„Debrecen azt az erősderekú, dolgozni tudó magyart képviseli, aki ha tovább jut a maga kulturális fejlődésében, bizonyára csodákat tud még művelni és a nemzet egységét és előbbrehaladását is a legteljesebb mértékben tudja majd szolgálni.” – Az Est, 1927. január 21.
UGYANAKKOR
Debrecen nem szürke magyar város, hanem egy eszmei jelentmény – mondta Bethlen István
Az államtudományok díszdoktorává avatta előző nap délelőtt a debreceni Tisza István Tudományegyetem gróf Bethlen István miniszterelnököt – jelentette Az Est. Bethlen ugyanolyan szerénységgel érkezett Debrecenbe, mint akkor, amikor legutóbb itt járt: szalonkocsin, az éjszakai személyvonattal, csupán Vogler Béla miniszteri osztálytanácsos, személyi titkára kíséretében.
A miniszterelnök vonata este 11 óra után indult és reggel 7 órakor érkezett. A szerelvény teljes csendben, ünnepélyek nélkül gördült a pályaudvarra. A politikus egy órával később lépett csak elő, ekkor már a fogadására összegyűlt tekintélyek is várták. Beszédek nem hangzottak el, ahogy semmilyen más ceremóniát sem rendeztek. Az állomás előtt a híres debreceni ötösfogat állt, rövid kocsisor indult a megyeházára, ahol a főispán villásreggelin látta vendégül a miniszterelnököt.

A nemzetgyűlési mandátumának átadását tíz órára tűzték ki. A főispán fogadótermében adták át ünnepélyes keretek között a miniszterelnöknek a debreceni mandátumot. Jelen volt a város tanácsa, a tiszántúli református egyházkerület, a gazdasági egyesület, a mezőgazdasági kamara, a debreceni egyetem, a MANSz, a református templomegyesület, a kereskedelmi és iparkamara és a társadalmi egyesületek küldöttsége, továbbá a szegedi és pécsi egyetemek küldöttei. A kultuszminiszter képviseletében Petry Pál államtitkár és Nagy Árpád helyettes államtitkár jelent meg. A kerület valamennyi országgyűlési képviselője részt vett az ünnepségen. Szentpéteri Kún Béla, debreceni egyetemi professzor, mint választási biztos, hosszabb beszéd kíséretében átadta a miniszterelnöknek a mandátumot. Beszédében hangsúlyozta, Debrecen bizalma és szeretete nem Bethlen Istvánnak a miniszterelnöknek szól, hanem Bethlen Istvánnak, az embernek.

A mandátum átvétele után Bethlen Debrecen jelentőségéről és jövőjéről szólt. Elmondta, véleménye szerint Debrecen nem szürke magyar város, hanem egy eszmei jelentmény. Rámutatott, hogy Debrecen város egyike azoknak a nagy magyar gócpontoknak, amely bölcsője volt a vallásszabadságnak, a gondolatszabadságnak, a magyar nemzeti függetlenségi gondolatnak és a magyar önállóságuk. A politikus magára nézve kötelezettségnek érezte ezen tradíciók fenntartását.
A miniszterelnök ezután a városi és megyei urakkal együtt átvonult a református kollégiumba, amelynek dísztermében a Tisza István Egyetem tanácsa már ünnepi díszben várta, hogy átadja neki díszdoktori oklevelét. Háromnegyed tizenkét órakor kezdődött a doktorrá avatás ünnepélyes szertartása.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.