Irredenta és militarista daloskönyvet osztottak ki a ballagó diákoknak – A PDSZ állásfoglalása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete döbbenettel értesült arról, hogy 2025 júniusában a magyar köznevelési intézmények nyolcadikos ballagó diákjai egy úgynevezett „daloskönyvet” kaptak ajándékba – nem mástól, mint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztertől.

A miniszteri üdvözlő sorokat követően a kötet oldalain olyan katonai indulók, irredenta rigmusok és a dualizmus kori hadsereg dicsőítését harsogó nóták sorakoznak, amelyekhez hasonlókat legutóbb a két világháború közötti, autoriter Horthy-rendszer használt a fiatalok „hazafias nevelésének” eszközeként.

A szövegek egy része nyíltan militarista („Győz a szittya fergeteg: a rohanó sereg”), más része irredenta („Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk”), miközben a nők szerepét a katonafiúk után sóvárgó „rózsa” szerepkörre korlátozza. A „gúnyhatár” és az „átkozott bilincs” emlegetése egyértelműen az 1920-as évek nacionalista retorikáját idézi – azt az ideológiát, amely tragikus következményekhez vezetett Európában.

Ezek az üzenetek nem gyerekeknek valók, hanem a történelem sötét korszakainak relikviái.

Magyar Élet Magyar Ének - daloskönyv

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században, az európai békés együttműködés és a demokratikus értékrend zászlaja alatt működő magyar köznevelés diákjait ilyen tartalmakkal ajándékozzák meg, ráadásul állami jóváhagyással, miniszteri ajánlással. A ballagás ünnep: a diákok jövőbe lépésének pillanata, nem pedig a múlt revíziós szellemeinek feltámasztására való.

A PDSZ felszólítja a minisztériumot, hogy haladéktalanul adjon magyarázatot arra, miként került ez a daloskönyv az iskolákba, ki állította össze, és milyen célból. Követeljük továbbá, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy pedagógiai és köznevelési célzattal efféle propagandakiadványok kerüljenek gyermekek kezébe.

A PDSZ kiáll amellett, hogy a magyar iskolákban a nevelés demokratikus, kritikus gondolkodásra és békés együttműködésre irányuljon – ne pedig a múlt ideológiai árnyaiból táplálkozó, hazug nosztalgiára és indulatokra – olvasható a.PDSZ Országos Választmánya közleményében.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...