Már nemcsak „köszönettel elfogadott” ajándékokról van szó, hanem az is elhangzik, hogy Kósa Lajos „alkotmányos költséget”, azaz korrupciós pénzt futtattatott át a „csengeri örökösnő” bankszámláján. …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Már nemcsak „köszönettel elfogadott” ajándékokról van szó, hanem az is elhangzik, hogy Kósa Lajos „alkotmányos költséget”, azaz korrupciós pénzt futtattatott át a „csengeri örökösnő” bankszámláján. …
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az RTL Híradó kérdésére értékelte az egyetem modellváltásával kapcsolatos kritikákat.
Az ügyvéd hiába kezdeményezte az ügyben érintett Kósa Lajos meghallgatását, az ügyész ellenezte a javaslatot.
Az iskola igazgatója szerint az operatív törzs kezdeményezte, osztrák mintára, hogy önkéntes alapon teszteljék a diákokat és a tanárokat az egyik debreceni általános iskolában, ha …
Hajdúszoboszlóhoz kötődött tavaly a megye vendégéjszakaszámának közel kétharmada. Második helyen Debrecen, harmadikon Hajdúnánás áll.
Az LMP-s Csárdi Antal megkérdezte a parlamentben, vizsgálják-e a hatóságok a fideszes képviselő és a csengeri örökösnő történetének befolyással üzérkedéssel kapcsolatos vetületét, Völner Pál szerint …
Két feltétellel sem értenek egyet, ezért azonnali egyeztetéseket kérnek. A klinika korábban négy napot adott a szerződések aláírására.
Újabb és újabb iratokat ismertet Juhász Péter a „csengeri örökösnő” peranyagából. VIDEÓ
Jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot Kósa Lajos?
Arról, hogy mit kellene tenni, ha jön egy globális járvány és gazdasági válságot is okoz, nem sok tapasztalata van a világnak. A gazdaságot kell beáldozni, …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved