Busa Pista zenéin az utóbbi negyven évben már generációk nőttek fel, a magyar hiphop egyik úttörőjének számít. A Zuboly mellett az Irie Maffiában és a saját brandje alatt is zenél, de a rap és beatbox mellett egy metálzenekara is van. A rapper szerint nem fog kifogyni a szövegekből, és addig fog színpadra állni, ameddig csak tud.

A Debreciner annak kapcsán kérdezte, hogy pénteken, március 7-én Debrecenben, a Baross16-ban lépnek fel a Tilos Karaván programjának részeként.

A kilencvenes évek óta lépsz fel közönség előtt több különböző formációval. Mit gondolsz, hogyan alakult a szervezők és a közönség viselkedése ez idő alatt?

Amikor elkezdtem, még nem volt szó pénzről. Azt akarták, hogy beatboxoljak, mutogassam a tudományomat, és egy idő után lettek fogyasztók, tíz-tizenöt ember, akkor kaptam már én is egy giroszt vagy egy sört. Minden klubba lementem, de itt még nem beszélünk semmilyen pénzről, meg igazából a szervezőkkel sem találkoztunk. Nem magunknak csináltuk, tudtuk, hogy valakié volt az a hely, de mi már úgy estünk be az estébe, hogy már ott volt a dj, aki játszott.

Ez után jött a kultiplex időszak, már 900 embert járt le hetente, és nem voltunk igazán elkényeztetve, de nagyon jóban voltunk a szervezőkkel, akik szerettek minket, etettek, itattak, tenyerükön hordoztak. Kialakult az a kapcsolat a művészek és a szervezők között, hogy egy közös cél érdekében csináljunk valami jót. Ma is találkozok a szervezőkkel, de már teljesen más, üzleti partnerség van, és érthető módon már kapunk érte pénzt is. Ahogy eltelt húsz év, már nem ugyanazok az emberek hallgatják, vagy nem is tudnak róla, hogy én még mindig csinálom. Többféle zenei ágazatot csinálok, és van, aki ezt szereti, de van, aki rég lemaradt 15 évvel, és még mindig a Nem mindegyet hallgatja.

Nehezebb beindítani őket, mint a kilencvenes, kétezres években, akkor mindenki tényleg a csilláron lógott a jó zenétől. Nem kellett könyörögni senkinek, hogy ugráljon vagy jól érezze magát. Már jobban kell őket piszkálni, hogy átlépjék az ingerküszöböt, mert ma rengeteg adat lepi el az embereket – naponta ötvenezer album jelenik meg. Ezek betemetik azokat, amelyek értéket képviseltek.

A legutóbbi Tilos Karaván alkalmával drMáriástól is megkérdeztem ezt, de fontosnak gondolom, hogy gyakran beszéljünk a vidéki klub- és fesztiválhelyzetről. Már a kétezres években is jártál a Campus Fesztiválon az Irie Maffiával Debrecenben, most a Zuboly miatt érkeztek pénteken. Milyen most a vidéken koncertezni, mit tapasztalsz Budapesthez képest?

Nincs igazán van nagy különbség. A vidék sokkal jobban kényeztet, de Pesten ugyanúgy szeretek játszani. Nem tudnék kacsacsőrt rakni Pest és vidék közé, mindkettőt szeretem. Szigetszentmiklósi vagyok, akikkel zenélek, legnagyobb részben vidékiek. Nem tudom elválasztani, hogy a vidéki vagy a pesti közönség lenne a jobb. Ha mi jól játszunk és veszik a jelet, akkor tökéletesen működik minden

Az is számít, hogy a fiatalok nincsenek annyira kitömve. Régen nem került sokba: ingyen volt vagy egy szimbolikus kétszázast be kellett dobni. Ha ingyenes buli volt, egy-két ember megszűrte, hogy lumpen alakok ne jöjjenek be. Végigugrálta mindenki. Nem az számított, hogy bezsúfolod-e őket egy klubba, és az sem, hogy ki kapja ezt a pénzt a produkcióért.

Most a nyakunkon van a politika, meg az egész hülyeség nagyon bele lett vetítve a társadalom arcába, az összes plakáttal, propagandával, mindennel, a háborúval együtt. Teljesen másban vannak az emberek, hogy mire gyűjtenek. Az én generációm legnagyobb része már elköltözött egy másik országba. Az összes osztálytársam legalább fele nem itt él. Londonban, Párizsban, itt-ott – mindenki elment. Én még itt maradtam, nekem van karrierem, meg szeretem is ezt az országot, de azért még ebből a székből is, ahol én vagyok, 30 éve rappelek, még itt sem az van, hogy nagyon-nagyon jól élnék. Nem azt mondom, hogy nem lakok mindennap jól, de azért ez semmi ahhoz képest, mint amit lehetne keresni egy másik országban. Maradok itt, és maradok mindig csóró, ez az én pecsétem, viszont igazi maradok, azt csinálom, amit szeretek.

