BEZÁR

Közösségi média

Egyetemisták gondolták újra a Modem tereit

Lenne mit változtatni a 2006-ban átadott épületkomplexumban.


Modem

NT

Pénteken délelőtt 10.30 órától a debreceni Modem Facebook-oldalára fellépve nézheti meg bárki, milyen vizsgamunkákat készített a Debreceni Egyetem 17 diákja az elmúlt fél évben. A Modem mindeközben több online programmal, tárlatvezetéssel, illetve az iskolák és gyerekes családok részére tartott online órákkal, foglalkozásokkal várja az érdeklődőket ezekben a vírusidőkben, akár hétvégén is.

„Mi lenne, ha…” felütéssel kezdték beharangozni azt a pénteki (december 4.) eseményt, amelyet a víruskorlátozások miatt csak online követhetnek az érdeklődők. Ám a szervezők szerint igen érdekes, nagyjából 1 órás programhoz kapcsolódhat bárki, így részese lehet mesterképzésben résztvevő debreceni műszaki egyetemisták vizsgamunkái prezentációjának. Ők azok, akik megálmodták, hogyan lehetne áttervezni, funkcionálisan modernizálni a Modem belső tereinek egy részét. Sőt a diákok plusz feladatként megkapták azt is tanáraiktól, hogy kezdjenek valamit a Baltazár Dezső térrel, ami a Modem mellett a Lycium Hotelt és a Kölcsey Központot is magában foglaló épületegyüttes és a Déri Múzeum között található.


Modem

modemart.hu

Ki itt belép… nem mindegy, hogy mi fogadja egy kortárs művészeti intézményben

Koroknai Edit, a Modem ügyvezetője és a vizsgázó diákok egyike, Juhász-Tóth Gábor is úgy fogalmazott a Debreciner érdeklődésére, hogy az ilyen vizsgafeladatoknak és azok nagyközönség előtti bemutatásának hagyománya van már. Igaz, a vírusintézkedések miatt most teljes mértékben az online térbe kerül az egész, míg korábban élőben látható, körbejárható prezentációkról volt szó (korábban áttervezték már ennek keretében a B24 Galériát is a hallgatók, vagy szorosan együtt dolgoztak a Panel című kiállításon is a tanszék oktatóival és diákjaival).

A belsőépítészeti újragondolás ötlete Koroknai Edité volt, aki úgy véli, a 2006-ban átadott épületkomplexum modemes részében lehetne mit változtatni. „14 éve adták át az épületet, sok minden változott azóta. Fontos lenne, hogy a művészeti központba belépve egy menő kortárs művészeti shopban és kávézóban találja magát az érdeklődő, ahol rögtön leülhet meginni egy kávét, fellapozhatja az ismertetőket, megismerkedhet a Modem kínálatával, de a hazai és nemzetközi trendekkel, albumokkal is. Ehhez többek között meg kellene cserélni a hátul lévő kávézót a szem előtt lévő ruhatárral” – fogalmazott az ügyvezető. Ám mint a Debrecinernek elmondta, ezeknél az újításoknál hétköznapibb feladatokat kell megoldaniuk mostanában. Tehát minderről most csak ötletelnek, hiszen vizsgamunkákról van szó, jelenleg semmilyen konkrét megrendelt tervekről nem beszélhetünk, amit a városvezetésnek előterjesztenének. Ugyanakkor a jövőbe tekintve nem kizárt, hogy esetleg valamikor megvalósuló tervrészletek is előkerülnek a pénteki prezentációk során.

Az „Integrált tervezés”, illetve a „Belsőépítészet” kurzus hallgatói engedték el fantáziájukat

Ahogyan az elsőéves MSc hallgató elmondta, a belsőépítészeti, nemcsak szép, de nagy kihívást is jelentő feladatra nagyjából fél évük volt, s párokban dolgoztak – tanáruk Frank György és Szokolyai Gábor. „Ennél a munkánál is szabadjára engedtük a fantáziánkat, de a belső tér miatt voltak kötöttségek. A külső részek terveinél ugyanakkor még inkább nekirugaszkodott szerintem mindenki, ahogyan csak tehette.” Tanáraik voltak mindebben még: Kovács Péter, Keller Ferenc és Szentirmai Tamás is az egyetemről.

