Hajdúböszörmény korlátozásokat léptetett életbe, Balmazújváros és Püspökladány polgármestere pedig a nemzeti ünnep előtt a maszkok használatára szólította fel a lakosságot.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Hajdúböszörmény korlátozásokat léptetett életbe, Balmazújváros és Püspökladány polgármestere pedig a nemzeti ünnep előtt a maszkok használatára szólította fel a lakosságot.
„Ők” és „mi”, külföld és Magyarország szembenállás is volt a politikus beszédében. Az első magyar király személyisége mellett tesz hitet a város vezetése – mondta …
Mire és meddig lehet elég a kormány által adott 16 milliárd forint?
Két hete már ünnepélyesen megnyitotta egyszer a debreceni polgármester meg az egyik országgyűlési képviselő, aztán másnap már be is zárták. Most egy sajtótájékoztatót követően ismét …
Vagy döntetlen lesz, de az meg közös sikerként is magyarázható. Vagy nem?
Állítólag tíz virágkocsi készül, de eddig nem árulták el, milyen témákban. Illetve ötről már tudható innen-onnan.
Vajon merre fog menni, milyen irányban? Vagy csak helyben jár?
Módosítani kell a kiírást.
Már csak két hét van a munkálatok befejezésére.
Több városi – virágkarnevál közeli – rendezvényt a koronavírus-járványra hivatkozva néhány napja mondott le a polgármester, más – virágkarnevál közeli – rendezvényt pedig ma hirdetett …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.