Az önkormányzati képviselők tiszteletdíja is emelkedik 26 százalékkal, ha megszavazzák maguknak.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az önkormányzati képviselők tiszteletdíja is emelkedik 26 százalékkal, ha megszavazzák maguknak.
Említettük már az egyeki gyepmesteri telepet, ideje részleteiben is bemutatni ezt a helyet, amiről élesen megoszlanak a vélemények. Vannak, akik mintatelepnek tartják, míg mások egyenesen …
Sokan járnak arra, Debrecenben a Boka Károly utca leginkább a Fényes udvar lakóinak mond sokat, ám könnyen lehet, hogy közülük is kevesen tudják, ki is …
Azokkal toltak ki, akik a veszélyes átkelőt napi szinten használják. Akik hiába reménykednek figyelemfelkeltő megoldásokban, például jól látható figyelmeztető jelzésekre vagy veszélyt jelző sárga villogókra …
Nem minden kutyával tudnak elszámolni egyes gyepmesteri telepek. Előfordul állítólag, hogy bár elindítják az összeszedett kóbor kutyákat a telepre, de már nem érkeznek meg oda. …
Vajon nem lehetne ezeket a virágtartókat valahol máshol vagy valami más célra felhasználni?
Vagy igennel szavaztak, vagy tartózkodtak – nemek nem voltak. A Momentum és a Jobbik politikusai csak Komolay Szabolcs tanácsnoki kinevezését, a DK, az MSZP és …
Az eutanázia előtt el kell bódítani. Ha már alszik, akkor alkalmazható az élete kioltására olyan készítmény, mely szenvedésmentes halált okoz. Ez a hivatalos előírás. De …
„Én biz’ a kutyámat se engedném az ilyen útra, de hidd el, pár év, jön az eső, a hó (már ha lesz még), és úgy …
A törvényi tiltás ellenére tölti be a pozícióját október 25-től Bognár István Ádám, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke. Ez eddig is így volt, ami …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.