UGYANAKKOR

Debrecennek kedveztek, Nyíregyházának nem

Az újonnan bevezetett vasúti menetrend a legkevésbé sem nyugtatta meg vagy elégítette ki a közönséget. – Nyírvidék, 1919. január 18.

Január 18-án lépett életbe az új vasúti menetrend – melyet a Nyírvidék is közölt – ám, mint írták, az nem számolt Nyíregyháza és környéke speciális érdekeivel, sőt teljes mértékben figyelmen kívül hagyta azokat.

Nem szólunk arról, hogy a fővonalon hetenként kétszer indított vonat miféle ostromnak lesz kitéve, és sokkal helyesebb lett volna, ha a naponként közlekedő tehervonatokhoz és szénvonatokhoz néhány személykocsit csatolnának, – ahogy azt minden beavatkozás nélkül eddig is megtették – és ezeken a vonatokon bizonyos korlátok között megengednék az utazást. Az is eredmény, hogy hetenként kétszer lesz rendes vonatunk Szerencs és Debrecen között, és a mostani állapothoz képest ez is haladás” – vázolták a helyzetet a lapnál.

Fortepan

Az újság szerint az elmúlt öt év legnehezebb hónapjait élve kiváltképpen fontos lett volna, hogy a vidéki lakosok is bejuthassanak a vármegyeszékhelyekre. Az új menetrend viszont csak heti egyszeri beutazást tett volna lehetővé Nyíregyházára, azt is kényelmetlen időpontokban. „Tiszapolgár felől csütörtökön, Vásárosnamény és Mátészalka felől kedden van vonatközlekedés, tehát olyan napokon, amikor a legkisebb a város gazdasági forgalma, hetivásár nincs, az élet pang. Ha már hetenként csak egy vonatot kapunk, az legalább szombaton vagy szerdán hozza be a vidékieket, akik ezeken a napokon sokkal többet tudnak végezni, mint szürke hétköznapon” – sorolták a gondokat.

Nem tartották elfogadhatónak, hogy Debrecenbe napi rendszerességgel közlekedett vonat, nemcsak a vármegyén belülről, hanem Szabolcsból is. Míg a szabolcsi központ felé a nyíradonyi vonalon fekvő községekből eleve nem is indultak járatok. Úgy vélték, Debrecen kihasználta a jobb gazdasági helyzet adta hatalmat arra, hogy magához vonzza a szabolcsi érdekeltségeket: „Nekünk épp olyan szükségünk van arra a tejre, vajra, csirkére, kölesre, mákra, amit a nyíradonyi, tiszalöki és bátori vonalak községei termelnek, mint Debrecennek” – írták.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...