UGYANAKKOR

Legfontosabb feladatként lakásépítést írtak elő

Egész lakótelepek emelkedtek ki a földből Debrecenben. A lakókörzetek saját óvodákkal, iskolákkal készültek. – Hajdú-bihari Napló, 1977. február 18.

A városi tanács legutóbbi ülésén fogadta el az 1977. évi fejlesztési tervét – jelentette a Hajdú-bihari Napló. A terv – amelynek végrehajtásához 1 milliárd 168 millió forinttal rendelkezett a tanács – legfontosabb feladatként újfent a lakásépítést és a lakásokhoz kapcsolódó beruházások megvalósítását írta elő.

Úgynevezett „célcsoportos” lakásokat kívántak építeni, összesen 1350-et. Ezeket az állam adta bérbe, vagy a tanács értékesítette. A tervben szerepelt ezen felül 86 egyéb állami és 882 telepszerűen épülő magánerős lakás – 1866 lakást építettek az akkor leggyorsabbnak számító paneltechnológiával. A lakásépítési feladatokhoz tartozott a következő évek építési területeinek előkészítése, amelyet teljes egészében az Újkertben végeztek. A lakótelepekhez óvodák is tartoztak. A Vénkertben 200 férőhelyes, a Mester utcán is 200, Kismacson 75, a Faragó utcán 200 férőhelyes gyermeknevelési intézményt építettek.

Dobozi lakótelep, kilátás a víztoronyból a Debreceni Egyetem Ótemető utcai épülete felé. Előtérben a Dienes János és a Mata János utca házai - 1979
Debrecen, Dobozi lakótelep, kilátás a víztoronyból a Debreceni Egyetem Ótemető utcai épülete felé. Előtérben a Dienes János és a Mata János utca házai – 1979 – Fortepan / Bencze László

„Az év végére fejeződik be a Nagy Sándor-telepi 12 tantermes általános iskola építése, s elkészül ez évben a Nyomtató utcai 24 tantermes általános iskola is” – sorolták a projekteket. Nagy gondot jelentett az Újkert megfelelő méretű iskolájának biztosítása. Az új lakótelep nevelési központjában 32 tantermes iskola épül, ezt 1980-ra tervezték befejezni. Mivel már addigra is sok család költözött a lakónegyedre, ezért 1978-as tanévkezdésre egy 16 termes általános iskolát is fel akartak húzni. Az építési munkálatok alapját képezendő: 12 kilométer csatornahálózatot, 1128 méter utat, 3894 méter járdát építettek, 304 autó részére alakítottak ki parkolóhelyet; az új lakásokkal együtt átadtak 77 garázst is. 

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...