UGYANAKKOR

Tovább dudálhatnak a debreceniek, betegségek terjednek a Kisállomás környékén

Gyorshajtás, szabálytalan előzések, ittas vezetés és a gyalogosok nagyvárosi közlekedéshez való hozzászokásának hiánya jelent problémákat Debrecenben. – Hajdú-bihari Napló, 1957. október 2.

Habár Budapesten október 1-től nemzetközi példákat követve betiltották a járművek hangjelzéseinek használatát, Debrecenben tervben sincs ilyesmi – számolt be a Hajdú-bihari Napló.

Az autók dudálását itt arra hivatkozva nem korlátozták ekkor, hogy sok a keskeny utca, a villamossínek a Hunyadi utcát kivéve nem az úttest közepén vannak elhelyezve, a Vörös Hadsereg útján (ma Piac utca) pedig sok az úttorkolat, elágazás, ezért a gyalogátkelőhelyeket is nagyobb számban kell kijelölni. Az újság megjegyzi továbbá, „az itteni gyalogosoknak nincs a vérükben a nagyvárosi, gyors és veszélyes forgalomban való részvétel”.

Várakozó személygépjárművek a Nagyerdei Stadion előtt, a Magyarország-Lengyelország (8:2) válogatott labdarúgó-mérkőzés alatt (1949) – Fortepan / Kovács Márton Ernő

A cikk kitér arra, hogy sok a baleset Debrecenben és a megyében, amit jellemzően gyorshajtás, szabálytalan előzés, ittas vezetés, valamint részeg kerékpárosok és lovaskocsisok okoznak. A Napló beszámol arról is, hogy Debrecen belvárosában nincs elég parkolóhely, az Aranybika előtt például egyáltalán nem engedik a várakozást. A lap szerint a problémát úgy orvosolnák, hogy a Szoboszlai úton egy szervízgarázst létesítenek a gépjárművek számára.

A Napló megjegyzi, a közlekedés biztonságát segíti elő a jelzések elhelyezése és az átkelőhelyek jól látható kijelölése, ezen a téren azonban vannak hiányosságok. „A tanács építési és közlekedési osztályán megvan ugyan a jóindulat, azonban anyagi nehézségekre hivatkozva mégsem újítják fel a jelzőtáblákat és például nem meszelték fel az iskolai év kezdetére a gyalogos-átkelőhelyeket. A dolgozók érdekeit szolgálná, ha a Nagysándor-telepi autóbusz-megállónál megfelelő várakozót létesítenének. A jelenlegi hol poros, hol sáros és ugyanitt még egy élelmiszerárus fülkét is elhelyeztek. Mindez nem szolgálja sem a közlekedésben részt venni, sem a vásárolni szándékozók egészségvédelmét” – sorolják a megoldandó problémákat.

A cikk említi az akkor még a mai Segner-tér területén lévő, azóta lebontott Kisállomás ügyét is. Mint írják, szerdánként és szombatonként a piaci vásárcsarnoknak is otthont adó téren „szemét és trágya terjeszti a bacilusokat, a betegséget”, ezért ideje volna foglalkozni a környék rendjével.

A lap közlése szerint nem sokkal a cikk megjelenése után, október 10. és 12. között országos útügyi konferenciát tartottak Debrecenben, amelyen a város közlekedési helyzetével is foglalkoztak. Előrevetítették továbbá, hogy 1958 elején kidolgozzák Debrecen új közlekedési szabályrendeletét a közlekedésbiztonság megszilárdításának érdekében.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!