Muraközi István polgármester szerint a kialakult helyzet a városba érkezett, körülbelül 150 külföldi dolgozónak és a településnek is rossz. A fideszes politikus eredetileg kézfeltartásos szavazást …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Muraközi István polgármester szerint a kialakult helyzet a városba érkezett, körülbelül 150 külföldi dolgozónak és a településnek is rossz. A fideszes politikus eredetileg kézfeltartásos szavazást …
Debrecen, Kossuth tér, 2023. november 17.
Arra hivatkoztak, hogy a hét oktatásügyi kérdés egyikében sincs döntési jogkörük. Nyíregyházán átvették a dokumentumokat, de ott is azt közölték az aktivistákkal, hogy a kérdésekben …
Az összefogó ellenzékiek felszólalói az akkugyárak telepítése mellett a keleti és nyugati kiszolgáltatottságot rótták fel leginkább a jelenlegi debreceni városvezetésnek, s azt, hogy a fideszes …
Papp László a legutóbbi közgyűlésen arról beszélt, hogy a kormányrendelet megjelenésének napján, tehát szeptember 21-én jelezte az aggályait, a Debrecinernek adott válaszában pedig azt közölte, …
Varga Zoltán, a párt országgyűlési képviselője felszólította Papp László polgármestert, mondja el Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy éppen vendégmunkás-várossá teszik Debrecent, valamint tegyen lépéseket a település …
Az esélyegyenlőség, valamint a nők társadalmi, munkaerőpiaci helyzete volt a fő témája az Amnesty legutóbbi kerekasztal-beszélgetésnek. A résztvevők több szempontból járták körbe a témát egészen …
Az Átlátszó 58 meghívásos tendert vizsgált meg, amelyeket ugyanaz a cég: a Tömb 2002 Kft. nyert el. Kutatásukban hasonló mintázatokat fedeztek fel, például azt, hogy …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.