Tiba István újraválasztott fideszes országgyűlési képviselő a rendezvénnyel köszönte meg segítőinek a választási kampányban végzett munkájukat.
Banketten fotózták le Veres Margitot, akit több mint 4 éve ítéltek börtönbüntetésre, de máig nem kezdte meg a letöltését

debreciner.hu
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy Veres Margitot, Balmazújváros korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt 2018-ban jogerősen 5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt volt polgármesterét lefotózták egy április 22-én tartott helyi banketten. Az eseményről készült felvételeket a fotós nyilvános galériaként töltötte fel a közösségi felületére. Ezek alapján az esten a választókerület több prominens politikusa is megjelent, többek között Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere és az alpolgármesterei is.
Ma, április 25-én délelőtt Tiba István (Fidesz) újraválasztott országgyűlési képviselő is fotókat tett közzé a rendezvényről, amely kapcsán azt írta: „az intenzív kampány után jó volt találkozni a segítőimmel, akik megkérdőjelezhetetlenül hozzájárultak munkájukkal ahhoz, hogy az ismert eredmény születhessen április 3-án”, valamint köszönetet mondott a segítőinek. A bejegyzésből az is kiderül, hogy a kampányzáró bankettet a győzelme megünneplésére szervezte Tiba. A képviselő által közzétett felvételek között nem találtunk olyat, amelyen Veres felismerhetően szerepelne.
Tiba István április 3-án a szavazatok 58,19 százalékát megszerezve őrizte meg képviselői mandátumát, összellenzéki kihívója, Hegedüs Péter, Balmazújváros független polgármestere 31,1 százalékot kapott.
2019-ben is a választókerületben bálozott
A volt polgármesterrel szemben hozott 2018-as bírósági ítélet óta nem ez volt az első alkalom, amikor lefotózták egy bálon való mulatozás közben. 2019 decemberében a 24.hu írta meg, hogy egy hasonló, hajdúnánási eseményen szórakozott Veres Margit, akkor többek között Jakab István (Fidesz) MAGOSZ-elnök, az országgyűlés alelnöke és Szolláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás polgármestere társaságában.
Éppen a hetekben írt a Debreciner arról, hogy Áder János köztársasági elnök még mindig nem döntött a korábbi városvezető által 2018-ban benyújtott kegyelmi kérvényről, így egyre valószínűbb, hogy a május 10-én hivatalba lépő utódja, Novák Katalin fogja megörökölni az ügyet. Ahhoz egyébként, hogy Veres Margit továbbra is szabadlábon várhassa a döntés meghozatalát, az aktuális igazságügyi miniszter hozzájárulására is szükség van – ezt eddig mind Trócsányi Lászlótól, mind Varga Judittól megkapta a volt polgármester. Az ötödik Orbán-kormány májusban fog megalakulni, a tárca vezetőjét még nem nevezte meg a miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
– Továbbra sincs börtönben Balmazújváros 2018-ban jogerősen elítélt volt polgármestere
– Nekiestek Tiba István országgyűlési képviselőnek Hajdúböszörmény nyílt közösségi csoportjában
– Nagy egyetértések alakultak ki a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú választókerület előválasztási vitáján
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!