Az Amensty International Magyarország október 5-én tette közzé a Nemi sztereotípiák megjelenése az oktatásban és a pályaválasztásban elnevezésű kutatásának eredményeit, ennek apropójából szervezték meg október 18-án a Frida Kávéházban azt az eseményt, amelynek középpontjába az esélyegyenlőséget helyezték. A beszélgetést Kalmár György kultúra kutató, egyetemi docens moderálta, a téma megvilágításában Balogh Judit Jázmin Waldorf tanár, Bujdosó Gyöngyi egyetemi docens, a Lányok napja pályaorientációs programok debreceni szerezője, valamint Csernus Fanni, az Amnesty nemek közötti egyenlőség szakértője segítettek.

Esélyegyenlőségről közérthetően

Kalmár György először arra kérte a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit, hogy határozzák meg az esélyegyenlőség fogalmát, egy olyan embernek próbálják meg ezt elmagyarázni, aki nincs benne a jelen beszélgetésen vázolni kívánt diskurzusban, például nagyszülő, konzervatív nézeteket valló személy.

Balogh Judit Jázmin szerint egy negyedikes tanulónak könnyebben el lehet magyarázni, mi az az esélyegyenlőség. Ugyanakkor úgy gondolja, a kíváncsiság más korosztályban is fontos, hiszen ennek köszönhetően tudunk megismerni, elfogadni egy sajátunktól eltérő nézőpontot.

Bujdosó Gyöngyi úgy látja, az esélyegyenlőség olyan dolog, hogy van, aki érzi, és van, aki kevésbé. Könnyebben meg lehet érteni, ha valaki ezt a saját bőrén tapasztalja. Szerinte azt fontos tudatosítani, hogy nem mindenkinek vannak ugyanolyan esélyei. Mindezt egy lépcső példáján keresztül tudta bemutatni, ugyanis némelyek könnyen fellépnek a lépcsőre, mások észre sem veszik, megint mások nehezebben lépnek fel rá, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem tudnak felmenni rajta. Ezt a tényt kell elfogadni szerinte, hogy nem mindenki minden szinten egyenlő.

Csernus Fanni az esélyegyenlőséget a lehetőségek kapcsán tudta legegyszerűbben megfogni, hiszen nem mindenki ugyanolyan lehetőségekkel indul. Az ő véleménye az, hogy ezt nem mindig látjuk: hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenki nagyon egyenlő. Ez a magatartás veszélyes – magyarázta –, hiszen egy igazolási metódust (azaz automatikusan a felkínált szerepminták szerint cselekszünk) is használunk miatta, amíg ez jelen van, addig nehéz felszámolni a mögöttes okokat.

Nem mindegy, kinek milyen lehetőségei vannak

Kalmár György igyekezett tovább árnyalni az esélyegyenlőség fogalmát, ugyanis szerinte az is probléma, hogy nem tudjuk, hogyan magyarázzuk el úgy ezt a fogalmat, hogy akár érzelmileg is megérintsük azt, akinek beszélünk. Akár úgy, hogy az igazságérzete is megszólaljon, és lássa, tenni kell valamit azért, hogy ez változzon. „Enélkül az esélyegyenlőség csak egy nagyon szép absztrakt elv” – mondta.

Balogh Judit Jázmin azzal kezdte, hogy az ő iskolájukban nemtől függetlenül mindenki tanul fafaragást, szobrászatot, szövést, horgolást, kötést. Az iskola csak egy lehetőséget ad a diákoknak, de nem az érettségi a célja, hanem az, hogy megkapják a tudást, és tudjanak dönteni/választani, mihez kezdenek vele.

Bujdosó Gyöngyi előző gondolatmenetét vitte tovább: „fontos megértenünk, hogy nem mindenkinek szabad pálya” – mondta. Az oktatási rendszer azon hibájára is felhívta a figyelmet, hogy az individuális teljesítményre épül, de nem értékeli azt, hogy hány embernek segít valaki közben. Szerinte érdemes lenne ezt is beépíteni az oktatásba, ezáltal tudatosítani lehetne azt, hogy a hátrányosabb helyzetű embereknek segíteni kell. „A segítőkészségnek, a segíteni akarásnak is alapértéknek kellene lennie” – vélekedett.

Mindezt azzal egészítette ki Csernus Fanni, hogy az igazi lehetőség: a „képessé tétel”, vagyis azt kell elérni, hogy az adott csoport képes legyen önerőből megszerezni ugyanazokat a lehetőségeket.

A „nem túl rózsás” magyar valóság

Ezt követően Kalmár György további érveket keresett az esélyegyenlőség mellett, arra volt kíváncsi, miért jobb egy olyan társadalomban élni, ahol nagyobb az esélyegyenlőség, valamint rákérdezett arra, hogy Magyarországon miért azt látjuk, hogy „nem túl rózsás” a helyzet.

Csernus Fanni elmondta, hogy számtalan kutatás mutatja ki, a társadalom javul, ha esélyegyenlőség van a társadalomban, például 21 százalékkal nő a cég profitja, ha a vezetőtestületben nők is részt vesznek, nőnek az innovációs mutatók, nő az elégedettség, csökken a fluktuáció, kevésbé fognak a nők elmenni, jobban érzik magukat az adott munkahelyen. Politikai vonalon pedig, ahol diverzebb parlament van (nagyobb a nők aránya), ott alacsonyabb a korrupció.

Szóba került természetesen a jelenlegi magyar helyzet is, a „nem túl rózsás” valóság. Az Amnesty nemek közötti egyenlőség szakértője statisztikai adatokkal támasztotta ezt alá. Úgy látja, Magyarországon az a narratíva, hogy vállaljanak az emberek minél több gyereket, de három gyerek után a nők már nem kapnak meg bizonyos pozíciókat, fejlődési lehetőségtől zárják el őket – az utóbbira már nem fókuszál a politikai vezetés.

Lányok, mint informatikusok?

Budjosó Gyöngyi leginkább az informatikai és mérnöki területről tudott beszélni. Elmondta, hogy az egész világon jellemzően inkább a férfiak helyezkednek el ezekben a munkakörökben, és Magyarországra ez kifejezetten igaz. Mesélt a Lányok napjáról, ami arról szól, hogy olyan iskolák lányainak mutatják be az informatika világát, akiknek nincs lehetőségük azt megismerni. Sajnálatos tapasztalatként említette, hogy volt olyan iskola, amelyik nem engedte a lányokat erre a programra azzal indokkal, hogy „lányokat minek vinnének oda, őket úgysem érdekli az informatika”. Nehezen engedik el őket a szülők, pedig plusz költséget nem jelentene ez a lehetőség az iskola vagy a szülők számára. Eddig 130 lányt tudtak bevonni a kezdeményezésbe, de kétszer annyit is tudtak volna fogadni – magyarázta. Úgy véli, szemléletváltásra lenne szükség, hiszen a lányok számára is vonzó lehetne az informatika, és sikeresek lehetnének benne, ha hagynák nekik, hogy megismerjék ezt a területet.

Balogh Judit Jázmin ezt azzal egészítette ki, hogy a Waldorfban mindenki saját maga döntheti el, mi iránt érdeklődik, ha választott egy témát, azt senki nem értékelheti negatívan. Továbbá egy témát sem titulálnak „fiúsnak” vagy „lányosnak”.

A jelenlegi helyzetben mindenki vesztes

Csernus Fanni a magyar helyzet kapcsán megemlítette azt az EU-s irányelvet, mely szerint a férfiaknak több teret kell adni arra, hogy otthon legyenek újszülött gyermekükkel, vagyis az volt megadva, hogy az apaszabadság 5 nap helyett, 10 nap legyen, illetve ezidő alatt a fizetés minimum 70 százalékát kell biztosítani. Magyarország ezt úgy építette be, hogy az első öt napon az otthon lévő apuka a fizetése 100 százalékát kapja meg, a második öt napon pedig a fizetése 40 százalékát. Csernus Fanni szerint az üzenet kristálytiszta: 5 nap után menjen vissza dolgozni a férfi. Összességében azt látja, hogy kapitalista szempontból a nők az egyértelmű vesztesek, a férfiak pedig abból szempontból, hogy a gyerekeik életében nem tudnak aktívan részt venni, „fantommá, pusztán kenyérkeresővé válnak” – mondta.

Kutatások az esélyegyenlőségről

Csernus Fanni elmondta, hogy a fentebb hivatkozott Amnesty-kutatást idén májusban végezték a Mediánnal közösen, több mint ezren töltötték ki a kérdőívet, a középiskolásoknak szóló kutatást pedig 87 százalékban lányok töltötték ki. Az eredményekből az derült ki, van igény arra, hogy a jelenlegi helyzet változzon.

