Tudjuk, medve, nem is egy, de eredetileg viráglátványosságok voltak.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Több városban is szerveztek oltási napokat, Hajdúböszörményben egész decemberben várják a lakosokat. Polgár polgármesterét a kormányhivatal arról tájékoztatta, hogy az adatkérésének határidőn belüli teljesítése veszélyeztetné …
A nagyváradi magyarság másként keresi az advent helyét a lelkekben. Tavaly a koronavírus-járvány alatt áldozatos munkát végzőké volt a megtiszteltetés.
2016-ban tárták a nyilvánosság elé a nagyszabású elképzeléseket, részletesen ismertették azokat az elemeket, amelyekből aztán a mai napig nem készült el semmi, bár megvalósításukat 2018 …
Kiderült az is, hogy Komolay Szabolcs egy igazgatói kinevezés miatt mondott le a tanácsnoki tisztségéről.
Egy tavalyi előterjesztés szerint 213,4 millió forintból akarták kihozni, a közbeszerzés győztese azonban 620,6 millió forintot kér.
Azt írják, a lakók most sem gyalog, sem kerékpárral nem mernek közlekedni.
Magda után Lőrinc… – „Féltem, és izgultam Debrecenért.”
A város egyetlen tanácsnoka az oktatási intézmények közötti kapcsolatokért felelt.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.