Idén is fel fogtok lépni az Irie Maffiával, tényleg végigkísértétek a fesztivált az utóbbi 15-20 évben. Mit gondolsz a Campus Fesztiválról?

Nagyon szeretem, iszonyat felszabadult hangulat, olyan, mint egy gólyabál. Én nem voltam egyetemista, de így legalább egy picit a buli részét – amit imádtam volna – meg tudtam élni. Én egy ceremóniamester vagyok, ha a közönség be van keseredve, akkor feldobom a kedvüket. Jó a Campus. Fiatalok vannak, húszévesek, mint ez a zenekar, ahhoz képest sokan vannak és imádják, éneklik a refréneket. Szóval szerencsések vagyunk. Nem az van, hogy levedlett minket egy generáció, hanem jönnek az újak, és a gyerekem is hallgatja, ez nagy szerencse. Sok olyan dolog van az életemben, amit úgy kanyarítottam, hogy nekem is kedvezzen, hogy jó kedvvel csináljam, akkor ez lejön az embereknek és ők is jól érzik magukat tőle.

Az összes fesztivált szeretem. Van egy-kettő, ahol nem hoznak be semmit, leülsz egy székre, bent van egy sátorban egy tükör, és nézed a falat, egy konnektorért is úgy kell könyörögni, de nem is ez a lényeg, attól még ott is jó koncertet csinálok. Már ennyi idősen általában megkérdeznek, hogy mit akarok, de nincsenek nagy igényeim, még pia sem kell. Akár nagymamásan, józanul csinálom az egészet.

Mit szoktatok kérni a backstage-hez?

Az Irieval sok Unicumot, whiskyt, pezsgőt, bort, sört, sok üdítőt. Nincsenek speciális kérdések, hogy Kinder-tojás, meg ilyesmi, ha erre gondolsz – semmi extra. Ha olyan helyen vagyunk, akkor kapunk készételt. A szervezők tudják, hogy a hasánál vezet a zenészhez az út, és ha három órát jövünk egy busszal, és előttünk van egy koncert, akkor jól esik egy kicsit enni. Amíg még nem zenéltem és kőműves voltam, addig is kihozták a pálinkát, megkínáltak ebéddel azért, hogy jó legyen a házuk.

Debrecenben gyakran hosszú nosztalgiázásba csap át, ha a helyi hiphopról beszélünk, már nem aktívak azok a kollektívák, például a Sub.hu és a Romlott Hazai, amelyek helyben képviselték a műfajt. Eközben Budapesten még mindig sokan foglalkoznak ezzel. Hogyan látod ezt, kihalóban van a vidéki hiphop, reális az a kép, amit Debrecenből látunk Budapestről?

A legnagyobb része az alapítóknak meg a régi arcoknak már Londonban él, és nyilván hazajönnek, de szerintem nincs igazán forgótőkéjük.  Az Romlott Hazai saját beruházás volt, mindenki összedobálta, ha partit szerveztek, ha meghívtak egy külföldit vagy a szórólapokért, bármiért. A mi generációnkban – az 80’s babies, vagy hogy mondják ezt a régiek –  még volt összetartás. Ott volt a kommunizmus, a katonaság, egy kicsit jobban összekovácsolta az embereket. Nem kerültük ennyire egymást, mindenki segített mindenkinek. Amíg ez nem lesz meg Debrecenben, hogy három-négy gyerek összeáll rappelni, csak azért, hogy találkozzanak egymással, addig nem lesz új generáció. Nézd meg, Pogány Induló is megcsinálta!

Akkor azt mondod, ha most alakulnak csapatok, ha elkezdenek valamit, inkább kapitalista logikával gondolkodnak?

Hogyne, először ezt látják. Szerinted egy influenszer, aki naponta kap a TikTokról 50 misit vagy valamennyit, nem ezt látja, hanem magát egy telefonban, amihez beszél? Ez nem jobb, mint amikor emberek vagyunk és egymással találkozunk.

Biztos, hogy a pénzt látják, de ez a leghíresebb műfaj most. A halftime show-ban Kendrick Lamar van, most van millió lehetőség, itthon például a Mcdonald’s Open Mike. Én is mentem hasonlókra, amikor gyerek voltam, nekem se volt egy fillérem sem. Szeretem, amit csináltam, kitartottam mellette és eljutottam valahova. Ezt ugyanúgy meg kell nekik is csinálni, ha nem is nyerik meg, de menjenek el, mutassák meg, mit tudnak. Most már egy telefon elég, hogy valaki legyél, nem kell stúdió. Minden lehetőség itt van: a technika és mindenféle információ az orrunk előtt. Ha van benne tehetség, ki kell próbálni, segíteni a másikat. Én ebben nőttem fel. Az a szerencsém, hogy minden nap ezt a zenét hallgatom, ezért így nehezebb hibázni, amikor már benne van az életben ez az egész.  

