Szeretné, ha a lakosoknak lenne választási lehetősége, nem úgy, mint 2019-ben, amikor csak a Fidesz jelöltje indult el a tisztségért.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Szeretné, ha a lakosoknak lenne választási lehetősége, nem úgy, mint 2019-ben, amikor csak a Fidesz jelöltje indult el a tisztségért.
Vitányi István országgyűlési képviselő szerint a városban lelassult a fejlődés, új embereket vonna be a helyi vezetésbe. Bordán Szabolcs polgármester a reakciójában emlékeztette a képviselőt …
1934-ben állították, 1950-ben elbontották, 2011-ben újra felépítették.
Azért kellett kiírni, mert a testület június 30-án bizalomhiányra és korrupciógyanúra hivatkozva feloszlatta magát.
Bordán Szabolcs polgármester mindent megtett azért, hogy a képviselők ne szavazhassanak az előterjesztésről, de végül beadta a derekát. Kétórás vitát és egy több mint félórás …
Ma oszlathatják fel a város képviselő-testületét.
Az előterjesztést a Fidesz két önkormányzati képviselője is támogatja. A kezdeményezők korrupciógyanús ügyekről is írnak az indoklásukban.
„Nemcsak a tanári munka tisztességesebb erkölcsi és anyagi megbecsüléséért emeljük fel szavunkat, hanem a minőségi és gyermekközpontú oktatás körülményeinek megteremtéséért is.”
Az elmúlt egy hét folyamán mindössze két kisvárosi polgármester tartotta fontosnak, hogy konkrét járványügyi információkat közöljön a lakossággal. Tégláson egy általános iskolai osztályt karantén alá …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved