Közösségi közlekedési szempontból nem lát problémát a tócóvölgyi lakóparknál a Derke, az autókkal azonban már most is gond van

Jónás Zoltán, az egyesület elnöke szerint csúcsidőben az autós forgalom már most is kritikus a városrészben. Számításaik alapján a Józsa és Debrecen között kialakuló dugókra nem jelentene megoldást a 35-ös főút érintett szakaszának kétszer kétsávossá bővítése, a jelzőlámpák programjait pedig nem lehet csak úgy módosítani. A városi tömegközlekedést szerintük elsősorban a szervezési problémák megoldásával, nem intermodális csomópont építésével lehet hatékonyabbá tenni.


Debreciner - egy százalék
Kattints a képre!
debreciner.hu

Áprilisi nyitott szerkesztőségi ülésünkön megjelent érdeklődő olvasóink több kérdést is felvetettek a debreceni közösségi és autós közlekedéssel kapcsolatban. Megkerestük az ezekben az ügyekben járatos Debreceni Regionális Közlekedési Egyesületet (Derke), hogy segítsenek a megválaszolásban. Az alábbiakban tolmácsoljuk a Derke véleményét.

Milyen hatással lesz a tócóvölgyi lakópark a közlekedésre?

Papp László (Fidesz) polgármester január 20-án mutatta be a városvezetés által tervezett, ezerlakásos tócóvölgyi lakóparkkal kapcsolatos elképzeléseit. A sajtótájékoztatón – amelyre a Debrecinert szokásuk szerint nem hívták meg – kiderült, hogy az úgynevezett „kettes ütem” és az évtizedekkel ezelőtt megépült, 1700 lakásos „egyes ütem” között nem lesz autós összeköttetés, csak gyalogos és kerékpáros kapcsolat. „A Tócóvölgy második ütemét két ponton tudjuk csatlakoztatni a város közlekedési rendszeréhez: a Kishegyesi úton, és a Vincellér utcán keresztül az István úton” – olvasható az önkormányzat hivatalos fejlesztési oldalán.


Tócóvölgy
Tócóvölgy – Így tervezi a debreceni városvezetés
d2030.hu

Jónás Zoltán, a Derke elnöke a Debrecinernek elmondta, nem végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy mekkora forgalmat generálhat a lakópark megépítése, de azt leszögezte, további 4-5 ezer lakos kiszolgálása nem jelentene problémát a közösségi közlekedés számára már a jelenlegi állapotában sem, ugyanis most is inkább a csökkenő utasszám és az alacsony kihasználtság jelenti a problémát. Az autós forgalom szempontjából azonban csúcsidőszakban már most is kritikus a helyzet a közlekedési szakember szerint. „Értelemszerűen a megnövekedett gépjárműforgalom levezetése még nagyobb nehézségekbe ütközne, de ennek ellenére nem tartjuk kritikus pontnak a lakótelep bővítését” – közölte Jónás Zoltán.

A Derke elnöke kifejtette, a közösségi közlekedés ellátása szempontjából a sűrűn lakott, nagy utasforgalmat generáló területek láthatók el hatékonyan, a kertvárosi, ritkábban lakott területek pedig kevésbé, mert a ritkán közlekedő járatok nem tudnak vonzó alternatívát nyújtani a személygépkocsi használatával szemben.

A lakópark építésével kapcsolatban az elhelyezkedését látják problémásnak, mivel nagyon hosszú rágyaloglási távolságok alakulnak ki a Derék utcai megállóhelyektől.

Jónás Zoltán azt is elmondta, jelenleg jogszabályi előírás, hogy minden lakóegységhez parkolót kell kialakítani, lehetőség szerint telken belül. A közlekedési szakember kifejtette, a városháza ígéretei szerint ez így is valósulna meg, azonban a jogszabályi előírás elavult szemléletet tükröz, a városi környezet nem tud ilyen mértékű gépjárműforgalmat levezetni. Szerinte ugyanakkor az sem várható el, hogy a városok ne építsenek új lakótelepeket a túlburjánzó gépjárműforgalom hatásai miatt. „Szemléletváltásra lenne szükség, és olyan jogszabályt hozni, amely nem teszi kötelezővé a parkolóhely kialakítását, ellenben a lakás tulajdonosának vállalnia kell a személygépkocsi használatából eredő olyan externális költségek megfizetését is, mint a parkolóhely, mélygarázs és extra széles úthálózat. Ez természetesen hosszú folyamat, de segít visszaszorítani a túlzott gépjárműhasználatot” – magyarázta Jónás.

Miért alakul ki rendszeresen forgalmi dugó Józsa és Debrecen között? Ezen változtatna-e a 35-ös főút kétszer kétsávosítása?

Bizonyára több ezer debreceni és agglomerációban élő szembesült már azzal a helyzettel, amikor csúcsforgalomban beáll a 35-ös főút Józsa és Debrecen között. Ezzel kapcsolatban is kérdeztük a szervezetet.


Debreciner - egy százalék
Kattints a képre!
debreciner.hu

A Derke számításai szerint a Debrecen és Józsa közötti útszakasz kétszer kétsávosítása a reggeli csúcsidőben mindössze körülbelül 2-3 perccel rövidítené az eljutási időt a két lakott terület tábla között, azon kívül pedig egyáltalán nem jelentene előnyt, hiszen jellemzően most is a megengedett maximális sebességgel lehet haladni. Ahogy Jónás Zoltán mondta, az utazási idő túlnyomórészt nem a kétszer kétsávosításon, hanem a belsőbb útszakaszok telítettségén múlik. „A bejövő forgalom számára csak abban az esetben van lehetőség többletforgalom fogadására, ha azt a belső úthálózat le tudja vezetni. Bevett gyakorlat, hogy a bevezető utak jelzőlámpái szándékosan visszatartják a forgalmat, hogy a város belső szakaszain ne jelenjen meg hirtelen nagymértékű torlódás, amely a belső forgalmat is akadályozná” – magyarázta a szakértő. Hozzátette, az autósok gyakran panaszkodnak a jelzőlámpák rossz beállítására, azonban fontos tudni, hogy Debrecen úthálózata olyan telítettségi szintet ért el, hogy a jelzőlámpák programjainak módosításával csak úgy lehet egy-egy irányba gyorsabb haladást biztosítani, ha ez a keresztező irány rovására történik.

Mit gondolnak az újratervezett, visszafogottabb intermodális központról?

Ez a kérdés már szerkesztőségünkben vetődött fel, ugyanis – ahogy arról korábban beszámoltunk – a mostani Nagyállomás helyére elképzelt intermodális központ eredeti, 2015-ben bemutatott, Papp László polgármester elmondása szerint 750-800 millió forintba került terveit forráshiány miatt kidobták, az új tervpályázatot pedig idén áprilisban írták ki a korábbiakhoz képest jóval szerényebb elvárásokhoz igazítva.


Új Főnix Terv
Intermodális csomópont Debrecenben – egy korábbi látványterv a sok közül

Jónás Zoltán a Debrecinernek elmondta, nem láttak még az intermodális központra vonatkozó új terveket, a Nagyállomás és a Petőfi tér könyékének megújítása pedig a Derke szerint leginkább városképi szempontból fontos. „Álláspontunk továbbra is az, hogy a közösségi közlekedést elsősorban szervezési problémák megoldásával kell hatékonyabbá tenni, és ezt követően végiggondolni, hogy milyen infrastruktúrafejlesztési igénnyel jár” – fogalmazott az egyesület elnöke.

Jónás Zoltán 2021 decemberében a Debreciner podcastjának vendége volt. Adásunkat itt hallgathatják meg:

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...