A rendőrség szerint is emberi csontokkal szórták fel a kecskeméti utcát – Médiaszemle a vidéki független sajtóból

Elnéptelenednek a hortobágyi településrészek, Veszprémben halálos baleset és hírzárlat borzolja a kedélyeket, emberi csontok egy kecskeméti útfelújításnál, Egerben elherdált művészeti érték. Kaposváron nem stimmelnek a statisztikák, Szolnokon a vétkesek fenyegetőznek, Miskolcon pedig nem jutott árnyék az óvodás gyermekeknek. Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – többek között ezek a témák érdekelték 2025 harminchetedik hetében a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Borsod24: Önmarketing, látszatintézkedések és vádaskodás – Miskolc kormánypárti vezetése így taktikázik

Miskolcon egyre kiélezettebb a hangulat a lakosság és a kormánypárti városvezetés között. Az alpolgármester, valamint képviselőtársa Bajusz Gábor rendszeresen osztják meg sikerként elkönyvelt apró intézkedéseiket a közösségi médiában, míg a megyeszékhely legégetőbb problémáinak rendezése várat magára, valamint számos ígéret teljesítése veszik ködbe. A Borsod24 feldolgozta egy ilyen ígéret történetét, mely óvodás gyermekek támogatását helyezte kilátásba, azonban a városvezetőknek nem sikerült azt beváltania. A cikk megjelenése után a lapot álhírek terjesztésével, valamint gyermekek felhasználásával történő politikai haszonszerzéssel vádolták Miskolc elöljárói. Az indoklásban hozzátették, a beígért támogatás már úton van, ezért az írás hiteltelennek minősül. A Borsod24 szerkesztősége szeptember elején ismét utánajárt az ígéret teljesülésének.

Borsod24

Debreciner: „Aki itt élte le az életét, nem fogja elhagyni a tanyát” – riport az elnéptelenedő hortobágyi falvakról

A fiatalok többsége már rég elköltözött innen. Azok, akik kitartanak, nagy értéknek tartják a csendet, a nyugalmat és a jó közbiztonságot. Van, ahol még működik bolt és kocsma, a kocsmáros pedig egyben a közösség legfőbb szervezője. A kistelepülési élet szépségeit már külföldiek is felfedezték, a Tisza-parttól pár kilométerre svájci zászló lobog a szélben. Az autó nagy kincset jelent, az iható víz ritka, a súlyos hiányosságokat pedig a kivéreztetett önkormányzatok képtelenek önerőből pótolni. A Debreciner cikkében a Hortobágy lakói mesélnek az egyre üresedő vidékről. VIDEÓ

Tuka
Fotó: Bereczki Boldizsár

Egri Szín: Útban volt a tízmilliós műalkotás, szétflexelték

Az egri Kepes Intézet botrányos eladása után az önkormányzat elkezdte kiüríteni a múzeumot és a fogadótérben lévő egyedi műalkotást, a fogadópultot a hírek szerint 30 ezer forintért szétvágatta és kidobta a szeméttelepre. A pultot egy nemzetközileg ismert japán művész tervezte és évekkel ezelőtt is több millió forintba került. Sem a katolikus egyház, mint vevő, sem az önkormányzat, mint eladó nem szólalt meg az ügyben – írja az Egri Szín.

Egri Szín

Kapos-T: Dübörög a gazdaság Kaposváron, legalábbis Szita Károly szerint

A 2023-as évben öt, 2024-ben hat új építésű lakással „gyarapodott” Kaposvár, miközben ez a szám Tatabányán 88, Szolnokon 60, Békéscsabán 43, Egerben 40, de még a harminckétezer főt számláló Baján is több mint hatszorosával, 38-al bővült a lakásállomány. A Kapos-T készített egy összehasonlító elemzést arról, valójában hol is tart Szita Károly „erős gazdasága”.

