„Kiállás az életünkért és a jövőnkért!” – Az akkumulátorgyárak ellen tüntetnek a Mikepércsi Anyák és a Tisza Szigetek

A demonstrálók két irányból, Debrecen és Mikepércs főteréről vonulnak a déli ipari parkba. Cikkünk folyamatosan frissül!

Február 1-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület szervezésében, számos hajdú-bihari Tisza Sziget társszervezésével meghirdetett tüntetés az akkumulátoripar térhódítása ellen. A demonstrációval a mikepércsi civilek által két évvel ezelőtt rendezett tiltakozásra emlékeznek, amely az első és máig a legnagyobb akkugyárellenes tüntetés volt Debrecenben.

A demonstrálók a tervek szerint két irányból, Debrecen és Mikepércs főteréről vonulnak a déli ipari parkba. A debreceni Kossuth téren Bruti fog beszédet mondani, az akkuipari gyárak előtt pedig további beszédek hangoznak el.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Lia

A Fidesz politikusai és a párthoz kötődő propagandafelületek már hetek óta igyekeznek szélsőségeseknek, „halálkufároknak” beállítani a tüntetés szervezőit. Erről részletesen itt írtunk.

A debreceni önkormányzat honlapján még egy közlemény is megjelent, amelyben azt írják, a demonstráció támogatói a tiltakozásra való felszólításukkal „pszichikai terrort” alkalmaznak oktatási és nevelési intézmények ellen. Mindezt úgy, hogy a megkereséseket küldő személynek nemcsak nincs köze a tüntetés szervezőihez, hanem korábban élesen bírálta is őket a közösségi médiás bejegyzéseiben. A Mikepércsi Anyák elhatárolódtak az egész ügytől. Ezzel részletesen itt foglalkoztunk.

A demonstrálók két irányból, Debrecen és Mikepércs főteréről vonulnak a déli ipari parkba. Cikkünk folyamatosan frissül!

14:47

Semsey Dávid a Tiszta Tisza Szigettől olvasott fel verset, majd Kozma Éva lépett a színpadra, aki mindenkinek megköszönte a mutatott szolidaritást. A Miakö elnöke hangsúlyozta, a környezetszennyezés által okozott rák nem kérdezi, ki milyen ideológiát képvisel, ahogy nincs jobb- és baloldali onkológia, sem koporsó. Mit ér a gazdasági növekedés, ha az emberek élete megrövidül? – tette fel a kérdést.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Közölte, a CATL egy munkására a magyar állampolgárok 64 millió forintot költenek. A gyerekeknek eközben nincs lehetősége jó képzettséget szerezni, a kórházakban pedig nincs elég orvos és ápoló, hónapokat kell várni az ellátásra. Szerinte a gyárak egyre több megbetegedést fognak okozni.

„Tiszta környezet nélkül nincs jövő” – jelentette ki Kozma Éva, majd sorolta a gyáraknak az eddig ismert dokumentumok alapján várható szennyező kibocsátási adatait.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Az aktivista arról beszélt, az itt élőket fogja érinteni a gyárak negatív hatása, nem a döntéshozókat. Szerinte ez kizsákmányolás, tudatos környezetrombolás és hazaárulás. Úgy látja, nem elég tiltakozni, hanem ki kell kényszeríteni a megoldásokat.

Közölte, azért küzdenek, hogy Magyarországon senkinek a lakókörnyezetébe ne épüljenek ilyen gyárak, de ha mégis, akkor követelik a beruházások teljes újragondolását és kötelező népszavazásokat azokról. Követelik továbbá többek között a hatástanulmányokat és azt, hogy a beruházók viseljék a kedvezőtlen hatások terheit. A Miakö kompenzációt és ingyenes egészségügyi monitoringot akar a helyi lakosok számára.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Kozma Éva szerint nincs olyan hatalom, ami hosszútávon figyelmen kívül hagyhatja az emberek akaratát.

Kozma a beszéde végén azt ajánlotta a megjelenteknek, hogy nézzék meg az egy bosnyák környezetszennyezési esetet bemutató Zenica felett az ég című filmet, valamint felhívta a figyelmet, hogy a szervezők továbbra is osztanak teát és zsíros kenyeret. A tüntetés 14 óra 39 perckor véget ért, a demonstrálók pedig elindultak hazafelé.

