Bodó államtitkár az Országgyűlésben arról beszélt, minden telephelyen tárgyalnak a szakszervezeti vezetőkkel. Elek Zoltán, a TDFSZ hajdúböszörményi vezetője a Debrecinernek elmondta, a gyárban sok olyan, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Bodó államtitkár az Országgyűlésben arról beszélt, minden telephelyen tárgyalnak a szakszervezeti vezetőkkel. Elek Zoltán, a TDFSZ hajdúböszörményi vezetője a Debrecinernek elmondta, a gyárban sok olyan, …
A kampány soha nem érhet véget…
Olvasónk jelzése nyomán sétáltunk egyet az érintett városrészben, és találtunk is egy patkánytetemet.
A martonvásári huszárok rohama a Giro d’Italia kerékpárosai mellett.
A közel kétórás túra Tokajról indul, szakmai vezetője Szép Tibor egyetemi tanár, a faj világszerte elismert kutatója.
Az országgyűlési választáson az ellenzéki összefogás színeiben indult politikus egy lakossági fórumon általános megállapításokat tett a korrupcióval kapcsolatban. A város képviselő-testületének fideszes többsége ezt magára …
Netreba Vitalij, a debreceni ukrán nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, akár durvább fotókat is válogathatott volna, de tekintettel volt arra, hogy a kávézóba családok is járnak.
Végül is mindegy, hogy ki nyer, mert nem nyerhet egyikük sem.
Az Országgyűlés elnöke azt mondta: a világban a terrorizmust és az illegális migrációval összefüggésben is terjedő bizonytalanságot látva egyáltalán nem zárja ki, hogy a katonai …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved