Debrecen építői (nem a tervezői) és a cívis város hajthatatlan szellemisége előtt tisztelgett a Képes Újság egy február 24-i publikációjában. Azt írták, bár gyakran esik szó a Tiszántúl fővárosának történelmi épületeiről és azok sajátos aurájáról, sokkal kevesebbszer merül föl azoknak a láthatatlan kezeknek a szerepe, akik kemény munkával vetették az építéshez szükséges agyagtéglákat.
Mint ismeretes, Debrecen régi épületei gyenge anyagból készültek. A város többször esett áldozatul tűzvésznek és a második világháború bombázásai is temérdek kárt okoztak. Nem kedvezett a városfejlesztésnek az sem, hogy a szükséges nyersanyagok több napi járásra voltak, költségessé és fáradtságossá téve az anyagmozgatást. Ennek ellenére a város lakói mindig újjáépítették a települést.
A történelmi viszontagságok bemutatását Mátyás király egyik szabadalomleveléből fordított szemelvénnyel kezdték. Már itt jelentős hangsúlyt kapott a város polgárai által tanúsított kitartás. „Különös örömmel emeljük ki, hogy … nevezett városunknak polgárai és egész egyeteme sohasem tértek le az igazi hűség ösvényéről, hanem erejüket és vagyonukat a mi jogaink védelmében gyakran feláldozván, sok kárt szenvedtek és az idők sokféle méltatlanságait tűrték” – olvasható. Ugyanakkor, mint megjegyzik, Debrecen a középkorban nem számított jelentős központnak. A feudális urak nem látták beruházásra érdemesnek a várost, Mátyás király adománylevele is inkább erkölcsi elismerést tartalmazott, mint anyagit. Ám talán ez mutatta leginkább, hogy a város fejlődése a lakói szorgalmának volt köszönhető mintsem másnak.
Másik érdekességként emelték ki a hortobágyi Kilenclyukú híd építését. Bár a krónikákban gyakran utaltak rá az ország leghosszabb kőhídjaként, arról érdemes tudni, hogy voltaképpen téglahídról van szó – a cementhabarcsos faragott terméskő csak a híd borítását adta. Ehhez hasonlóan a cívis város legtöbb műemléke téglaépítésű, ezt már 1937-ben Ecsedi István, a Déry Múzeum igazgatója is megírta. A világos tervezési folyamat jól követhető a városi tanács által kiadott 1827-es határozatban is. Első sorban a mintegy 400 000 tégla legyártásához szükséges famennyiséget kellett biztosítani, melyről a dokumentumok tanúsága alapján már 18 nappal később gondoskodtak. Két hónappal később a híd alapját adó pillérek első tégláinak gyártására szerződtettek mestereket. Végül egymillió tégla épült be a Kilenclyukú hídba.
A debreceni téglagyártás – vagyis a helyben kialakult ipar – történelmi érdekessége, hogy annak művelőit nem fogadta be a város. „A »mind jó munkájukra, mind erkölcsükre nézve« érdemes téglavető- és építőmesterek a város falain kívül éltek, s maguk közé befogadtak szökött jobbágyot, császáriak elől szökött katonát, meg a jó munkás idegent, őket nem fogadta be a város. Még ma sem egészen” – idézték az Alföld korábbi évben megjelent, témábavágó számát. A mesterek lakóhelye végül a község nagyságúra gyarapodott Nagy Sándor-telep lett. A másik nagy építőhely a Nagy Sándor honvédtábornokról elnevezett domb volt. Mint írták, „A domb körül voltak az agyagbányák, ahonnan a tégla nyersanyagát kitermelték. Az agyagbányászás során gyakran akadtak régiségekre a téglavetők: népvándorláskori sírokba, törött és ép cserépedényekre. Itt találtak elődeik, a római kori gölöncsérek méhkas alakú bányagödreire.”
A munka maga, természetesen rendkívül fárasztó volt. A munkások gyakran már szürkületkor munkába álltak, locsolták az agyagot, hogy később talicskával hordhassák fel azt derékmagasságú deszkaasztalokra. Itt általában asszonyok, nagylányok vették át a munkát. A sarat téglaformákba szakították, porral hintett földre borítva szárították félkészre a terméket. A téglák a kiégetést követően lovasszekér útján jutottak célba. Ilyen módon a Debrecennek sok kárt okozó tűz végül a városépítés szolgálatába állt.
Zárásképpen a cikk szerzője a város és az építőanyagok modern átalakulására is reflektált röviden. „Debrecen most válik igazán modern várossá, napjainkban épül át igazán újjá. Vasbetonból. Éppen ideje tisztelettel megemlékeznünk a régi építőkről” – fogalmazott.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.