Ekkor Szabó Bence, a Momentum politikusa egy megafonba beszélve hívta fel a megjelenteket, hogy február 27-én menjenek el a megjelentek a debreceni önkormányzat következő közgyűlésére.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

14:20

Gali Mátét a legfiatalabb Miakö-tagként mutatta be Kozma Éva. “Én vagyok a legfiatalabb sorosbérenc, politikai nyomáskeltő” – mutatkozott be Gali. Elmondta, a Fidesz és a kormány, valamint annak csatlósai előszeretettel vádolnak civileket hazaárulással, miközben ők maguk kiszolgálják a külföldi érdekeket. “Dollár baloldalnak neveznek minket, Rákosi korában Tito szövetségeseinek hívtak volna minket” – vont párhuzamot a történelmi korok között. Hozzátette, Orbánék hatalomra jutásuk óta harcolnak a civilekkel, lejáratják őket és az uniós források megszerzését is akadályozzák.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Gali “temus ÁVH”-nak nevezte a Szuverenitásvedelmei Hivatalt – úgy vélte, a kormány egyik legnagyobb bűne, hogy kínai rendőröket hívnak Magyarországra.

Gali további összehasonlítási alapként utalt arra is, hogy november elején leomlott  egy kínai kivitelező által épített vasútállomás előtetője Szerbiában, Újvidéken.A vállalkozók nem vállalták a felelősséget tetteikért, azonban a szakértők megállapították, hogy több ízben is szabálytalanul jártak el az építmény felújítása során. Úgy vélte, példát vehetünk a szerbektől. Összefogásra kérte a jelenlévőket. “Tegyük büszkévé őseinket: álljunk fel és mentsük meg hazánkat!” – zárta beszédét.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

14:14

Trieb Márk, az Ifjúsági Tisza Sziget alapítója arról beszélt, hiába megírt könyv az akkugyár, ők mindent megtesznek a hiba kijavításáért. Mint mondta, élhetőbb hazát és környezetet akarnak, ahonnan nem megy el minden fiatal. Megígérte, mindent megtesznek annak megakadályozásáért, hogy a földjeinket kiárusítsák.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

14:10

Pocsai Gyula, a Nem Félünk Tisza Sziget alapítója szólt: A legfontosabb kérdés, hogy miért jött Magyarországra egy ilyen gyár. Pénzért, a profitért – válaszolta meg. Nyersanyagokra, vízre, olcsó munkaerőre van szükség egy ilyen beruházás során. Magyarországon ezek nincsenek meg, bár van vízünk, azzal  óvatosan kellene bánni, mondta. A CATL engedélyezési anyagában szó sincs szennyvíz használatáról – emlékeztetett, majd hozzátette, ivóvizet fognak használni ipari célokra.

Olcsó munkaerő sincs – folytatta –, ahogy szakértelem sem. Gondolkozzunk el azon, miért vagyunk szimpatikusak Kína számára!. Úgy véli, Magyarországon nincs a működésre vonatkozó valódi szabályozás, vagyis azt csinálnak, amit akarnak, így tesznek szert profitra – jelentette ki. Mindent túlélnek, rájuk írják a törvényeket – folytatta.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Kérte a résztvevőket, igyekezzenek mindig hiteles forrásból tájékozódni. Fábián István vegyészprofesszor előadásait javasolta. Alulról indulva kell megszereznünk magunkat! – mondta a jelenlévőknek. Debrecenben minden ellenzéki rendezvényen részt vett, mégis csak most látja úgy, eljött az összefogás ideje. Az alulról szerveződő összefogásoktól fél a kormány!  Pocsai azt ígérte, nem hagyják, hogy a kormány keresztül vigye terveit.

Végezetül elmondta: összefogás nem lesz, már van. A Tisza Sziget nem párt, nem egyesület, hanem az együttműködés fóruma – fogalmazott. Arra kérte a résztvevőket, alapítsanak Tisza Szigeteket. Legyünk minél többen, ne hagyjuk, hogy Papp László kockáztassa fiaink egészségét! – zárta beszédét.

14:00

A tiltakozók elkezdték meghallgatni Lányi András író, filozófus a tüntetésre készített támogató hangüzenetét, amelyet félbe kellett szakítani, mert egy demonstráló rosszul lett. Az orvosi ellátás megkezdése után folytatódott a demonstráció.

