Nekem gyakran eszembe jut tanítása. Már csak elismerésem örök jeleként is, hisz sok nagy gondolkodóhoz hasonlóan az ales (alezredes) et. (elvtárs) ugyancsak igyekezett ezzel a megállapításával megragadni az univerzum lényegét. S benne, mi emberek – mint a világmindenség többszörös porszemeinek – helyét és életének értelmét. Bevallom, ott a katonai tanteremben nem mindig, mondhatnám sohasem, értettük meg mélyszántását. Azt, hogy mit akar mondani. De a frappáns összegzésével mindannyiszor sikerült elmetszenie a gondolatfonalak kételyeit és csomóit. S mennyire fején találta a gordiuszit!

Hisz, lám elég gyakran jön velem szemben is az ezt alátámasztó mindennapi valóság. Valamint a hátulról, mondhatnám a szélárnyékomban, vagy sportkifejezéssel élve a farvizemen, ugyancsak gyakorta egy kerékpáros. Tudom, történtek a világtörténelemben nagyobb ütközetek, bennem mégis ez az eset ragadt meg. Pedig a végül az engem leelőző kerékpáros csak éppen súrolta a karom. Amúgy mindannyian, a többi gyalogos és a többi biciklista egyöntetűen a járda közepén haladtunk.

A lényeg, elmulasztottam észrevenni, hogy legutóbbi járdatúrám óta ugyanarra az aszfaltfelületre egy kerékpársávot is felfestettek. Ma már megszokott a bicikliutak ilyen megoldással történő létrehozása, de akkortájt bizonyosan az újdonság erejével hatott. Rám például olyan erővel, hogy kénytelem voltam átgondolni egykori katonabajtársam megdönthetetlen hitt axiómáját. Valóban az, ami az? Mert minek tekintsük a járda örök és megbonthatatlannak hitt azon részét, amit egy sárga vonallal, s néhány piktogram felfestésével szabaddá tettek a kerékpáros forgalom számára? Nevezhetjük-e egyértelműen kerékpárútnak, amikor a gyalogosok továbbra is használhatják? Vagy maradt járda, holott gyalogútként korábbi szuverenitása egy részét fel kellett adnia a kerékpárosok javára? Nos, szerencsére jobbára békésen haladunk egymás mellett, de találkoztam hevesebbé váló felfestett járda típusú találkozásokkal is.

Az ügy politikai pikantériája, hogy alighanem ez az egyetlen dolog, amelyet a mostani kormány változatlanul folytatott a szocialista-liberális kormányok örökségéből. Igaz, Debrecenben már akkor a mostani párt(szövetség) irányította a város ügyeit. Akárhogy is, szűkebb pátriánkban látszólag elfogadottá, de korántsem súrlódásmentessé vált az egykori újítás.

Az igazi fejtörést ebben a konstrukcióban a gyalogosnak az a helyszín okozza, ahol egy háromszoros kereszteződést kell áttekintenie. A közút négy iránya, a gyalogátkelőhelyek és a kerékpárút szintén négy opcióval. Ráadáskánt alopciók a gyalogosoknak, bicajosoknak: átkelés után egyenesen, jobbra vagy balra. A lámpák természetesen segítenek, de az úttesten történő átkelés után derékszögben elfordulni akaró gyalogosnak simán nekimehet egy, a zöldjét nagy iramban elérő, s egyenesen továbbszáguldó kerékpáros. Vagy fordított szereposztással. S akkor még figyelniük kell a kanyarodó autókra is. Szóval, mindenképpen keresztezhetjük egymás útját. S szinte mindennap látok olyan szituációkat, amelyben ütközhetnek a szereplők, pedig mind a számukra kijelölt sávon halad. A gyalogosnak a 3×4-es kereszteződésben például zöld jelzésnél nagyjából tíz felé kell figyelnie egy időben vagy gyors egymásutánban ahhoz, hogy elütés mentesen folytathassa az úttest másik oldalán az útját.

Nem részletezném tovább, hisz ez a szituáció alighanem pontosan az, amire az ales et. is azt mondaná, hogy ami az, az ami. S igaza lenne, hisz nagyon az, és nagyon ami.