Debrecen díszpolgáráról a szülőháza előtt emlékeztek halála évfordulóján. Társa, Andrási Andor arra kérte a megjelenteket, ne csak a meggyilkoltakra, hanem arra a történelmi helyzetre is emlékezzenek, amely előidézte a holokausztot.
„Keressük a szépséget, az örömöt az életben” – Fahidi Éva holokauszt-túlélőre emlékeztek Debrecenben
Fahidi Éva debreceni származású holokauszt-túlélőre, a város díszpolgárára emlékeztek szeptember 11-én délután, halálának egyéves évfordulóján szülőháza előtt, a koncentrációs táborban meggyilkolt családtagjai számára elhelyezett botlatóköveknél. A megjelenteket Puskás István kulturális alpolgármester köszöntötte, majd emlékbeszédet mondott Fahidi Éva társa, Andrási Andor, valamint Iványi Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének docense. A megemlékezésen a Derecskei Hangvirág Nőikar is közreműködött. Az eseményt a Debreceni Német Kulturális Fórum szervezte.
Halálmenetből szökött meg, a családtagjait meggyilkolták
Fahidi Éva családját 1944-ben gettósították, majd koncentrációs táborba szállították. 49 családtagját gyilkolták meg a holokauszt során. Ő maga 1945-ben egy halálmenetből szökött meg.
2023. április 11-én „a város és polgárai anyagi, szellemi és erkölcsi gyarapodásában, fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző, a város tekintélyét erősítő életmű elismeréseként” kapott díszpolgári címet Debrecenben, amelyet már nem tudott személyesen átvenni a rossz egészségi állapota miatt. 97 éves korában hunyt el 2023. szeptember 11-én.
Emlékezzünk és forduljunk egymáshoz szeretettel
Puskás István alpolgármester arról beszélt, Fahidi Éva és Andrási Andor azt a küldetést vállalták, hogy átadják a holokauszt tapasztalatait a következő generációk számára annak érdekében, hogy az ilyen borzalmak ne ismétlődhessenek meg. Közölte, Debrecen is elkötelezett abban, hogy a holokauszt emlékezete része legyen a város életének. Az alpolgármester szerint Fahidi Éva életének legfontosabb üzenete a megbékélés. „Csak úgy tudunk úrrá lenni ezeken a borzalmakon, és csak úgy tudjuk elkerülni az ehhez hasonló szörnyűségek újra megtörténtét, ha egymáshoz a szeretet gesztusával fordulunk és a megbékélést keressük” – fogalmazott.
Keressük a szépséget, az örömöt az életben
Andrási Andor felidézte, Fahidi Éva első és legfontosabb könyvének A Dolgok Lelke címet adta. Mint mondta, azokat a tárgyakat nevezi így, amelyek képviselik a hozzájuk kötődő személyeket. Kifejtette, a ház kapujának és az előtte található botlatóköveknek a lelkében az elhunyt társa lelke jelenik meg. Úgy fogalmazott, a társa fizikai értelemben elment ugyan, de rajtunk múlik, hogy a lelke is elmegy-e. Andrási Andor hangsúlyozta, Fahidi Éva fontosnak tartotta, hogy emlékezzünk ne csak a meggyilkolt emberekre, hanem a holokausztot előidéző történelmi helyzetre is. Fontos volt számára az is, hogy a másikkal szemben empátiával, diszkrimináció nélkül forduljunk, ennek megfelelően magán kezdte a gyűlöletspirál megszakítását. Az élet szeretete volt számára a harmadik kiemelt téma, ez késztette arra, még kilencvenéves korában is fellépjen színházi pódiumon, és társat keressen magának. „Keressük a szépséget, az örömöt az életben, ez is Éva üzenete” – magyarázta.
Andrási Andor a beszéde után két követ helyezett el a botlatókövekre. Az egyiket Fahidi Éva nyughelyének környékéről hozta, a másik pedig az elhunyt saját kőgyűjteményéből származik.
Nem engedték be a szülőházába, amikor hazatért Auschwitzból
Iványi Zsuzsanna arról beszélt, hosszú évekig működtek együtt Fahidi Évával, az utolsó közös munkájukként fordították le magyarra Christoph Heubner Kutyákat látok, akik feszítik a pórázt című könyvét. Ennek egyik jelenetében a főszereplő, Magda megérkezett a háza elé. Iványi szerint ez a ház a megemlékezés színhelyén látható épület, ugyanis a könyv Éva történetét meséli el. Mint mondta, Fahidi Éva életében nagy nyomot hagyott, hogy Auschwitzból hazatérve nem engedték be a szülőházába. Iványi elmondta, a szüleinek és a kistestvérének elhelyezett botlatókövek nagy jelentőségűek voltak a holokauszt-túlélő számára. Elárulta, Andrási Andorral azt tervezik, Debrecen díszpolgárának is botlatókövet állítanak a családtagjaikra emlékező kövek mellé.