13:53

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének korábbi elnöke azzal kezdte beszédét, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért nem él akkumulátorgyár mellet. Elmondta, az Orbán-kormány alatt aljas támadások érték a szakértőket, akik ki merték fejezni ellenvéleményüket.

Arról szólt, hogy 10 éve épült az első akkumulátorgyár, erről nem tájékoztatták a lakosságot, nem volt róla nemzeti konzultáció. Az ilyen beruházások nagy része úgy létesült, hogy nem végeztek környezeti hatástanulmányt, mivel egy “hazaáruló” aláírásával hamisan igazolta, hogy a fejlesztéseknek nincs környezeti hatása.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Elmondta, egy hatastanulmanyban egymás mellett szerepelt, hogy a betonozás elpusztítja majd a környező tó élővilágát, majd mellé írták, “nem lesz környezeti hatása”.

Több tonnányi veszelyes ipari hulladékot találtak egy építkezés mellett. Milyen hatósági rendszer az, ami nem tud arról, hogy gazdátlan ipari hulladék bukkan fel építkezések mellett? – kérdezte.

Így zajlik a létesítmények ellenőrzése, és ez azért van így mert a hatóságok elvesztették önállóságukat, a kormány utasítását követik, politikai alkalmazottak dolgoznak ott szakemberek helyett – szögezte le.

Ha Magyarországon baleset vagy környezetszennyezés történik, akkor az emberek semmilyen védelemre nem számíthatnak, mondta.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

13:46

Kozma Éva, a Miakö elnöke felolvasta Darvas Béla, a Magyar Ökotoxikológiai Társaság alapító tagjának levelét. Ebben arról írt, a CATL-gyár által kibocsátott pára magával ragadja a magzatkárosító NMP oldószert, ami így kijut a levegőbe, de szerinte az anyag meg fog jelenni a vizekben is. Szerinte a gyár a legnagyobb veszélyt a munkásokra jelenti majd, a nők foglalkoztatása kifejezetten kerülendő. Ráadásul úgy látja, a CATL által gyártott lítium-akkumulátorok a környezeti kockázataik miatt hamarosan elavulttá válnak.

13:40

Ma van a Tisza folyó élővilágának napja – kezdte Kondorosi Gitta (Zöld Akciócsoport) beszédét. A legendák szerint Nyíregyháza és Debrecen között örök a rivalizálás: ma abban versenyeznek, ki tud több káros fejlesztést, szennyező beruházást magához csalogatni. Szerinte ehelyett azon kellene versenyezni, hogy hogyan lehetne élhetőbb, egészségesebb környezetet kialakítani. Elmondta, összefogásra van szükség a káros fejlesztések megakadályozására. Hangsúlyozta, a környezetszennyezés nem ismer határokat – települések között is terjed.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Véleménye szerint az akkumulátorgyárak kockázatosak – eltitkolják a környezeti hatásáról szóló vizsgálatokat. Nyíregyháza és Debrecen levegője országosan a legszennyezettebb, mondta. Kijelentette: tudjuk, hogy rövid és hosszú távon is rendkívül károsak a beruhazasok, de a város vezetőit nem érdekli a lakosság helyzete – a Miakö is nemrég megtapasztalta, milyen cinizmussal, rosszindulattal fordulnak a városvezetők az ellenállók felé. Kihez fordulhatunk? – tette fel a kérdést. Aláhúzta, támogatnunk kell azokat akik a propagandagépezettel szemben kiállnak mellettük. Nem nézhetjük tétlenül, ami a hazánkban folyik! – fogalmazott.

13:34

Töplerné Szaszkó Andrea a Göd-ÉRT egyesülettől arról beszélt, felemelő, hogy ennyi ember a szívén viseli az ügyet. Megjegyezte, az ipari park területe brutálisan megváltozott az elmúlt két évben. Egyre több ember éli meg, hogy a szemébe hazudjanak – mondta, hozzátéve, a köz nélküli közmeghallgatások miatt már ez sem történik meg. Közölte, a hatóságok Gödön asszisztálnak a gyár szabályszegéseihez. Elmondta, vannak illegális hulladéklerakók, ahol a szabad ég alatt tárolják a veszélyes anyagokat. A hatalom szerinte közben szintet lépett. Úgy fogalmazott, a függetlenségüktől megfosztott bíróságok már az illetékességüket, a perelési jogukat kérdőjelezik meg.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

Töplerné szerint ami Debrecenben történik, az mindenkinek fáj. Ahogy fáj a többi, akkugyártás által érintett település ügye is. Az aktivista arról beszélt, itt az idő, hogy áldozatokból egymás iránt szolidáris cselekvő közösséggé váljanak.

