Immáron ismertté vált a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási összefogás képviselőjelöltjeinek is a névsora.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Immáron ismertté vált a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási összefogás képviselőjelöltjeinek is a névsora.
Van a lakók között, aki várja, de már fanyalog, más ezután sem akarja használni, s máshová viszi majd gyerekét. Közösségi teret újítanak fel a Dobozi …
Előfordul, hogy olyan zenei produkciókat kap fel az internet népe, majd tesz egyhamar világhírűvé, amelyekről első hallásra nem gondolnánk, hogy egy elvetemült szűk rajongótáboron kívül …
Ha a választás a demokrácia ünnepe, akkor az aspiráns jelöltek vitája talán maga a habos torta ezen az ünnepen. Miért sajnálnák az érintett politikusok azoktól …
Őrváros címmel adott ki egy 16 oldalas, színes, A/4-es formátumú kampánymagazint a Debrecent huszonegy év óta irányító párt helyi szervezete, amit – úgy tudjuk – …
Nem szeretnének a helyi „összefogás” kerékkötői lenni, ezért Hajdú-Bihar megyében sehol sem állít képviselőjelölteket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
„…hiszek a Jobbik-Momentum-LMP összefogás erejében és sikerében Debrecenben, és nem szeretném, hogy a személyem elleni támadások rontanák a pártszövetség választási esélyeit” – indokolta döntését.
Elég volt a védtelenek, jelen esetben az állatok elleni büntetlen bűntettekből Magyarországon. GALÉRIA és VIDEÓ.
Egy ideérkező vendég számára sem épp kedvező látvány.
Pedig a Kistemplom régebbi is, vihar is tépte, tornya pedig bástyához hasonlatos – az ellenzékhez mindenképpen jobban illene.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved