Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, …
Azt sem tudni még, milyen oltóanyagot gyárthatnak majd.
A miniszterelnök 2017-ben beszélt az akkumulátorgyártáshoz fűzött reményeiről, mostanra az ország északi, északkeleti részén el is szaporodtak az ezen a területen tevékenykedő, főleg ázsiai hátterű …
A debreceni városrészben élők szerint többször beomlott már a talaj, és többször jelezték az önkormányzatnak is, hogy gond van a környéken, ha sok eső esik …
Nem először jár így Debrecenben Gyurcsány Ferenc.
Tóth József polgármester szerint egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog segíteni a bajba került önkormányzatoknak.
Egymás után talált új gazdára egy régóta eladó és egy másik nagy értékű debreceni ingatlan, miután kínai akkumulátorgyártók telepedtek meg a városban.
Jelentősen bővíti Debrecenbe tervezett beruházását a BMW. A gyár mellett, ahol a német konszern új elektromos járműveit, a Neue Klasse példányait gyártják majd, akkumulátorokat összeszerelő …
A lap értesülését nem cáfolta a fővároson kívüli fejlesztéseket preferáló, újra mind befolyásosabb Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium. A Népszava úgy tudja, átterveznék …
Megszólalt az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérek országváltásáról Kubatov Gábor, FTC elnöke is.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.