Azt sem tudni még, milyen oltóanyagot gyárthatnak majd.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Azt sem tudni még, milyen oltóanyagot gyárthatnak majd.
A miniszterelnök 2017-ben beszélt az akkumulátorgyártáshoz fűzött reményeiről, mostanra az ország északi, északkeleti részén el is szaporodtak az ezen a területen tevékenykedő, főleg ázsiai hátterű …
A debreceni városrészben élők szerint többször beomlott már a talaj, és többször jelezték az önkormányzatnak is, hogy gond van a környéken, ha sok eső esik …
Nem először jár így Debrecenben Gyurcsány Ferenc.
Tóth József polgármester szerint egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog segíteni a bajba került önkormányzatoknak.
Egymás után talált új gazdára egy régóta eladó és egy másik nagy értékű debreceni ingatlan, miután kínai akkumulátorgyártók telepedtek meg a városban.
Jelentősen bővíti Debrecenbe tervezett beruházását a BMW. A gyár mellett, ahol a német konszern új elektromos járműveit, a Neue Klasse példányait gyártják majd, akkumulátorokat összeszerelő …
A lap értesülését nem cáfolta a fővároson kívüli fejlesztéseket preferáló, újra mind befolyásosabb Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium. A Népszava úgy tudja, átterveznék …
Megszólalt az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérek országváltásáról Kubatov Gábor, FTC elnöke is.
A V-Híd Építő Zrt. nyerte meg a debreceni BMW gyár kiszolgálására szolgáló vasút építéséhez kapcsolódó újabb fejlesztéseket: a Macs terminál szolgáltatási színvonalának növelésére és a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved