Számtalanszor írtunk arról, hogy megalázó gyerekeket és fiatal nőket eszközként, állványként használni. A kormánypárti politikusok nem nagyon akarnak lemondani erről a lehetőségről ebben a régióban.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Számtalanszor írtunk arról, hogy megalázó gyerekeket és fiatal nőket eszközként, állványként használni. A kormánypárti politikusok nem nagyon akarnak lemondani erről a lehetőségről ebben a régióban.
A helyzet fokozódik. Ami sosem szokott sok jóval kecsegtetni. Ezúttal sem. A napokban a hőséget érezzük leginkább a bőrünkön. Vagyis most éppen a meleg fog …
202-vel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 72 órában Magyarországon.
Ez volt az első tüntetés Debrecenben, ami a szexuális kisebbségek melletti kiállásról szólt.
Hiába oktatott hosszú ideig a Debreceni Egyetemen, úgy érzi, nem vált debrecenivé. A rendszerváltás után gyakorlatilag bárhol megjelenhetett, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki …
Ha igazi demokráciává akarunk válni, akkor nem négyévenkénti gondnokválasztást kell tartanunk, hanem minden kényesebb kérdésben népszavazást.
Volt neki több is, mi ezeket választottuk ki azok közül, amiket nekünk, a népnek kínált Papp László a közösségi oldalán.
Ha a Kormány nyíltan az arcunkba hazudhat, akkor miért ne tenné ezt meg velünk egy uzsorás?
Tizenegy üzenet a kétéves Debrecinernek.
A „pedofiltörvényként” és „propagandatörvényként” is emlegetett módosítás megtiltja többek között, hogy 18 éven aluliak számára olyan tartalmakat tegyenek hozzáférhetővé, amelyekben megjelenik a homoszexualitás és a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.