Nehogy olyan szemlélet kerekedjen felül, hogy ezzel az intézkedéssel még inkább teljes egészében az iskolára hárul az új nemzedék feladata. Eddig is tapasztaltunk pedig ilyesmit, egyes szülők – de még nagyobb közösségek is – hajlamosak arra, hogy teljes egészében átutalják a gyerek tanulásának, magatartásának helyzetéért vállalható felelősséget a pedagógusokra, az iskolára. Ismerjük azt az álláspontot, hogy „azért fizetik a pedagógust, mi közöm nekem hozzá?” – írja.

Bényei kifejti, hogy az iskola nem lehet ellensúlya az otthoni nevelésnek, sőt az utca nem mindig jó behatásai ellen sem nyújthat védelmet, ha a szülők kivonják magukat a nevelési feladatokból: az iskola, az otthon és a társadalom csak együttesen formálhatja a fiatalokat hasznos, gondolkodó emberekké. Éppen emiatt nem is lehet teljesen magánügye mindenkinek az otthoni világa, sem maradéktalanul intézményi ügy az oktatás. A tanárok munkája sem bontható diszkréten nevelő és oktató munkakörre. Így az elkövetkező tanévekben dől el, hogy újra lehet-e egyesíteni az oktató és a nevelő tevékenységeket.

Úgy érzem – nem belülről közelítve az iskolához, hanem a társadalom követelményrendszere oldaláról –, hogy éppen ez lesz a következő tanév egyik legnagyobb és legnehezebb feladata: az oktató- és nevelőmunka egységének a helyreállítása. Annak felismertetése, hogy az iskolai munka nem szakadhat el a társadalom más közegeitől, más csoportjaitól, továbbá annak elismertetése, hogy csak a szakmailag igényes, követelményeket támasztó, felkészült pedagógus képes nevelni is a fiatalokat. És nem úgy külön, órákon kívül, hanem szoros egységben a tantárggyal, amelyet tanít – összegezte Bényei József 50 évvel ezelőtt.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi  írásokat. A rovat további cikkei itt olvashatók.