Arra is kitért: Orbán Viktor támadást indított a civilek ellen, ezért fontos, hogy az állampolgárok támogassák őket. „Akár te is kerülhetsz olyan helyzetbe, mint mi, akár te is csatlakozhatsz hozzánk” – fogalmazott.

13:22

Elkezdődtek a beszédek.

13:15

A menet eleje megérkezett a Semcorphoz, ahol a beszédek lesznek. Az ipari parkban további tiltakozók csatlakoztak a tüntetéshez. Most már biztosan többen vannak ezer embernél, pontosabbat nehéz mondani, mert csak az úton állhatnak meg, ami meglehetősen elnyújtja a sokaságot.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

12:41

A tüntetők eleje most kanyarodott rá a Jedlik Ányos utca azon részére, ahol a Semcorp-szeparátorfólia-gyár, az EcoPro-katódgyár és a CATL-akkumulátorgyár található. Körülbelül ezren lehetnek. Mindjárt megérkeznek a beszédek helyszínére.

12:30

Rendőrségi vezetéssel halad tovább a menet. Az ipartelep melletti körforgalomban megbénult a járműközlekedés – nem látható a tüntetők sorának vége. Árad a Tisza! – skandálják páran.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

12:23

Összeért a debreceni és mikepércsi menet. A résztvevők tapssal üdvözlik egymást.

12:08

Legyőztük a debrecenieket, előbb értünk ide – jelentették a mikepércsi csoport vezetői a résztvevőknek. A 100-120 főt számláló csoport az ipartelep melletti körforgalomnál várakozik.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Papp Dávid

12:06

A Debrecenből indult tömeg most halad el a repülőtér mellett, hamarosan megérkezik a déli ipari parkba. A sokaság soraiban több civil szervezet, például az aHang zászlóit lehet felfedezni, valamint nagy számban vannak jelen a Tisza Szigetek tagjai is. A szervezők kérésének megfelelően több momentumos politikus is zászló nélkül vonul. A tömegben a magyar nemzeti zászló dominál, de feltűnnek az oktatási tiltakozáson bevett felkiáltójeles szimbólumok is.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

11:37

Csendesen vonulnak a Debrecenből elindult tüntetők a Mikepércsi úti kerékpárúton. Már a Pöltenberg utca sarkán jarnak. Az elhaladó autósok időnként dudálással nyilvánítják ki szimpátiájukat. A menet elején egy megafonból az akkugyártás veszélyeire hívják fel a figyelmet. Egy építés alatt álló létesítményben a menetet vezető rendező egy leendő munkásszállót azonosított.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

11:14

A Debrecenből elindult tüntetők most haladnak keresztül a Homokkerti felüljárón. Körülbelül 700-an lehetnek.

11:09

A település határánál tart a Mikepércsi csoport. Zászlók, transzparensek, dudák és zene erősíti a hangulatot. A főúton haladó járművek dudálással jelzik szimpátiájukat.

10:55

Alig fér el a hosszú, kígyózó sorban menetelő tömeg Mikepercs utcáin. A gyalog közlekedők útját helyenként rendőrök biztosítják. Többen autóval mennek az iparterületre.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Papp Dávid

10:45

Meleg tea és zsíroskenyér várja a résztvevőket a CATL-nél – mondta Kozma Éva. Lassan megindul a nagyjából 100-120 üntető Mikepércsről. Zenei felvezetéssel indul meg a csoport.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

10:44

Bruti beszéde után Semsey Dávid olvasta fel versét, majd Nemes Tibor felhívta a figyelmet, ne üljön fel senki a provokációnak. Elindultak a tüntetők Debrecen déli ipari parkja felé, ahol az akkuipari üzemek vannak.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

10:20

Mikepércs főterére még mindig érkeznek a szimpatizánsok. Bruti debreceni beszédét mosolyogva, kuncogva hallgatják az itteni résztvevők.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda

10:18

Bruti lépett a kisteherautó platójára, aki azt mondta, a pártok magukra hagyták a civileket, mégsem csak lézengenek a Kossuth téren. Annak ellenére, hogy a városháza igyekezett megfélemlíteni a debrecenieket. Azt mondta, megpróbálták összemosni őket olyanokkal, akikhez semmi közük. Mint mondta, nekik nem az erőszak, hanem az igazság a fegyverük.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

