BEZÁR

Közösségi média

Sajnálatát fejezte ki a közösségi médiában a Csokonai Színház igazgatója, amiért elmarad a budapesti Primavera Fesztivál

Gemza Péter azt írta, szinte a teljes tavaszi programjukat ehhez a rendezvényhez igazították. FRISSÍTÉS: A Magyar Állami Operaház a kiadásai racionalizálása miatt döntött a fesztiválprogram törlése mellett.


Debreciner - egy százalék
Kattints a képre!
debreciner.hu

Május 16-án este jelent meg a debreceni Csokonai Színház Facebook-oldalán Gemza Péter igazgató bejegyzése, amelyben azt írta, a szöveg írásának pillanataiban éppen a budapesti Eiffel Műhelyházban kellene lennie, ahol Giuseppe Verdi A trubadúr című operáját mutatták volna be a Primavera Fesztiválon. Gemza posztja alapján azonban mindössze 11 nappal a rendezvény kezdete előtt a fesztivált lemondták.


Gemza Péter
Gemza Péter
Lia

„Sokkoló hír volt ez akkor, és még most sem ocsúdtunk fel teljesen, hiszen kis túlzással ehhez a fesztiválszerepléshez igazítottuk a teljes tavaszi programunkat” – írta a Csokonai Színház igazgatója. Gemza Péter hangsúlyozta, nem számonkérésnek szánja a bejegyzését, mivel nem látja át a Primavera Fesztivált szervező, majd lemondó Magyar Állami Operaház stratégiai terveit. „Azt eddig is tudtuk, és el is fogadtuk, hogy nem a vidék operajátszása van a fókuszban” – fogalmazott, majd hozzátette, az Operaháznak ugyan nem feladata a magyar operajátszás koordinálása, de 2021 novemberében valami elindult ebbe az irányba.


„Szerettem volna, ha ma este A trubadúr teljes stábját vastaps ünnepli Budapesten. Ez most nem adatik meg, de én képzeletben mégis a takarásban állok és tapsolok nekik”
– zárta bejegyzését a Csokonai Színház igazgatója.

„A Magyar Állami Operaháznak mint nemzeti intézménynek rangjából és helyzetéből fakadó kötelessége a vidéki és határon túli magyar operajátszás támogatása. E felismerés hozta létre 2013-ban a Primavera-sorozatot: egy héten át vidéki operatársulatok friss bemutatói váltják egymást az Erkel Színházban. 2019-ben változásra kényszerültünk, de a késztetés végül „jó helyre” vitte a vidéki társulatok ügyét: a nehezen promotálható darabok az Eiffel Műhelyházba és az Erkel Színházba kerültek. Néhány év kihagyás után ugyanott folytatjuk a Primaverát, ahol teli nézőtér előtt, légkondicionált körülmények között, ám igazi fesztiválhangulatban folyhat a vendégjáték-sorozat” – olvasható a Magyar Állami Operaház honlapján. Az idézett szöveg alatt pirossal írt mondat figyelmeztet: a 2021/22-es évadban a program elmarad.

A fesztiválprogram törlésének okairól levélben érdeklődtünk az Operaháztól. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS: Racionalizálniuk kell a kiadásaikat

Oláh András, a Magyar Állami Operaház kommunikációs projektvezetője a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy a koronavírus-járvány és az Ukrajnában zajló háború által okozott energiaválság hatására az intézmény költségei a vártnál nagyobb mértékben növekedtek. Ezzel párhuzamosan további többletkiadások terhelik őket a Hajós utcai 12 szintes Üzemház átadásának elhúzódása és a Jókai utcai zenekari próbatermeknek az MR zenei együtteseinek történő átadása miatt, terembérletek és az új próbatermek kialakításának költségei formájában. „Mindezen okokból az Opera kiadásainak racionalizálására kényszerült, így egynémely saját programunk elhagyása mellett a vidéki operatagozatok előadásainak lemondására is szükségessé vált, mert intézményünk alaptevékenységét nem tehetjük kockára külső produkciók javára” – közölte Oláh András. A kommunikációs projektvezető megjegyezte, az Opera által alapított, és korábban öt alkalommal megrendezett Primavera Fesztivált a produkciók utaztatásának 100 milliós költségével együtt nem külön költségvetésből, hanem az Opera működési forrásából finanszírozzák.

„Az előadások elmaradása miatt kérjük partnereink és a közönségünk szíves megértését, és bízunk benne, hogy források birtokában lehetőségünk lesz a jövőben folytatni az általunk meghirdetett sorozatot” – fogalmazott Oláh András.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...