Áfra János költő szerint a leszakadó térségekben élő fiatalokkal is meg lehet ismertetni a kortárs irodalmat, de a magyartanárok dolgába azért nem szólna bele. Nem …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Áfra János költő szerint a leszakadó térségekben élő fiatalokkal is meg lehet ismertetni a kortárs irodalmat, de a magyartanárok dolgába azért nem szólna bele. Nem …
Egy gazdagra hány nyomorult jut? Ez a világ beteg. De meg lehetne változtatni.
Huszti Norbert izraeli feleségével, diplomás fiatalemberként hagyta el Magyarországot, Debrecent. Németország északi részén telepedett le, ott az emberek jó fejek.
A lakhatási viszonyokon és a városi közlekedésen javítana, valamint zöldebb várost szeretne a három párt közös jelöltje, aki a reményei szerint megszorongathatja ősszel Papp Lászlót.
Körülbelül 3 éves, ami azt jelenti, hogy már nem számít fiatalnak, és hiába magyarázod neki, hogy nem feltétlenül okos dolog pattogni úgy, mint serdülő korában.
Transzvarieté előadó vagyok, bárokban, a fellépések során is szoktam beszédeket tartani az elfogadásról.
A kifejezetten rendezettebb polgártársakat kétségtelenül az utóbbi évek állították be az ingyenes ételosztások hosszú soraiba.
Alig ért véget az európai parlamenti választás kampánya, már dübörög az őszi önkormányzati voksolásé. Debrecent pedig követendő példa gyanánt mutatják fel a kormánypárti politikusok és …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.