BEZÁR

Közösségi média

Vége az önálló Várad folyóiratnak, Szűcs László távozik a szerkesztőség éléről

Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök kulturális megszorítása a megyei könyvtárba olvasztotta az eddig független intézményt, a szerkesztőség létszámát pedig 7,5-ről 3-ra csökkentette. Szűcs új lapot indítana, szerinte van remény.

December 15-én fogadta el a romániai Bihar Megyei Tanács azt a tervezetet, amely takarékossági megfontolásokra hivatkozva több nagyváradi kulturális egység, köztük a Várad folyóirat önállóságát is megszüntette. A Transindex cikke szerint az Ilie Bolojan (PNL) tanácselnök, Nagyvárad volt polgármestere által kezdeményezett átszervezés során a Partium egyik legjelentősebb kulturális folyóiratának számító, idáig önálló intézményként működő Váradot, valamint az 1865-ös alapítású, román nyelvű Familiát is beolvasztották a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárba, az előbbi szerkesztőségének létszámát az eddigi 7,5-ről mindössze 3-ra, utóbbiét 8-ról 5-re, a könyvtár dolgozói számát pedig 81-ről 69-re csökkentették.


Szűcs László
Szűcs László
Polgár Tóth Tamás

Szűcs László főszerkesztővel december 16-án telefonon beszéltünk. A Debrecinert Szűcs arról tájékoztatta, hogy távozik a szerkesztőség éléről, a megfogalmazása szerint sem szakmailag, sem erkölcsileg nem tudja folytatni az új körülmények között. Három szerkesztőségi tag ugyanakkor marad a könyvtár alatt, ők tovább szerkesztik az újságot, várhatóan megtartják a Várad nevet is.

Az önállóságot megszüntető, a szerkesztőséget leszűkítő döntés Szűcs szerint csak részben számít magyarellenességnek, ő inkább egy olyan kultúraellenes magatartásnak nevezte a történteket, ahol a Váradon, a folyóiratukon egy kicsit jobban szorítottak. A főszerkesztő elmondta, hiába kérte hivatalos formában, hogy Bolojan tanácselnök tájékoztassa, mennyit szánna mostantól a Váradra, mert akkor a hiányt Szűcs a saját bevételeikből és pályázatokból pótolná, valamint takarékoskodnának is, Bolojan még tárgyalni sem volt hajlandó velük.

A Kelet-Nyugat lehet a minta a folytatásra

A költőként és kötetszerkesztőként is ismert Szűcs a Debrecinernek azt is elárulta, hogy új lap indítását tervezi a távozó szerkesztőségi tagokkal és más személyekkel. „Már vannak halvány ígéretek a finanszírozással kapcsolatban, valamennyi tartalék is van. Mondjuk azt, hogy nem reménytelen” – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem akarják elsietni a dolgot, még sok mindent ki kell találniuk, beleértve, hogy az új lap milyen tartalmakat vállalhatna fel, vagy hogy mi lehetne az új produkció neve. A főszerkesztő arról is beszélt, hogy a Váradra az 1990 és 1996 között működő Kelet-Nyugat hetilap szellemi utódjaként tekintettek, és az új periodika indításához is ez a lap szolgálhat mintaként.


Ilie Bolojan és Papp László
Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterként több alkalommal is találkozott Papp László debreceni polgármesterrel
debrecen.hu

A Bihar Megyei Tanács döntésével kapcsolatban december 16-án reggel levélben kerestük Cseke Attilát, az ülésen a javaslat elfogadása ellen felszólaló RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökét, de egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre. Szintén levelet írtunk Puskás Istvánnak, Debrecen kulturális alpolgármesterének, kíváncsiak voltunk ugyanis arra, hogy a testvérvárosi kapcsolat miatt megfogalmazódhat-e, hogy valamilyen formában segítsenek a nehéz helyzetbe jutott szerkesztőségnek. Az írásunk megjelenéséig ő sem válaszolt. Amennyiben valamelyik megkeresett válaszol a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...