Bujdosó Gyöngyi egy másik európai kutatásról beszélt (ez még folyamatban van), ami Európa-szerte azt a célt tűzte ki, hogy az általános iskolától kezdve minden szinten vizsgálja, mi az oka annak, hogy az informatikai és mérnöki területre nem érkeznek nők. Arra keresik a megoldást, hogyan lehet az egyetemen tartani a nőket, vagy akár a doktori felé irányítani, illetve hogyan lehetséges számukra bejutni az iparba, majd benne is maradni.

Egy európai nonprofit szervezet pedig létrehozott egy programot, amire cégek pályázhatnak az alapján, hogy mit tesznek a nők bekerüléséért, megtartásáért – ezzel mintát adva másoknak.

Balogh Judit Jázmin rávilágított, hogy kétszáz éve egy nő meg sem kérdezhette, hol a helye. „Mi ott tartunk, hogy kezdjük tudatosítani, mi lehetne még a dolgunk, hol lehetne még a helyünk” – mondta. Bízik abban, hogy az emberiség ebből a szempontból is fejlődni fog, a kutatások pedig pezsdítően hatnak ránk, további kérdések felé sarkallnak minket.

Pozitív változás: több nő van a felsőoktatásban

Kalmár György felvetette: az pozitív fejlemény, hogy a nők aránya magasabb a felsőoktatásban a férfiakénál.

Csernus Fanni árnyalta ezt azzal, hogy nagyon pici a különbség a nemek között a felsőoktatásban alapszakon, valamint ez az arány a mesterképzésnél már változik. A tudományos szintek esetében, minél magasabbra megyünk, annál kisebb a nők aránya, ez a „szivárgó vezeték” elnevezésű jelenség – magyarázta. A magasabb pozíciók tehát férfiaknál maradnak – mondta –, ugyanakkor azt mindenképpen pozitívumnak látja, hogy a nők tanulni akarnak.
Hozzátette, érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy épp azok a szakmák vannak alulértékelve (anyagi szempontból is), amelyek a fennmaradásunkat biztosítják: például idősgondozás, oktatás.

Balogh Judit Jázmin felhívta a figyelmet arra, hogy fontos elismerni: a nőkben él a vágy, hogy szülni szeretnének, tehát ez nem csupán sztereotípia. Ő azt tartaná jó iránynak, ha meg lenne fizetve az otthoni munka is. Ezzel a gondolatmenettel a jelenlévők egyetértettek, de úgy látják, a jelenlegi helyzetben ettől még nagyon távol áll a világ.

Mit mesélnek a történeteink az esélyegyenlőségről?

Kalmár György megjegyezte, hogy a férfiakban is él egy hasonló gyermekvállalási vágy, majd azt a gondolatot vetette fel, hogy lehet-e változtatni a jelenlegi szociális és kulturális modelljeinken. A kulturális hagyományban lévő mesék, táncok például eleve a hagyományos nemi szerepeket internalizálják. Mit lehet tenni ezekkel a történetekkel?

Balogh Judit Jázmin szerint minden életkornak megvannak a sajátosságai, meg kell tanulnunk a férfi és női szerepeket. Sok érzelmet kell megélnie egy gyermeknek addig, míg eljut oda, hogy ő egy önálló ember, és elkezdjen küzdeni önmagáért. A történeteken keresztül lehet nekik például az érzelmeket megmutatni, de kisgyermekkorban mesékre van szükségük.

Bujdosó Gyöngyi említette meg, hogy vannak már olyan mesék, amelyekben a lányok mentik meg a fiúkat. Ezeknek a történeteknek kellene szélesebb körben elterjednie szerinte.

Csernus Fanni szerint egy klasszikus mesére is lehet reflektálni, például egy adott mesében a királylány várja a herceget, de ez lehetne máshogyan is. „A magyar oktatásban a magyar hagyományt és kultúrát kell átadni, de ki mondta, hogy csak a lányok babázhatnak vagy kisautóval csak a fiúk játszhatnak?” – vetette fel. Szerinte már ilyen korban is meg kell adni a lehetőséget a gyerekeknek, hogy eldöntsék, melyik játékhoz szeretnének nyúlni.