A márciusi debreceni Zuboly-koncertről egy ajánlóban az „egyik legironikusabb zenekarként” jellemeztek titeket, de máshol is találkoztam ezzel a meghatározással. Mit gondolsz erről, mit jelent ez egyáltalán?

Van, aki nem igazán tudja felfogni, hogy egy negyvenperces album nyolcvan számon keresztül megy, mintha a dj össze-vissza pakolna percenként egymásra. Gondolom, ezért hiszik ezt, de én inkább broken etnonak hívnám, mint ironikus zenekarnak. Idén 21 évesek vagyunk és egy születésnapi partin örömzenélésből álltunk össze. Persze ironikus, mert lehet rajta nevetni, ugyanúgy énekelhetsz velünk, ugyanúgy belehozzuk a népi hangulatot, ami nem magyarkodást ad, hanem úgy vagyunk büszkék, ahogy kell. Ahogy a rántott hús sem fogja megkérdezni, hogy ki harap bele.

Útvesztőbe kerülhet az, aki elkezdi feltérképezni a teljes diszkográfiádat, már hat éve jelent meg a BUSA 40 is. Mire készülsz, készültök még a jövőben?

Toma Noé nevű barátommal, aki egy gyorsan beszélő rapper, csináltam egy közös lemezt. Az a tervem, hogy ezt kiadom majd az Irie Maffia nagykoncert után, ami az MVM Dome-ban lesz. Az Irieval havonta kihozunk egy új számot idén. Busa Pista lemezből már három van berakva a fiókba, szóval szépen előre dolgoztam. Zubollyal kijön a bakelit, A régi vágású lesz a címe, ezen is lesz tizenöt új szám. Dj Mangóval is dolgozunk, egy-két drum and bass, jungle zenét is csináltam mostanában. Meglátom, hogy mire lesz időm.

Nem szabad egy évben kiadnom öt albumot, mert nem hiszik el, hogy tényleg ennyit foglalkozom vele. Minden nap jönnek új számok, ötletek, szövegek, mindig írok újat, ezért most a kilátásban ez van, de azon kívül még játszom. Mindent bevállalok, műsorvezetést, tévézést is – mert úgy vagyok vele, hogy minden platformon meg kell jelenni. Ez így volt gyerekkoromtól, először ’93-ban a voltam tévében Geszti műsorában.

Már szeptember óta gyakoroljuk az Irie Maffia műsort, a Zubollyal van egy teljesen új szettünk, új zenéket csináltunk. Van egy metálzenekarunk, a Mangani 808, de ez hobbi zenekar, nem keresünk vele, de csináljuk mert szeretjük a zenét. Én vagyok a Guinness rekordtartó, aki nyolcvan előadónál többel dolgozik egy évben. Most már meg fogom dönteni, szerintem lesz száz is. A jövő nagyon szépen alakul, nagy fesztiválok vannak kilátásban.

Szerinted ki fogsz fogyni ebből egyszer?

Nem hiszem. Amikor azt mondtam a Nem mindegy nyócnál, hogy nem tudom megírni a 9-et úgy, hogy ne ismételjem magam, akkor egy délután kijött még két Nem mindegy. Ilyenkor nem mondhatom azt, hogy ki fogok fogyni, alkotói válságba kerülök, mert nem vagyok köptető szirupos trap bohóc. Én most nem követem a trendet, nem leszek aranyfogú, meg ilyesmi.

Szerintem az embereknek kell valami jó irányt mutatni, amiért megszerettük ezt a zenét, és amíg én is ezt érzem, és nem érzem magam öregnek, ahogy a példaképeim se: a Public Enemy is már 60 fölött van, Ice-T is már 70 felé van, de még mindig áll a színpadon, addig én is úgy vagyok vele, hogy addig csinálom, amíg jön belőlem. Annyit írtam eddig életemben, hogy ki lehetne vele tapétázni egy egész panelházat.

Március 7-én Debrecenbe jöttök a Zubollyal a Tilos Karaván részeként. Mivel készültök?

Új számokkal, régiekkel, az új lemezről is. Lesznek meglepetések bőven. Régen, az elején, az első nyolc évben nem próbáltunk a Zubollyal. Ágoston Béla amúgy is jazz-zenész – a legnagyobb részt olyan emberekkel vagyok körbevéve, akik tudják a matekot. Mivel én is szeretem a zenét, ez a tempó belém van vésve. Nem félek mélyvízbe ugrani. Most már olyan bonyolultak lettek a számok, hogy muszáj gyakorolnunk. Van, amit még mindig nem tudok fejből, mert annyi minden van a fejemben. Inkább erről van szó, hogy néha törölni kell a memóriát. Mert benne van kétórányi Irie a fejemben, kétórányi Zuboly meg még a Busa Pistából olyan háromnegyed óra, a Mangániból legalább egy óra, olvasok, akkor nagyon-nagyon sok infó van a fejemben. Ne tudd meg, mi megy egy ilyen ember fejében.