UGYANAKKOR

Tíz év alatt megháromszorozódott a gépjárművek száma, az utak átbocsátó képessége viszont alig változott

A biztonságosabb közlekedés érdekében kellett módosítani a közúti közlekedés szabályain. A változásokról szóló budapesti sajtótájékoztatóról a megyei napilap is beszámolt. – Hajdú-bihari Napló, 1975. január 19.

Már csak a Magyar Közlönyben történő megjelentetés volt hátra, a Minisztertanács elfogadta a KRESZ változtatásait, azok következő év január elsejétől léptek életbe. Egy év volt az ismerkedésre, értelmezésre és a tanulásra – írta meg a Hajdú-bihari Napló.

Jelentős mértékben változtattak a közúti jelzéseken: önálló táblát kapott a kötelező legkisebb sebességet elrendelő tábla feloldó jelzése. De újdonságként lehetett találkozni a megfordulást tiltó, valamint a kötelező követési távolságot előíró táblával is. Kiegészült az előzést tiltó tábla is – mely innentől valóban mindennemű előzést tiltott –, a kivételeket pedig részletesen sorolta fel. Bevezették a járművek hosszúságát korlátozó táblákat. Figyelemre méltó új tartalmat nyert az eddigi „gépkocsival és oldalkocsis motorkerékpárral behajtani tilos” tábla, mert formai változás nélkül az új értelme ez lett: gépjárművel, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos. Új táblák tiltották a robbanó vagy tűzveszélyes anyagokat szállító járművek behajtását, és a különböző veszélyeket jelző táblák között is jelentek meg eddig nem látottak: rakpart vagy meredek part; egyenetlen úttest; kavicsfelverődés; kőomlás; oldalszél. Ezután táblák jelezték a tömegközlekedési eszközök megállóhelyeit is.

Debrecen - főutca - 1974
Debrecen főutcája 1974-ben – Fortepan / Szalay Zoltán

Az útburkolati jelek is megváltoztak, párhuzamosan kettőzött terelővonal jelezte a váltakozó irányú, forgalmú utak forgalmi rendjét. A szaggatott vonalak térközének csökkenése a záróvonalban való folytatódást indikálta. Bevezették a buszsávokat is – melyet a felfestett busz felirat jelzett –, ide más jármű reggel 7 és este 7 között csak keresztezés, illetve a bekanyarodásra való felkészülés céljából hajthatott fel. A vasúti átjárókat biztosító berendezéseknél jelentős változás volt, hogy a fénysorompó eddigi folyamatos zöld jelzése helyett villogó fehér fényjelzést alkalmaztak és ez csak annyit jelentett, hogy a fénysorompó működőképes állapotban van. Megszüntették a gyalogosok elsőbbségét azokon az utakon, melyekről jármű kanyarodott, megmaradt azonban ott, ahová a jármű fordult.

Újdonság volt, hogy a vezetőknek lakott területen biztosítani kellett a tömegközlekedési eszközök megállóhelyről való kiindulását. Tilos lett a villamos előzése közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttesten történik.

Az előzés feltételei között új elemként tűnt fel, hogy előzni csak abban az esetben volt szabad, ha az előzni kívánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű nem jelezte előzési szándékát. Az előzésnél az irányjelző alkalmazását tették kötelezővé, a hang vagy fényjelzést már nem.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...