A debreceni Szomatikus nap kora délután a Labrisz szomatikus műhelyével kezdődött volna, amelyet Kedves-Katonai Rózsa okleveles pszichológus és jógaoktató, illetve Szűcs Dóra Ida kortárs táncos, koreográfus, előadó tartott volna, de ez a programrész érdeklődés hiányában elmaradt. A Labrisz képviselői viszont ígérték, hogy következő debreceni látogatásuk során, amennyiben lesz elég érdeklődő, visszakerül a programtervbe a szomatikus műhely.
A Szomatikus nap így végül Ladjánszki Márta koreográfus és táncművész nyitó performanszával kezdődött, amely a Baross16 előtti járdáról egészen az udvar végén található Malter bárig tartott. Ezt követően a megnyitóbeszédet Szűcs Réka, a Labrisz archivistája, illetve filmkészítő tartotta, aki amellett, hogy ismertette a popup kiállítást (HODWORKS & Ladjánszki Márta × Labrisz: Leszbikus terek), igyekezett a Labriszt mint szövetkezetet is bemutatni, illetve ismertetni eddigi munkásságukat.
A Labrisz egy 1999-ben alapult meleg nőjogi civilszervezet, amely a rendszerváltást követően az első emberi jogi szervezetek egyikeként ismert, illetve a Pride alapítószervezetei között is szerepel. A Malterban található kiállítás a Budapesten, a 2B Galériában 2024-ben megszervezett bemutató debreceni folytatása – egy helytörténeti és művészeti reflexió. A fővárosban szervezett bemutatóhoz hasonlóan a debreceni kiállítás is olyan, mára átalakult vagy már nem is létező helyszínek történeteit eleveníti fel, amelyek egykor fontos szerepet játszottak a meleg közösség életében. Így a falra rögzített kis képernyőkön látható performatív, koncepciós táncokat olyan helyszíneken rögzítették, mint például az egykori Panzió, a Csokonai Színház színészklubja, a Kaktusz Söröző vagy az Aranybika Szálloda melletti sarki presszó.
„Az egykori emblematikus budapesti helyszínek már nincsenek. Ilyen az Eklektika nevű hely vagy a Capella nevű bár, ahonnan az első meleg felvonulás, a Pride elődje indult el, és azt nevezte az egykori Népszabadság Futóhomoknak. Hogy ez gúnynév volt, vagy önironikusán mondák magukra a melegek, ez egyelőre eldöntetlen, ennek nem találtam a nyomát, de számomra nagyon megragadó volt maga a kifejezés is – emlékezett a megnyitóbeszédében Szűcs Réka. – Azt kértem Mártától, hogy menjünk el ezekre a helyekre, és ne csak annyit mutassunk meg egy fotón, hogy ez volt az egykori meleg helyszín, és ma ennyi maradt belőle. Van olyan hely, amit szanáltak, tehát már csak egy heg vagy egy lyuk a város testén. Azt kértem, valahogyan a performasz, az élő test mozgásának erejével, jelenlétével tegyünk elevenné ezeket a helyetek. Majd elkezdtünk egy kutatást Debrecenben is.”
A megnyitó után, de még a Gobbi Hilda filmklub előtt – ami az érdeklődők számára lehetőséget adott, hogy megnézzék és egy családias, kis közösségben megbeszéljék Takács Mária Eltitkolt évek című dokumentumfilmjét, amelyben többek között a Pink Piknikről is esett szó – volt lehetőségünk kérdezni a Labrisz archivistáját a további debreceni terveikről.
Arra, hogy miért kifejezetten Debrecenre esett a Labrisz választása, elmondása szerint nehéz lenne egyszerű választ találni. Mint a legtöbb civil szervezet, a Labrisz is a már meglévő tagok és aktivisták személyes hálózatára építve halad előre, és a befogadásukra képes helyszínek segítségével kínál programot a helyieknek a közösség igényeit és a helyszín adottságait is figyelembe véve. Ahogy a szervező is említette, a debreceni program megrendezésében a személyes kapcsolatok mellett a Debrecen Pride jelentett hatalmas segítséget. A Labrisz debreceni projektjének következő lépcsőjéről is szó esett, ami egy helytörténeti kutatás lesz. A cél kifejezetten interjúk rögzítése lenne: olyan helyiekkel beszélni, akiknek vannak saját élményeik és emlékeik a fent is említett helyszínekről, és szeretnék megosztani ezeket az emlékeket, „történetekkel alátámasztani ezeket a címeket”– mondta érdeklődésünkre Szűcs Réka.