Bruti Pósán László fideszes országgyűlési képviselő halálkufározására és külföldi ügynöközésére reagálva arról beszélt, bárcsak látná már azt az utalást. Kósa Lajost feltörekvő standuposnak nevezte. Azt üzente neki, nem szép dolog elvenni a standuposok munkáját, aztán csodálkozik, hogy a standuposok elveszik az ő munkáját.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Lia

Bruti hazaárulóknak nevezte azokat, akik eladták a gyárak miatt a termőföldeket, mire a tüntetők is „hazaárulók” skandálásba kezdtek. Bruti szerint a Fidesz pártkatonái csak kesztyűbábok, ha lejár a mandátumuk, kéri őket vissza a Vojtina Bábszínház.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

A standupos arról is beszélt, Kínában már rákos falvak alakultak ki az akkugyárak miatt. Közölte, elfelejthetjük a házikerteket. Mint mondta, az EcoPro katódgyár csak másfél kilométerre van a debreceni Tégláskerttől, az első iskolától pedig csak 2,5 kilométerre. Azt mondta, fél a gyáraktól, amelyektől 3 kilométerre lakik. Nem hisz a városvezetésnek, már csak azért sem, mert tavaly csak a nyári választások után tették közzé egy februárban történt szennyezés hírét. Bruti szerint az életünkről és egészségünkről van szó.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Lia

Bruti szerint a Catl-lel stratégiai együttműködésben lévő Debreceni Egyetemben sem lehet bízni, hogy ellenőrzi az akkugyárak működését. Bruti azt is felvetette, Debrecen környezetvédelmi alpolgármesterének vajon milyen végzettsége van, mennyire ért az akkugyárakhoz. Mint mondta, neki kérdés, mennyi vizet használnak fel a gyárak, mennyi szennyező anyagot bocsátanak ki, mi lesz a fokozottan tűzveszélyes selejtes akkumulátorokkal és a szennyvízzel.

A standupos kifejtette, a gyárak itt fognak maradni, nem lehet kilőni ezeket az űrbe. A kérdés, lesz-e olyan kormány, amelyik ellenőrzi és szükség esetén bezáratja a gyárakat.

10:09

Egy „kemény mag” képviseli a tüntetőket Mikepércsen – ezt üzente a Debrecenben összegyűlt társaiknak Kozma Éva. A megyeszékhelyen mondott beszédeket hangszórókon keresztül közvetítik. Fertő-tónál is sétát rendeznek, szimpátiájukat kifejezendő.

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Kántor-Újvári Gerda
Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Papp Dávid

10:07

Nemes Tibor, a Miakö alelnöke bemondta, a rendőrség kéri, senki ne takarja el az arcát, mert az szabálysértés. Azt mondta, február 1. az ébredés napja, ma megmutatják, hogy semmi sem lehetetlen. Közölte, nem nézik tétlenül, hogy tönkreteszik a gyerekeik jövőjét.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Lia

10:03

Gyülekezők a Kossuth téren az Időkép webkameráján.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Időkép – webkamera
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Lia

9:47

A debreceni Kossuth téren is elkezdődtek a tüntetés előkészületei. A szervezők egy kisteherautót állítottak a Kossuth-szobor mellé halálfejes tartályokkal, amelyek az akkugyárakból potenciálisan a környezetbe kerülő mérgeket jelképezik.

Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás
Akkumulátorgyár tüntetés Debrecen 20250201
Fotó: Polgár Tóth Tamás

9:47

Húsz perccel az esemény kezdete előtt, még csak pár ember gyülekezik Mikepércs főterén. Zajlanak az előkészületek, előkerült a technika és a transzparensek is. A területet rendőrök biztosítják. Még csípős ugyan a levegő, de a nap sugarai már éreztetik hatásukat – jó idő várható. 

Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Papp Dávid
Akkumulátorgyár tüntetés Mikepércs 20250201
Fotó: Papp Dávid

A tiltakozásról a tudósításfolyamot Bereczki Boldizsár, Bodnár Sára, Budai Péter, Kántor-Újvári Gerda, Lia, Papp Dávid, Polgár Tóth Tamás és Porcsin Zsolt készítette.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...