Megkérdeztük azt is, a feladat során szempont volt-e a költséghatékonyság, ami ugye egy önkormányzati épületnél sem hátrány, de Juhász-Tóth Gábor szerint itt és most nem ez volt a legfontosabb. Itt most elsősorban a technikai megoldások változatossága volt a feladat a diákok számára. Pénteken „egy-két perces videókat, alaprajzokat, látványterveket, illetve belső tablókat láthat majd a közönség, valamint magyarázatokat hallhat” az online prezentáció során – tudtuk meg szintén a hallgatótól. Aki azért arra kitért, hogy bár a fantáziájukat elengedték, természetesen megvalósítható, jól funkcionáló, modern tervekkel rukkoltak elő.

A Modem nyitott az online világban, várja vendégeit

Azt kérdeztük még Koroknai Edittől, hogy a jelenlegi élethelyzetben miként működik ez a kulturális intézmény, hiszen hagyományos értelemben nem fogadhat vendégeket. Valamint 2021-re – attól függően, hogy nagyobb vagy kisebb lesz a koronavírus-járvány okozta szigorítás – van-e amolyan „B” tervük a munkájukat illetően?

„Nagyon szeretnénk, ha nem lenne más, csak „A” terv, úgy is készülünk. Komplex, sokrétű szakmai programot terveztünk erre az évre és a következő időre is, nem szeretnénk semmit kihagyni. Ezért azt az utat választottuk, hogy mindent megrendezünk, csak időben eltolva. Ennek révén voltaképp már megvan 2022-ig az „A” tervünk, hiszen a járványhelyzet miatt nagyjából fél évet csúsztattunk-csúsztatunk mindent.” Emellett amit lehet, online módon tekinthet meg a közönség mostanság. A kortárs szobrász-festő Kicsiny Balázs Időhúzás című kiállítását például itt lehet megtekinteni. Aki egyebeket illetően is tájékozódni szeretne, böngéssze a Modem honlapját!

A gyerekekre és a családokra is figyelnek

Ugyanakkor komoly kihívás egy-egy online programot megszervezni. „A felkért szakemberek nagy része nem utazik a járvány miatt, így mi elküldjük a kiállítási anyagokat, videókat, a tárlatvezető felveszi, amint otthon ’tárlatot vezet’, visszaküldi, mi pedig összevágjuk az egészet egy anyaggá. Szóval nem egyszerű.”

Koroknai Edit arra is kitért, hogy a most pénteki vizsgaprezentáció éppen jól mutathat majd az interneten keresztül nézve, mivel ez a műfaj látványos ott is. Ám egy kiállítás, bár vannak kihasználható adottságai a webes megjelenítésnek, azért helyben megtekintve a leghatásosabb, „ha belelép a látogató abba a térbe, s úgy éli meg. Egy kamera közvetítésével már más az egész.”

Addig is iskolák veszik fel a kapcsolatot velük, s a Modem munkatársai – például a nemrég a Ludwig Múzeum ARTtransfer első díját elnyerő Don Tamás kurátor révén, aki eddig 160 online órát tartott általános és középiskolás gyerekeknek – részt vesznek az oktatásban. Hétvégente ugyancsak online művészetpedagógiai eseményeket kínál az intézmény kisgyerekes családoknak. „A korábban élőben zajló Firkalap decembertől kétheti rendszerességgel online módon fut majd tovább” – hallhattuk az információt.

Nagyon várják tehát a Modemben is, hogy egyszer csak véget érjenek a szigorítások, ugyanakkor, ahogyan Koroknai Edit megjegyezte, „amennyiben a működésünket illetően jövőre mégis valamiféle „B” verzióra kényszerülünk, az nagyon szomorú lesz. S elsősorban már nem a Modem, hanem az emberek egészsége miatt…”


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...