BEZÁR

Közösségi média

Íme egy példa arra, hogy egy polgármester rendszeresen tájékoztatja a polgárait a helyi járványhelyzetről

Tiszaújváros lakói hetente kétszer értesülnek a legfontosabb fejleményekről, míg Hajdú-Bihar megyében van olyan polgármester, aki nem akar, mást pedig nem engednek tájékoztatni.

December 3-án tette közzé közösségi oldalán Fülöp György (Tiszaújvárosi Lokálpatrióták-MSZP), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszaújváros polgármestere a legfrissebb tájékoztatását a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Ehhez hasonlóan rendszeres, részletes, mégis könnyen átlátható adatközlésre nem sok Hajdú-Bihar megyei városvezetőtől láttunk eddig példát, Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere konkrétan a második hullám folyamán még egyetlen alkalommal sem hozta a választói tudomására, hogy hány fertőzött, valamint a járvánnyal összefüggésben elhunyt személy van a városban.


koronavírus - Tiszaújváros

Facebook

Tiszaújváros polgármestere hetente két alkalommal is tájékoztatja a helyieket az aktuális számokról: közli az újonnan regisztrált fertőzöttek, valamint az aktív fertőzöttek és a gyógyultak hivatalos számát is. Habár az elhunytak számát nem összesíti, rendszeresen beszámol az új halálesetekről is. Felsorolja a köznevelési intézményeket, mindegyik aktuális szűrési eredményéről tájékoztatja a helyi közvéleményt. Beszámol a városi idősotthon helyzetéről, de még arról is, hogy az elmúlt napokban éppen hány egészségügyi dolgozót vezényeltek át Tiszaújvárosból a miskolci kórházba. A legfrissebb adatközlést Fülöp György egy diagrammal is megfejelte, amely a legfontosabb helyi járványügyi mutatók hétről hétre történő változását mutatja be.

Az persze kérdés, hogy Fülöp hogyan fér hozzá rendszeresen a hivatalos adatokhoz, Tóth József (DK), a szomszédos Polgár város polgármestere ugyanis már hónapok óta hiába próbál információkat szerezni az illetékes kormányhivataltól. A jelek szerint a tiszaújvárosi járási hivatal közlékenyebb, mint a hajdúböszörményi.


koronavírus - maszk

debreciner.hu

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...