„Hosszú idők után a sors ismét elvezett Debrecenbe, az ősi hajdúvárosba. Évek óta hallottam, mennyire megszépült Debrecen, olyan lett, hogy aki rég nem járt ott, talán rá sem ismerne már. Tényleg így is van” – ezzel a felütéssel indította beszámolóját a Keleti Ujság munkatársa. A zsurnaliszta számot adott a változásokról: nincs többé a füstölgő, kormos kisvonat, lóvonat – írta. Helyüket villamoskocsik vették át, a város főutcájáról az ütött kopott fabódék és talyigások eltűntek, helyükön aszfaltburkolat, parkok, sokemeletes paloták és középületek álltak.

Azt írta, a városban mindenütt rend, tisztaság és a modern haladás, előrelátó, helyes városvezetés nyomai fedezhetők fel. Szembeötlőnek találta a régi kollégium és a Nagyerdő megszépülését, valamint a Csokonai Színház megfiatalodását. A „nagymérvű haladást” egyértelműen a hatékony városvezetés számlájára írta. Úgy fogalmazott, a munkálatok a korábbi polgármester, Magoss György működése idején kezdődtek és Vásáry István regnálása során folytatódtak, értek be. Mint írták, Vásáry a nevéhez fűződő érdemeket nem pusztán magának, hanem a vele együtt dolgozó tanácsnokoknak, tisztviselőknek, az önálló törvényhatóságnak köszönhette. „Debrecen haladásából megláthatjuk, mit jelent egy város önálló törvényhatósága, milyen jövője van vagy lehet egy városnak, amely a város lakossága által választott és nem kinevezett tisztviselők és saját önkormányzata kezében van” – vélekedett.

A lakásépítés volt a fejlődés motorja

Kihasználva az alkalmat, az újságíró arról kérdezte a polgármestert, hogyan változhatott a város ilyen dinamikusan. Vásáry szerint a város fejlődése összefonódott a régió fejlődésével is: Debrecen stabil növekedését azzal magyarázta, hogy sikerült hatékony román-magyar együttműködést kialakítani. Elmondta, Debrecen már a háború előtt is Kelet-Magyarország egyik régiós központja volt, azok az elcsatolt területek, amelyek korábban Debrecen felé gravitáltak, a határok módosulása után is ebbe a vonzáskörzetbe tartoztak – ilyesformán törvényszerű volt, hogy idővel újra élénküljön a gazdasági együttműködés.

A polgármester azt sem hallgatta el, hogy a város fejlődésének egyik húzóereje a nagy volumenű lakásépítés volt. „Debrecen város lakóházainak száma 8228, körülbelül 90 000 lakással, 1920-ban 11 682 lakóház103 000 lakossal, 1930-ban 13 566 lakóház 117 000 lakossal. Míg 1900-tól 1920-ig évi átlagban 168 lakóház épült, addig 1920-tól 1930-ig évi átlagban 188. Magában az 1930. évben 525 lakóház épült” – ismertette a részleteket.

A közintézményeknek is biztosítani kellett a „lakhatást”. A városvezetés célja volt, hogy a Déri Múzeum, az iparos tanonciskola és a népiskolák a város belterületén kapjanak helyet. Emellett a város maga több mint ötszáz lakást létesített, azonkívül támogatta az építőipart azzal, hogy túlnyomóan munkásoknak több évi részletfizetési lehetőség mellett építési telket bocsátott rendelkezésére és a saját pénzintézete útján építési kölcsönt is folyósított.

Olcsó kölcsönt adott a város – tehetséges diákok támogatására is futotta

A kedvezményes kölcsönök biztosítása nem csak az építkezésre terjedt ki, a korábbi években a kisgazdákat ért fagykárokat is a Nemzeti Bank kamatlábán kibocsátott hitelből – 700 ezer pengő értékben – ellensúlyozták. Nagy összegeket költöttek a városi utcák, kertségi utak burkolatának javítására is: a kertségi részeken gyalogjárókat létesítettek. 6 év alatt 80 kilométer út készült el így.

A jelentős összegek forrását is megnevezték a beszámolóban. Kiderült, a fejlesztések nagyobbik részét a város saját adóbevételeiből, a vigalmi adók jóléti célokra költésével finanszírozta. Az adóbevétel egy megfelelő részéből – évi 16-18 ezer pengő értékben – jó előmenetelű, szegénysorsú középiskolai és egyetemi hallgatókat segélyeztek. 

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.