A Tisza Párt elnöke szerint az uniós pénzek hatékony felhasználásával lehet tenni a fiatalok megtartásáért.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Tisza Párt elnöke szerint az uniós pénzek hatékony felhasználásával lehet tenni a fiatalok megtartásáért.
A Tisza Párt menete a tervek szerint 8 óra 30 perckor indul a határ román oldalán fekvő Borsról, majd 14 óra 30 perckor ér a …
A Tisza Párt 300 kilométeres sétájának végén a legfontosabb történéseket a Debrecinerben is nyomon követhetik. FRISSÍTÉS: fél órával előrébb hozták a program kezdetét.
A Tisza Párt elnökét több százan kísérték el a hajdú-bihari községbe. A politikus arról beszélt, a magyar nép békét, nemzeti összefogást és egy olyan politikai …
A Tisza Párt elnökét kérdeztük a bihariaknak szóló üzeneteiről és konkrét politikai vállalásairól, valamint arról is, készül-e bármilyen fennakadásra a május 24-i ártándi határátkelésnél.
A Tisza Párt elnökének Budapesttől Nagyváradig tartó gyaloglása szerdán éri el Hajdú-Bihar megyét.
Mit ígérnek a családoknak? Fellépnének-e a romák szegregációjával szemben? Mi lesz a vendégmunkásokkal? Hogyan bánnának a kínai akkumulátorgyárakkal? A pártelnök három interjúban beszélt a Debrecinernek …
Egy hajdúhadházi önkormányzati képviselő feljelentést akar tenni az országgyűlési képviselő kijelentései miatt. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat a lehetőségek közül.Ha már …
A Tisza elnöke úgy látja, a Fidesz nem fogja megvédeni az Alföldet a kiszáradástól, mert nem tudja hazahozni az európai uniós pénzeket, nemzeti forrást pedig …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.