal tagjaként működő szociális ellátó szervezetekben dolgozók” ingyenesen használhatják a DKV járatait. A „szociális kerekasztalról” egyébként Papp Facebook-posztján kívül az interneten semmilyen információt nem találtunk, szociálpolitikai kerekasztal azonban létezik, ennek a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények (ezeket törvény definiálja) a tagjai, továbbá az alábbiak:

1. Egészségügyi és Szociális Bizottság
2. Magyar Vöröskereszt Debreceni Területi Szervezete
3. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportja
4. Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület
5. Debreceni Nyugdíjas Egyesület
6. Hajdúsági Diabetesz Egyesület
7. Debreceni Szív Egyesület
8. Héra Egyesület
9. Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület
10. Városi Szociális Szolgálat
11. Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja
12. Debrecen Megyei Jogú Város Gyermekvédelmi Intézménye

Ha Papp a szociálpolitikai kerekasztalra gondolt, akkor a fenti szervezetek dolgozói használhatják ingyenesen a DKV járatait.


Koronavírus – Debrecen – 2020. március 31.

Koppányi Szabolcs

Katonák még a kisvárosokban is

November 16-án a közösségi oldalán tájékoztatta városa polgárait Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere, hogy a lakosok számíthatnak katonai járőrök megjelenésére a településen. Ugyanerről a fejleményről számolt be a település hivatalos honlapján Bordán Szabolcs (Fidesz), Derecske polgármestere, valamint a Facebook-oldalán Maczik Erika (független), Nádudvar polgármestere is.

MÉG NINCS VÉGE!
Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Bajban van Nádudvar?

Nádudvar egyébként továbbra is a járvány által komolyabban sújtott Hajdú-Bihar megyei települések között van. Maczik Erika polgármester november 10-én először pozitív koronavírus-teszteredményét posztolta ki a közösségi oldalára, majd néhány órával később arról írt, hogy már száz körüli megbetegedésről van tudomásuk, a fertőzöttek száma pedig folyamatosan emelkedik.


koronavírus - Maczik Erika

Facebook

Másnapi bejegyzésében a nádudvariakat arra kérte a polgármester, hogy a forgalmasabb helyeken annak ellenére is viseljék a maszkot, hogy az a település lakosságszáma miatt még nem kötelező. Nádudvar önkormányzata egyébként már egy önkormányzati hírlevelet is kiadott a helyi járványhelyzettel kapcsolatban, amelyet minden postaládába eljuttattak.

Egyre több polgármestertől érkeznek rendszeres adatok

Nem csak Nádudvar polgármestere adott tájékoztatást az elmúlt héten a regisztrált esetekről: Hajdú-Bihar megye minden eddiginél több településvezetője érezte úgy, hogy fontos közölnie valamilyen adatot a választóival. Czeglédi Gyula például azt, hogy Hajdúszoboszlón az előző heti 130 új fertőzött helyett a legutóbbi héten már „csak” 110 új fertőzöttet regisztráltak. „Reményeim szerint ez az adatsor tovább fog javulni annak következtében, hogy Hajdúszoboszló lakossága komolyan veszi a járványveszélyt és betartja az állami és önkormányzati szabályokat: maszkviselés a meghatározott helyeken és a személyes találkozások esetén, távolságtartás és fokozott, folyamatos fertőtlenítés” – bizakodott Czeglédi.

Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere a helyi Daru TV-nek arról beszélt, hogy a 45. héten 48 új esetet regisztráltak a városban, miközben az előtte lévő héten még 27-et, azt megelőzően pedig csak 9-et. A polgármester szerint ez is azt mutatja, hogy indokoltak a kormány legutóbbi szigorításai.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere november 12-én a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a bejegyzésének idejére összesen 250 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a településen, az aktív fertőzöttek száma 128, kórházban ápoltak 9 beteget, hárman pedig már elhunytak.

Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere november 16-án egy általános iskolai diák pozitív tesztjéről számolt be, amelynek következtében a járvány kezdete óta először egy fertőzés miatt kellett online oktatásra állítani egy helyi iskolai osztályt.


Tóth Lajos
(független), Püspökladány polgármestere november 11-én arról írt a Facebook-oldalán, hogy a városban eddig kimutatott fertőzések száma a 30-at közelíti. „Köztudott, hogy november 9-én egy óvodapedagógus teszteredménye pozitív volt, a vezető intézkedett az óvodai csoport november 17-ig történő bezárásáról” – közölte a polgármester. Ugyanezen a napon egyébként Hajdúhadházon is be kellett zárni egy óvodai csoportot.

Bordán Szabolcs, Derecske polgármestere november 12-én a város hivatalos honlapján arról tájékoztatott, hogy eddig összesen 25 regisztrált fertőzöttről van tudomásuk, közülük 11 az aktív esetek száma. „A megbetegedett személyek korcsoport szerinti megoszlásáról elmondható, hogy gyakorlatilag minden korosztály érintett” – írta a fideszes városvezető.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere november 12-i közleményében arról tájékoztatta városa lakosságát, hogy továbbra sem kaptak választ a kormányhivatalnak küldött hivatalos levelükre, ezért közvetlenül Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz fordulnak tájékoztatásért. „A karanténra kötelezettek otthoni ellátásának segítése céljából szükséges tudnunk, hogy hány fő részére rendeltek el településünkön fertőző beteg otthonában történő elkülönítést, illetve hány főt helyeztek járványügyi megfigyelés alá. A fenti információkra a települési járványhelyzettel összefüggő sikeresebb önkormányzati védekezés miatt és a lakosság megnyugtatása, illetve hiteles tájékoztatása érdekében is szükségünk van” – írja a Müller Cecíliának címzett levelében Tóth József. Ugyanebben a Facebook-bejegyzésben a polgármester arról is ír, hogy tudomásuk szerint már Polgáron is van halálos áldozata a koronavírusnak.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Menyhárt Károly (független), Létavértes polgármestere a háziorvosok tájékoztatása alapján november 13-án 57 fertőzöttről írt, akik közül 6 beteget kórházban ápolnak, lélegeztetőgépre azonban még egy létavértesi sem került. A polgármester hozzátette, hogy nagyon sokan várják a tesztjeik eredményét.