Kapos-T

KecsUP Hírek: A rendőrség szerint is emberi csontokkal szórták fel a kecskeméti utcát, de bűncselekmény nem történt

A KecsUP Hírek már több ízben beszámolt arról a közízlést jelentősen felkavaró esetről, amikor a Széchenyiváros egyik (a Bolyai János Gimnáziumhoz és a Szentcsalád Plébániához közeli) utcáját útfelújítás címén olyan darált törmelékkel töltötték fel, amelyben a lakók beazonosítható sírkőmaradványokat és csontdarabokat is találtak. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított, amely során kiderült, hogy valóban emberi maradványokról van szó, de az ügyet bűncselekmény hiányában lezárták.

KecsUP Hírek

Szabolcs24: Régi problémák új csomagolásban

Ahogy az ország számos pontján, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is jelentős beruházásra készül a MÁV-csoport. A mátészalkai vasútállomás felvételi épülete kívül-belül megújul. A szerelvények megérkezéséig télen meleg, nyáron pedig kellemesen hűvös várótermek fogadják majd az utazóközönséget. Ennek ellenére a Szabolcs24 által megkérdezett lakosok szerint ez valójában inkább mondható látszatintézkedésnek, hiszen a vonatok ettől nem fognak gyorsabban közlekedni, a menetrend nem áll helyre, a menetidő pedig korántsem közelít majd a kielégítőhöz.

Szabolcs24

Szegeder: Oszlopokkal zártak el egy belvárosi utcát a szabálytalanul parkolók miatt, nem mindenki örül ennek

Az önkormányzat pollerek telepítésével szerzett érvényt a belvárosi Toldy utca közlekedési rendjének Szegeden, ám a közeli óvodába járó gyerekek szülei ennek nem örülnek. Az átalakítás oka, hogy az egyetem az óvodai oldalon szabálytalanul parkolók miatt nehezebben tudta használni a másik oldalon lévő saját parkolóit, így néhány hónapja arra kérte a várost, tegyen valamit. Az ügy még nem oldódott meg teljesen, ugyanis az oszlopok egy olyan részre kerültek, ahová nem ér el az utcai lámpa fénye.

Szegeder

Szol24: Támadás az őszinte hangok ellen – a szolnoki gyermekotthon botrányának margójára

Augusztus derekán az országos sajtó figyelme Szolnok felé fordult. Az RTL Házon kívül című műsora beszámolt a megyeszékhely Gyermekváros utcájában található befogadó otthon botrányáról. Az intézményben készült felvételek sokkoló képet mutattak. A kamaszok koszos matracokon aludtak, egy ötéves kisgyermek karján vágások voltak láthatók, egy másfél éves fiú pedig kendővel a radiátorhoz kötve feküdt a földön. Szabó Csaba, az otthon egykori alkalmazottja az ügy kapcsán a Szol24-nek elmondta, a rendszerszintű visszaéléseket néhány kollégájával együtt több ízben próbálta jelezni feletteseinek, azonban rendre falakba ütközött. Ez azonban még csak a kezdet volt. Kiderült ugyanis, Szabót az intézmény vezetői megfenyegették, hogy olyan véleményezést írnak róla, ami a későbbiekben ellehetetleníti majd a szakmában történő munkavégzését. És ha mindez nem lenne elég, tetejébe még fel is jelentették.

Szol24

Veszprém Kukac: MAGASFESZÜLTSÉG – Hallgatásba burkolt tragédia

Augusztus 18-án szénné égett egy ember a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház egyik energetikai létesítményében. Ki volt a munkás, miként került a tragédia színhelyére, kitől kapott megbízást, mi okozta a halálát, ki a felelős? Példátlan hírzárlattal szembesült az érdeklődő sajtó. A rendőrség, a kórház, a kormányhivatal hárít. Az ügyben a Veszprém Kukac közérdekű adatigényléssel fordult a Közbeszerzési Ellátási Központ és a B+N Zrt. illetékeséhez.

Veszprém Kukac

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék