Ha városunk épületeit nézzük, az Ady Endre-i maradandóságot hiába keressük. De ő nem is a város házaira gondolhatott, hiszen nem a reformáció korabeli, zsuptetős, vályogházas Debrecenben járt, hanem egy modern, épülő városban, és akár láthatta is néhány, máig álló csodálatos középület, bárház vagy nagypolgári villa építését.

Ez a fejlődés valahol természetes is, hiszen változnak a divatok, az építési technológiák, de évszázadokon át cívisek gazdagsága míves igényességgel, szépérzékkel alakította a város megjelenését. Így alakult ki az az összkép, amit még sokan őrzünk ifjabb korunkból: a belváros kanyargó, zártsoros utcái, a kertségek kisebb-nagyobb villái, a főbb útvonalak többségükben klasszicista vagy eklektikus, később szecessziós vagy Bauhaus jegyeket hordozó épületei. Sajnos az utóbbiakban sohasem bővelkedtünk.

Szerencsére sokáig megúszta az „ős Péterfia”, megúszták olyan emblematikus épületek, mint az egykori István Gőzmalom, Margit-fürdő, egy-két nagypolgári villa – illetve hasonló értékek a városban sokfelé. „Térroncsolás” folyt, ahogy az ex-debreceni Tilless Béla festőművész fogalmazott. És folytatódott a késői szocializmus alatt, amikor a „Kádár-kockákat”, a családi, sátortetős formaépületeket elkezdték felváltani a kivagyi, túlméretezett, stílustalan vagy éppen az tulajdonos igénye szerinti, „mindent bele, ami menő, hadd lássák, hogy fussa” elven felhúzott épületek – egyelőre jórészt a külső területeken. De ne legyünk igazságtalanok! Ezekben az években is születtek maradandó értéket képviselő épületek, de sajnos nem ez volt a meghatározó.

Azoknak, akik azt várták, hogy a rendszerváltással a szocialista igénytelenség helyett valami jobb lesz, csalódniuk kellett. Az egykori cívisek igényessége helyébe a haszonelvűség, nyerészkedés lépett. Olcsón és gyorsan építeni, aztán drágán kiadni, eladni. Építész ismerősöm szörnyülködve meséli, hogy a gyenge anyagok miként párosulnak a kapkodó, szakmaiatlan, rossz kivitelezéssel. Miközben a panel-negyedek folyamatosan pusztulnak – na jó, volt néhány akció, kísérlet a feljavításukra –, az előző rendszert túlélő, patinás épületek sorsa is megpecsételődött, És már nem csak a külterületeken, de város szívében is.

„Normális” építészek szerint elavult, energiapazarló, drágán fenntartható beton-üveg monstrumok, amelyeket télen nehéz felfűteni, nyáron pedig klimatizálni kell, hogy a bent lévők, dolgozók számára elviselhetők legyenek. Példákat mindenki tudna sorolni, a védett területre telepített stadiontól az István Malom helyére épült Malomparktól a Plázáig, a Fórumig, vagy a napjainkban is polipként terjeszkedő, ki tudja, mi okból „Párizsi Udvar”-nak keresztelt szörnyedvényig, vagy akár az elődjénél is diszfunkcionálisabb Kölcsey Központig.

Napról napra tűnnek el városképi jellegű épületek (a legutóbb egy a Lisznyai utcán), és veszélyben vannak, folyamatosan pusztulnak olyan értékeink, mint a Péterfia klasszicizáló-eklektikus homlokzatai (amelyek megőrzését ígérték a Párizsi Udvar építői), az izgalmas megjelenésű, Bauhaus-stílusú Jay Poward villa az Egyetem sugárúton, A Nádor utcai Jost-, vagy a Weszprémy utcán a Ladányi-villa. (A Szabadtéri Színpad velük egykorú kiszolgáló épülete szerencsére megúszta, ami nem mondható el stílusbeli testvéréről, a régi Nagyerdei Stadion öltöző-lelátó épületéről.) És a sort még hosszan folytathatnánk… Talán a Széchenyi-kert villái őrzik a legjobban a régi kertségek, az egykori Szentlászlófalva girbegurba utcácskái a cívisváros hangulatát – reméljük, még sokáig.

Hogy felújított épületeket is említsünk a közelmúltból, példásan sikerült a Csokonai- és a Fazekas-gimnázium felújítása, hogy a Zenedéről ne is beszéljünk! A maga nemében a volt HÁÉV-székház (ma Új Városháza) átépítése, építészeti átértelmezése is jó megoldás volt. Bár sok hasonlóról beszélhetnénk!

A veszély mindazonáltal nem csak hogy jelen van, de a „helyzet fokozódik”. Mintha egyesek – nem elvek miatt, hanem puszta nyereségvágyból – folytatnák a szocializmusból átvett „múltat végképp eltörölni” elvet, ezúttal Debrecen városképe kárára. Csak arról feledkeznek meg, hogy előbb-utóbb az eltörlőket is eltörli a történelem. Ám az elpusztított értékek nem fognak feltámadni.

Kapcsolódó anyag:

A maradandóság városa – I. rész