Téglás önkormányzatának honlapján november 9-én jelent meg egy közlemény, amely szerint a helyi általános iskolában egy pedagógus megfertőződött, ezért az operatív törzs elrendelte 5 osztály távoktatásra történő átállítását november 12-ig, tehát mindössze néhány napra. November 16-án Szilágyiné Bodnár Erzsébet intézményvezető már arról számolt be, hogy több diákjuknál is kimutatták az új típusú koronavírus-fertőzést, ezért két osztályt ismét néhány napra átállítottak online oktatásra.

Szegi Emma (Fidesz), Kaba polgármestere november 12-én egy nyilvános posztjában arról írt, hogy a városában a lakosság felelős gondolkodásának köszönhetően egyelőre alacsony az igazolt esetek száma, különösen a súlyosabb lefolyásúaké.

Nemcsak kommunikálnak, hanem intézkednek is

Ahogy korábban, az elmúlt héten is több önkormányzat igyekezett valamilyen gyakorlati lépést is hozni a lakosokkal történő kommunikációja mellett. Mint arról a Debreciner is beszámolt, Hajdúböszörmény például egy új mintavételi állomás létrehozásáról döntött, amelytől a város vezetői azt várják, hogy a megnövekedett tesztkapacitás miatt hosszútávon csökkenhet a fertőzések száma. Hasonló céllal Hajdúnánáson november 16-án már át is adtak egy mintavételi állomást.


koronavírus - Hajdúböszörmény - maszk

Polgár Tóth Tamás

Hegedüs Péter, Balmazújváros polgármestere november 13-án egy élő Facebook-bejelentkezésben tudatta a városa lakosságával, hogy egy önkormányzati krízisvonalat hoznak létre, amely a háziorvosi és a szakorvosi rendelést segítené: akkor hívhatják ezeket a lakosok, ha telefonon többszöri próbálkozásra sem tudták felvenni a kapcsolatot a helyi orvosokkal. Az orvosi szolgálatok a lakossági jelzéseket elemezni fogják, ezek alapján pedig másnap keresni fogják a betegeket.

Tóth József, Polgár polgármestere november 11-én a szociális munka napjának alkalmából azt közölte a település Facebook-oldalán, hogy kezdeményezte: az önkormányzat biztosítson jövedelempótlást azoknak a szociális területen dolgozó közalkalmazottaknak, akik a járvánnyal összefüggésben kerültek táppénzre, így jelenleg csak a fizetésük 60 százalékát kapják meg.

Több ezer kollégistát költöztettek ki

Ahogy arról november 11-én a Debreciner is beszámolt, a Debreceni Egyetem hallgatói november 16-ig kaptak időt arra, hogy kiköltözzenek a kollégiumokból. Másnap ugyanerről az egyetem honlapja is hírt adott. A cikkből kiderül, hogy a 15 kollégiumban összesen 4955 hallgató lakik, akiknek a háromnegyedét érinti a kiköltözésről szóló rendelkezés.


koronavírus - Kenézy Kórház

Budai Péter

A Debreceni Egyetem által működtetett Kenézy Gyula Egyetemi Kórház november 13-án azt közölte a honlapján, hogy számos adományt kapnak az utóbbi időben. Habár leszögezik, hogy minden feltétel adott a biztonságos és folyamatos betegellátáshoz, akik segíteni szeretnének, vagy adománnyal, ajándékkal fejeznék ki hálájukat az egészségügyi dolgozók felé, azok a +36 30 645 75 95 telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot Irinyi Beáta szociális csoportvezetővel.

Kósa Lajos Debrecenben nem beszélt Debrecenről

Ahogy az elmúlt hetekben, most is ellenőriztük, hogy a megye hat – egyaránt fideszes – egyéni országgyűlési képviselői közül kik és mit kommunikáltak közösségi oldalukon a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Pósán László a debreceni önkormányzat a járvány második hullámának kezdete óta meghozott döntéseiről posztolt, Bodó Sándor pedig a november 13-i bejegyzésében egy szelfivel illusztrálva azt helyeselte, hogy a fotó készítésekor kevesen tartózkodtak Hajdúszoboszló főutcáján.


Vitányi István - Pósán László - maszk - koronavírus
Vitányi István éa Pósán László a Parlamentben
Facebook

Kósa Lajos ugyanezen a napon közel 28 percen át szerepelhetett a debreceni önkormányzati televízió Közügy című műsorában, azonban ezalatt egyetlen alkalommal sem beszélt sem a debreceni, sem a Hajdú-Bihar megyei járványügyi mutatókról. Kósa Lajos egyébként az ország járványkezelését vezető operatív törzs tagja.


koronavírus - maszk

debreciner.hu

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...