Hóna alatt egy tábla készlettel, egyértelmű volt tehát, itt most kihívás történt. Lássuk a medvét! „Ám csak rapid partit” – mondtam, jusson idő az eredeti beszélgetésünkre is. Sör félretol, sakkóra.. az nincs. „Akkor majd saccra lépjünk gyorsan, jó?” – kérdezte Bogi, mint kiderült, így hívják.

Semmiféle presztízs nem dolgozott bennem, de azért odatettem magam, és utólag visszagondolva igencsak rodeni gondolkodó lehettem egy külső szemlélő számára, amint egy fontos döntéssorozat előtt állok. Lépegettünk. Gyorsan, hisz ezt beszéltük meg. Focinyelven szólva a futók meghúzták a széleket, a bástyák meg igyekeztek jóféle centerként pozíciót foglalni. A huszárok néha már-már a Giro d’ Italia martonvásári szakaszán a bringások mellett virtuskodó honlegények kivont szablyás nyomulását idézték, míg a gyalogok bekellemetlenkedtek mindenhová, többnyire egymás hátát is védve.

A királynő az egyik oldalon komoly hátteret adott a felépített stratégiának, a másik oldalon viszont eleinte inkább csak az arcát púderezte budoárjában – hogy aztán megijesztve előretipegjen, és gyorsan seggre is essen. Királya aggódva nézte mindezt: „Mondd, drágám, nem esett bajod?” Nagy csend..

Nem árulom el, ki győzött végül az öldöklő küzdelemben, látható az alábbi videóban. A lényeg a hirtelen jött kikapcsolódás volt. Korsóra font ujjaim kis ideig sakkbábukat szorongattak, s elmerenghettem az élet nagy bölcsességein, például azon, hogy milyen egyszerű csak úgy odamenni valakihez és kedvesen játékra invitálni. Jót tett? Naná!

A parti végén egy mosoly, kézfogás, majd Bogi közölte, ő szívesen kihív bárkit, ez az ő hobbija. Semmi tét, csak maga a játék öröme. Aki a debreceni Al Capone söröző felé jár, akár össze is futhat az extravagáns fiatal hölggyel, aki megjegyezte, van némi köze azért a sakkhoz. Ám már kiöregedett belőle – mondja ő.. Ezzel tova is libbent, mivel ekkorra már más akarta tőle, hogy mérjék össze tudásukat. A harmadik sörnél még láttuk, hogy elmélyülten lépegetnek a szomszédos asztalnál.