AZ OLVASÓ ÍRJA

Polgármester úr! Ugye, ön jobb ember ennél? 

Amikor nem volt ételosztás a debreceni Petőfi téren, akkor kinyitották a játszóteret.

Tisztelt Szerkesztőség! 

Múlt héten vasárnap – ahogy erről korábban már írtam – ügyeim intézése a Petőfi tér felé vitt. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete osztott ételt és tanszert, így rengeteg gyermek jött szüleikkel a térre. 

Megdöbbenve láttam, hogy a közelmúltban közpénzből épült játszótér zárva volt, a szegény családok gyermekei nem tudtak bemenni. 

Minderről egy hete írtam. Most újra – immár nem véletlenül -vasárnap délelőtt ismét elmentem a Petőfi térre. Kíváncsi voltam, a játszótér vajon most is zárva van-e. 

Már messziről látszott, hogy gyermekek játszanak ott a szüleikkel, ahogyan az normális körülmények között lenni szokott. A kapu tárva-nyitva, hívogatva a gyerkőcöket. Elvégre nem kevés pénzből ezért épült a korszerű játszótér. 

Olvasónk küldte

Mindezek után szeretnék választ várni Papp László polgármester úrtól. A múlt hét vasárnapján miért volt ZÁRVA a kapu? Nyugtasson meg, hogy nem a szegény gyermekektől féltették a játékokat! Vagy őket  nem  tekintik teljes értékű debreceninek? Ilyenre gondolni sem merek, hiszen egy keresztény szellemiségű,  család- és gyermekbarát városban élünk. 

Olvasónk küldte

Tényleg abban élünk? Ne haragudjon, polgármester úr, míg meg nem nyugtat, bennem mocorog a kisördög. Lehet, hogy a nem tehetős családok gyermekei csak annyit érnek, amennyi a szüleiknek van. A családoknak – ha van bankszámlája – nulla forint a megtakarítása. Akkor annyit is ér? Ezért még a játszótér is zárva marad előttük. 

Ugye, ön nem osztja pártjának ezt a ma már közismertté vált szlogenjét? Ugye, ön jobb ember ennél? 

Olvasónk küldte

Fentebb -bl- debreceni olvasónk újabb levelét és fotóit közöltük.

Köszönjük olvasónk levelét és fotóit! Másokat is biztatunk, ha van a köz érdeklődésére számot tartó javaslatuk, képük, videójuk, észrevételük, akkor osszák meg velünk, küldjék el ide: [email protected]! A beküldők inkognitóját kérésükre tiszteletben tartjuk.

AZ OLVASÓ ÍRJA rovatunk további publikációi itt találhatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!