Annyi fát vágtak ki az éj leple alatt, hogy szinte egy hét alatt új erdők után kellett nézni. – Néplap, 1947. január 28.
UGYANAKKOR
Megszaporodott a falopás Debrecen környékén, a nagycserei erdő is megszenvedte
Egy héttel korábban adtak hírt arról, hogy egyre gyakrabban, egyre nagyobb mennyiségben lopták a fát Debrecenben, az eltelt idő alatt addig fajult a helyzet, hogy már Debrecen környékén is fogyni kezdtek a facsoportok – írta meg a Néplap.

Csak a Dombostanyán ezernél több fát vágtak ki és loptak el, főleg gyümölcsfákat és akácfát – írták. A gazdák eredetileg azért telepítették a növényeket, hogy a homokos talajt megkössék vele. Ezúttal nagycserei erdőgazdaságból érkezett panasz a rendőrséghez, mint kiderült, az ottani erdőt is rendszeresen irtották éjszaka. A cikk szerzői szomorúan állapították meg, hogy társadalmi jelenségről volt szó – a rendkívüli hideg és a tüzelőanyag magas ára késztette az emberek az illegális fakitermelésre.
„A lelkiismeretlen fairtás azonban irtózatos károkat okoz nemzetgazdasági szempontból is, s így feltétlenül meg kell rá találni a módot, hogy a falopások megszűnjenek” – írták.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.