„Ha nincs szabadság, nincs szerelem” – Bemutatták Rist Lilla könyvét Debrecenben

Az Alumni Fesztivált ugyan jórészt elmosta az eső, de a könyvbemutatókat és dedikálásokat megtartották. Szombat délután Rist Lilla az új könyvéről beszélgetett a Debreceni Egyetem főépülete előtti színpadon.

A Debreceni Egyetem idén első alkalommal rendezte meg az Alumni Fesztivált 2024. szeptember 28-án, szombaton. Az eseményen az intézmény egykori és jelenlegi hallgatói és dolgozói, valamint azok hozzátartozói vagy ismerősei vehettek részt előzetes regisztrációt követően, ám a könyvbemutatókon bárki részt vehetett.

Fotók: Kántor-Újvári Gerda

Az egyik délutáni program Rist Lilla könyvbemutatója volt, az Aki nem lép egyszerre című regényéről Hutóczki-Orosz Éva, az Alföld Televízió munkatársa beszélgetett az íróval. Rist Lilla 1987-től 1992-ig járt a Debreceni Egyetemre, később rövid ideig a Magyar Nemzetnél, majd a Nők Lapjánál harminc éven át dolgozott.

A regény is abban a korszakban játszódik, amikor Rist Lilla egyetemista volt. A szerző a beszélgetésen elmondta, gyakran jártak a hallgatótársaival demonstrációkra, ez többször előkerül a kötetben is. „Tüntetésekre jártunk és úgy éreztük, hogy egyre több lyukat fúrunk a falba, majd egyszer csak összeomlott a fal” – fogalmazott a szerző.

Hutóczki-Orosz Éva felhozta, hogy nagyon valóságosnak tűntek a katonákról szóló szövegrészek, erről Rist elárulta, hogy sok katonatörténetet keresett és hallgatott, hogy hitelesen tudjon írni a katonák visszaemlékezéséről a regényben.

Hutóczki-Orosz egy ponton arról kérdezte az írót, hogy mivel a kötetben is sokszor megfogalmazódik a szabadság kérdése, hogyan értelmezi ma ezt a fogalmat. Rist elmondta, hogy a rendszerváltás előtt könnyebbnek gondolta értelmezni a szabadságot, ma már egy komplexebb kérdéssé vált, de az is fontos, hogy ne csak a saját szabadságunkkal törődjünk, hanem más társadalmi csoportokéval is.

„Ha nincs szabadság, nincs szerelem” – zárta a gondolatmenetét Rist Lilla.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...