A frakcióvezető szerint ezt értékelik a debreceniek. – A Demokratikus Koalíció debreceni politikusai szintén elutasítják a részvételt a február elsejei demonstráción. A fideszesek pedig hisztériakeltésnek …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A frakcióvezető szerint ezt értékelik a debreceniek. – A Demokratikus Koalíció debreceni politikusai szintén elutasítják a részvételt a február elsejei demonstráción. A fideszesek pedig hisztériakeltésnek …
Az álláshirdetést aznap adták fel, amikor megírtuk, hogy Debrecen új akkumulátorgyára naponta 31 millió köbméter szennyezett levegőt állít elő egy civil szervezet számításai szerint.
Óriási árakra és csekély forgalomra panaszkodtak. – Karcagi Hírlap, 1924. január 17.
Látogasson el Debrecenben az Úrrétje utcába, ahol a mái napig láthatók fideszes választási plakátok! Például Papp László polgármesteré.
Ha nem rendelkezik az adója 1 százalékáról, akkor azzal is a kormány fog rendelkezni!
A Zöld Kör számításai szerint a szél lakott területek felé viszi majd a szennyezést. A hajdúböszörményi civilek arra is figyelmeztetnek, hogy a 12 ezer lakosú …
Az akkor 63 éves intézmény három megye sajátos nevelési igényű diákjait fogadta. – Hajdú-bihari Napló, 1966. január 16.
A Demokratikus Koalíció képviselői olyan tételeket fedeztek fel az Országgyűlés által elfogadott 2025. évi költségvetésben, melyek véleményük szerint egyértelműen cáfolják a kormány és a debreceni …
A punkkoncert-sorozat ez alkalommal is közös eseményt rendez a Food Not Bombs debreceni ágával.
A Kicsi fények kötetbemutató beszélgetése január 30-án lesz Debrecenben.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved