A DVSC az örmény Alashkert ellen játszott itthon. Az idegenben elért 1-0 arányú győzelem jó alapot teremtett a továbbjutásra, ám nem volt hiány izgalmakban.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A DVSC az örmény Alashkert ellen játszott itthon. Az idegenben elért 1-0 arányú győzelem jó alapot teremtett a továbbjutásra, ám nem volt hiány izgalmakban.
Noha nem túl régen jelentek meg az örmények a debreceni focicsapat tulajdonosi körében egy frissen alapított céggel, máris sikerült egy nem túl hízelgő listára felkerülniük.
A mester mától a Vasas FC csapatát irányítja.
Fidesz-közeli – hivatalosan meg nem erősített – debreceni információk szerint tárgyalásokat folytatnak vele, hogy vegye át az évek óta egyre nagyobb válsággal küzdő Loki szakmai …
Ezt Papp László debreceni polgármester jelentette be, amikor Kósa Lajos országgyűlési képviselővel együtt egy mai sajtótájékoztatón arról szólt a két politikus, hogy újabb kudarcok után …
A DVSC Futball Szervező Zrt. azt a bravúrt hajtotta végre, hogy a teljes éves bevétele (1,28 milliárd forint) 80 százalékát elköltötte bérekre. Több mint egymilliárd …
Elkezdődött a labdarúgó NB I tavaszi idénye. Az ország nagy része észre sem vette. Manapság épp annyi izgalmat rejt a bajnokság, akár a szünet. Nem …
Bemutatták az új edzőt a DVSC-nél.
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved