Valami mélységesen mély kisebbségi komplexus működhet a háttérben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Civil Fórum szerette volna elérni, hogy ne emeljék meg az óvodai csoportok felső létszámkorlátját, de a Fidesz-frakció és Kőszeghy Csanád Ábel szavazataival elfogadták az …
Az egyik debreceni orvos több mint negyven év után befejezte a munkáját, a rendelkezésre álló fél év alatt viszont senki nem vette meg a praxist.
Úgy tűnik, a járvány második és harmadik hulláma súlyosabban érintette a debreceni önkormányzati dolgozókat, több cég is komoly veszteségeket szenvedett. Halász D. Jánost úgy választhatják …
Az elmúlt 5 évben számos alkalommal változtattak a koncepción. Eredetileg a Gambrinus közbe tervezték, majd egy koncertterem alá, amely végül meg sem épült. A Dósa …
Az ígéret ugyanaz, mint májusban volt: megint hét hónap múlva lesz kész a nagy játszótér.
A Derke korábban a polgármesternek írt nyílt levélben kritizálta, hogy a fejlesztések a belvárosba történő autózást ösztönzik. Az ellenzéki pártok közül csak az LMP és …
Szeretnénk, ha a debreceni városvezetés felfigyelne a problémára és kontrollálná a helyzetet, hogy a „Zöld Város Program” új eszközei ne csak az átadást érjék meg.
Emléktáblával tiszteleg Niklai Ádám költő előtt Debrecen.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved