A kormányhivatal két nap után eltávolította a dokumentumot, a debreceni önkormányzat szerint a szakértő pontatlanul fogalmazott.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A kormányhivatal két nap után eltávolította a dokumentumot, a debreceni önkormányzat szerint a szakértő pontatlanul fogalmazott.
Az akkuügyben szintén aktivitást mutató Civil Fórum Egyesület és DK nem vesz részt ebben. A Mi Hazánk Mozgalom saját kérdést adott be, a most együttműködő …
A debreceni gyárukban 9000 embert akarnak alkalmazni.
Rég volt olyan jelentős tiltakozás Debrecenben, mint amilyet a CATL akkumulátorgyár terve váltott ki. A kormánypárti sajtó sorosozásba kezdett, a városvezetésnek pedig továbbra sincsenek meggyőző …
A Debrecen déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyárral a civilek szerint nemcsak környezetvédelmi okokból, hanem a demokrácia szempontjából is komoly problémák vannak. Úgy látják, nagy …
„A manipuláció eszközei helyett a partnerség irányába való lépés lehet a kulcs a kedélyek csillapítására” – áll az AKE közleményében az egyesületet ért támadások kapcsán.
13 pontban igyekeznek cáfolni a kínai üzemmel kapcsolatos aggályokat, mi pedig 9 kérdésben érdeklődtünk a kommunikációs kampányról.
Tiltakozó séta elhaladva a kínai akkumulátorgyár területe előtt, a debreceni beszédek főbb mondatai, a bekiabáló provokátor.
Aggódó édesanyák szerveztek Debrecenben hosszú évek óta nem látott méretű demonstrációt. Kétszázan indultak el Mikepércs főteréről a debreceni Kossuth térre, ahol egyesültek az ott gyülekező …
Már a Debrecentől 16 kilométerre fekvő Hajdúszoboszlón is aggódnak a vármegyeszékhelyre tervezett akkumulátorgyár miatt.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved